2016. május 30., hétfő

Kozmikus Közzététel - I/12.

PORTÁLOK: KOZMIKUS HÁLÓZATEbben az epizódban a csillagközi űrutazás egyik fő formáját, a portálokon keresztül történő közlekedést ismerhetjük meg és betekintést nyerhetünk az univerzumot behálózó ún. Kozmikus Hálózat működésébe. Földünkön ősi csillagkapukat találtak, melyek kötődnek ehhez a hálózathoz és működésük szinte pontosan megegyezik a jól ismert filmekben látottakkal. Szó esik továbbá a portálok modern, továbbfejlesztett változatairól és az utazás pontos részleteiről is.


Itt vagyunk Corey Goode-val, aki segíteni fog nekem visszaigazolni olyan információkat, amiket az évek során számos, szigorúan titkos programban dolgozó belsős embertől gyűjtöttem össze. A tudomásomra jutott sok apró dologról kiderült, hogy azok valójában egy nagy valaminek a részei. Ezek a belsős emberek sokkal többet tudtak annál, mint amit nekem valaha el akartak mondani. Nem tudom, hogy a titoktartás, vagy a félelem tartotta vissza őket, de a kérdéseimre egyszerűen soha nem kaptam meg azokat a teljes válaszokat, amelyeket kerestem. És ez nagyon frusztráló volt. Corey viszont előlépett és tőle tudjuk, hogy most már van egy, a titkos űrprogramból formálódott Szövetség, amely akarja, hogy megtudjuk az igazságot, és fel akarják fedni technológiáikat a földi emberiség előtt. Corey-t kimondottan megkérték arra, hogy velem dolgozzon és előlépjen, elmondja nekünk azokat az információkat, amiknek a birtokában megérthetjük, hogy mi történt valójában egész idő alatt és amikről eddig még a legelszántabb, legelkötelezettebb UFO kutatók sem tudtak. Ebben az epizódban kimondottan a portálokról fogunk beszélgetni. El fogok mondani néhány dolgot, amit más informátoroktól hallottam és megnézzük, hogy mennyire állnak össze az adatok egy nagy egésszé. Nem fogok semmit Corey szájába adni, de annyi mindent gyűjtöttem össze ezekről a dolgokról, hogy szeretném látni végre, hogyan érnek össze a szálak.

Az évek során együttműködtem Henry Deacon-nal, egy benfentessel, akivel nagyon kiterjedt, legalább 80 órányi mélyreható beszélgetésen vagyok túl.
(Szerencsére egy nagyszerű interjú Henry Deacon-nal magyar nyelven is elérhető. Mindenképpen érdemes elolvasni:


Az egyik legfontosabb dolog, amit említett, hogy léteznek ősi illetve modern csillagkapuk, más néven portálrendszerek. Arra lennék kíváncsi, hogy ismerős vagy-e ezen a szakterületen?

Igen.

El tudnád magyarázni nekünk, hogy mi a különbség egy ősi portál illetve egy modern portál között olyan értelemben, hogy hogy néznek ki, mire szolgálnak, hogyan működnek?

Léteznek természetes portálrendszerek, amelyek részei az általunk ismert univerzumnak. Mi ezt Kozmikus Hálózatnak hívjuk. Az ősi portálrendszerek illetve a jelenleg létező, modern portálrendszerek arra használatosak, hogy rajtuk keresztül egyik pontból a másikba lehet utazni ezen a Kozmikus Hálózaton belül. Több ősi portálrendszer létezik, amit számos ősi csoport hagyott hátra maga után, és amelyeket később megtaláltak itt a Földön. Kifinomultságuk alapján ezek nagyon különbözőek. Néhányuk csak nagyon rövid (egyik pontból a másik pontba történő) ugrást tesz lehetővé. Tegyük fel, hogy szeretnél eljutni egy bizonyos bolygóra, vagy naprendszerbe... Ezt mi "ugrásnak" hívjuk. Ha mondjuk 10 naprendszer esik a jelenlegi tartózkodási helyed és a kívánt végcélod közé, akkor elképzelhető, hogy 3-4 ugrást is tenned kell, hogy megérkezz a célállomásodra.

Ezek azok a bizonyos ősi portálrendszerek?

Igen. Kezdetben a jelenleg használatos portálokat is ilyen módon használtuk, aztán később ezek fejlesztésre kerültek.

Le tudnád írni, hogy mit tapasztalsz egy-egy ilyen ugrás alkalmával? Át kell sétálnod egyik helyről a másikba, vagy egy űrhajóban vagy? Hogyan működik ez?

Nos, űrhajóval is mehetsz, vagy belesétálhatsz egy olyan buborékba, amiről már beszéltem korábban. Vagy belekormányozhatod magad egy ilyenbe.

Tehát a buborék a Földön van, ahonnan maga az utazás kezdetét veszi. Hogyan történik maga az ugrás? Egy bolygón landolsz, vagy az űrben? Nem teljesen értem magát az ugrás folyamatát.

Vannak fizikailag létező ősi készülékek és ezek szerteszét megtalálhatók más csillagrendszerekben is, pontosan úgy, ahogy a Csillagkapu című filmben látható.


És ezek ugyanolyan gyűrű alakúak, mint a Csillagkapu filmekben?

Nagyon sok közülük valóban így néz ki – gyűrűhöz hasonló alakjuk van, de annak, amelyiket személyesen is láttam, zikkurat alakja volt...


Mint egy lépcsős piramis?

Így van, úgy nézett ki, mint egy lépcsős piramis. És maga a portál az épület tetején helyezkedett el, amely lapos volt. A portálhoz lépcsőkön lehetett feljutni. Ezek az építmények el voltak temetve a föld alá, később úgy kellett kiásni őket. Még háborúkat is vívtak értük. Azonban megtalálni egy ilyen portált és ismerni a használatát, az két külön dolog. Pontosan úgy működik, ahogy az a Csillagkapu c. sorozatban be lett mutatva – egy címzési rendszer tartozik hozzá, amely hasonlít a számítógépeknél alkalmazott MAC-címekre vagy IP címekre.

(MAC-cím jelentése:
IP cím jelentése:

A Csillagkapu c. filmben ebben a jelenetben indítják be először azt a bizonyos csillagkaput: 
 

Ez pontosan megegyezik azzal, amit a Daniel nevű informátorom mondott. Ő megadta nekem a Föld bolygó komplett numerikus azonosítócímét. Először is van egy egyjegyű számokból álló számsor – 3 db egyjegyű szám, 1-9 között. Aztán újabb három szám jön, amelyek mindegyike 1-99 közötti, majd az utolsó szám 1-999 közötti, attól függően, hogy mire van szükséged. A teljes sorozatot soha nem szivárogtattam ki, de annyit elmondtam, hogy az utolsó három szám a Föld bolygó esetében 606, míg a Marsé 605.

Daniel elmondta, hogy majdnem minden szám, amit csak betárcsázol, el fog vinni valahová, mert annyi ilyen portál van. Azt is említette, hogy egy ősi faj, amely valamikor meglátogatott minket, elhelyezett itt egy ősi kaput. Azt is mondta, hogy a bolygónknak van egy központi kapuja és amikor átjössz azon a bizonyos címen, akkor az erre a csillagkapura fog vezetni téged. Ahogy az intelligens élet megjelenik egy adott bolygón, ezek a lények elhelyeznek ott egy csillagkaput és azon keresztül képesek akármikor odautazni. Hallottál-e erről valamit?

Annyit hallottam, hogy két kapu volt. Ezek az ősi kapuk számos különböző korból származtak és mind visszavezettek az ősi építő fajhoz.

Na, ez érdekes, mert már korábban is beszéltél erről az ősi építő fajról, és említetted, hogy kőből készült székeik, szarkofágjaik, oltárjaik, és kőtábláik vannak, amelyek nagyon fejlett idő- és térhajlító képességekkel rendelkeznek, és ezek éppen ezért nagyon keresettek a naprendszerünkbe látogató földönkívüli fajok részéről.

Igen, és emellett vannak más kapurendszerek is, amiket szintén a Földön találtak, és ezek sokkal fiatalabbak és másképp is néznek ki. Ezeknek a nagy részét műszakilag visszafejtették, vagy ugyanazt a címzési technológiát használták, mint amit a legtöbb ősi csillagkapunál. Az mondtad, hogy bármilyen számot be lehet írni?

Hát, ha betárcsázod... Bár igazából nem tudom, hogy mennyivel lehet még a 606-os érték fölé menni.
Biztos vagyok benne, hogy ez úgy működhet, mint az IP címeknél. Van egy alhálózati maszk, amely azonosítja a hálózatot, ami talán azonosíthatja a galaxist, a naprendszert és aztán azt a bizonyos bolygót az adott naprendszeren belül.

Pontosan ugyanezt mondta ő is, kivéve, hogy van egyfajta háromdimenziós szent geometria is, amelyik feltételezem, hogy a dodekaéder-forma lehet és ezt arra használják, hogy a területet 10-es egységekben kvadránsokra bontsák.

Úgy tudom, hogy ez egy hiperdimenzionális matematikai modell, amit egy bizonyos földönkívüli faj adott át a részünkre.

Szóval, vegyük ezt a leegyszerűsített verzióját a 10-es felosztású kvadránsoknak. Mondjuk azt, hogy az első számjegy az 5-ös, ami azt jelenti, hogy éppen az 5-ös kvadránsban vagy egy 10 egységre osztott szekcióban. Majd ezt követően leszűkíted egy újabb régióra, ami megint csak 10-es felosztású, stb.

Az egész nagyon hasonlít egy számítógépes hálózathoz, vagy az internethez.

A másik dolog, amit mondott, hogy léteznek hiperfejlett angyali vagy földönkívüli csoportok, akik figyelik/monitorozzák ezt a rendszert, és ha egy adott bolygó emberisége "lediplomázik" vagyis felemelkedik, vagy esetleg más úton-módon elhagyja a bolygót, akkor annak a kapunak a címe újra felhasználásra kerül és kiadják azt egy másik csoportnak, amelynek a bolygója még éppen fejlődésben van. Tehát egyfajta intelligencia húzódik meg az utolsó három számjegy jelölése mögött.

Ez teljesen új információ a számomra.

Jacob, az informátorom elmondta, hogy a kelták, druidák és más csoportok még az ősi időkben is nagy-nagy titokban tartották, hogy rendelkeztek valamiféle technológiával, ami egy hangvillához hasonló tárgy volt két állandó mágnessel, és ezek a mágnesek összébb húzódtak illetve széthajlottak, ha egy portál közelébe kerültek... Csak mentek a fák között, és ezekkel a hangvillákkal meg tudták állapítani, hogy merre találhatók a portálok. Találkoztál ehhez hasonlóval?

Hallottam ilyen eszközökről, és arról, hogy ehhez hasonlókat használtak a ley-vonalak feltérképezésére és a Föld más energiapontjainak felderítésére is.

Tudsz ezekről annyit, ami alapján esetleg replikálni lehetne egy ilyen eszközt? Meg van-e határozva, hogy valamilyen különleges mágnes kell hozzá, vagy van-e bármilyen sajátossága?

Nem, én csak annyit tudok róla, mint amit az előbb elmondtál.

Hú, ez eszméletlen, mert igazából eddig még soha nem beszéltem erről! Tehát kijelenthető, hogy a portálokkal kapcsolatban van valamiféle mágneses áramlás.

Így van. A NASA nemrég kiadott egy jelentést, ami szerint a napunknak van egy portálja vagy mágneses filamentum kapcsolata a naprendszerünk minden egyes bolygójához, vagy bármihez, aminek elég tömege van ahhoz, hogy gravitációs hatást fejtsen ki illetve torzulást hozzon létre a tér-időben, illetve mágneses, gravitációs kapcsolatba kerüljön a gazdacsillaggal. És ezek a NASA jelentésben bemutatott filamentumok – voltaképpen ezek maguk a portálok. A portálok tehát valójában erős elektromágneses filamentumok.


Ha az emberek nem teszik hozzá ezt a torzulást, akkor nem fogják megérteni, hogy hogyan is működik ez valójában. Tehát ez egy elektromágneses cső, amely erős torziós mezővel rendelkezik és úgy viselkedik, mint egy átjárható féreglyuk.

Így van. És ez minden naprendszer torziós mezején belül megtalálható. A galaxis valójában egy hatalmas torziós mező. Minden csillag folyamatosan mozgásban van a galaxis középpontja körül és a középponthoz közelebbi csillagok mozgása egy kicsit más sebességgel történik. A mágneses kapcsolódások folyton változnak és a csillagok közti filamentum kapcsolódások is állandó változásban vannak.


Akárcsak az elektromosság esetében, a villamos energia is a kisebb ellenállás felé halad. Ha egy olyan csillaghoz akarsz utazni, ami hozzád képest a galaxis központjának túlsó felén van, akkor várnod kell, vagy ki kell számolnod a megfelelő időt az utazáshoz, mert ha ezt nem teszed meg, és elindulsz és közben az adott csillag megváltoztatta a pozícióját illetve elektromos mezejét/elektromos kapcsolódását a bolygódhoz – lásd a legkisebb ellenállás útja -, akkor bizony előfordulhat, hogy egy másik naprendszerben fogod találni magad. Mint egy rövidzárlat esetén.

Ez a legkisebb ellenállás útja, ami változik. Ez nagyon bonyolult és minél inkább belemélyedsz, annál bonyolultabb lesz ennek a kiszámítása.

A beszélgetés elején emlegettük az ősi illetve modern portáltechnológiákat. Henry Deacon említette nekem, hogy az ősi rendszeren való utazás egy nagyon szubjektív élménnyel jár együtt, ami bizonyos esetekben megrendítő hatással lehet az egyénre. A megérkezéskor hánysz, nagyon zavartan viselkedsz és legrosszabb esetben egyszerűen megőrülsz és visszafordíthatatlan károsodást szenvedsz. Éppen ezért ő azt mondja, hogy az embereknek előbb meg kell tanulniuk ezt és magas szintre kell fejleszteniük a tudatosságukat ahhoz, hogy képesek legyenek biztonságosan utazni az ilyen portálokon keresztül.

Emellett különböző vegyi anyagokat is használtak, amitől az utazók úgymond kaptak egy löketet. A portálon átkelőknek előbb beadtak bizonyos anyagokat, hogy segítsenek enyhíteni ezeket a hatásokat. És ezt metódust folyamatosan fejlesztették, megtanulták ezeknek az ősi kapuknak a hatékony használatát és megtanulták, hogyan kell pontosabban kiszámítani az útvonalak paramétereit. Tehát idővel ez egyre kevésbé jelentett problémát. De kezdetben a naprendszerünkben a portálon keresztül történő utazgatás nagyon rossz volt és a csillagközi portálutazás egy személy számára nem bizonyult túl jó ötletnek. Még miután fejlesztettük a módszereket és lehetővé vált a bolygótól bolygóig történő utazás, és sikerült kizárni a fizikai hatásokat, még így is eltartott egy darabig, amíg a kalkulációk pontosabbá váltak és az ősi portálokon történő közlekedés finomhangolása megtörténhetett és maga az utazás súlyos hatások nélkül történhetett meg.

A Philadelphia-kísérlet utóhatásairól szóló jelentésekben szerepel, hogy a Virginia állambeli Norfolk-ban kocsmai verekedés tört ki és a résztvevők közül többen feldühödött állapotba kerültek és eközben egyszerűen láthatatlanná váltak. Utána egy olyan övet kellett viselniük, ami megakadályozta ezt. Igaz lehet-e ez és ha igen, akkor miért történhetett meg?

A Philadelphia-kísérlet egy nagyon felelőtlen kísérlet volt. Az alapján, amit én láttam, túl kevés nem-embereken végzett tesztet csinálhattak előtte (valószínűleg állatkísérletekre utalhat itt Corey- szerk.) A kísérlet maga nem torziós mezőkkel volt kapcsolatos, hanem arról szólt, hogy erős elektromágneses mezőket pulzáltattak. A pulzálás során ezeknek az embereknek megváltozott az állapota. Nem emlékszem a pontos terminológiára, de valahogyan megmérték a természetes anyagi halmazállapotukat és olyan számításokat végeztek, ami alapján meg akarták változtatni azt, vagy legalábbis erős elektromágneses mezők alkalmazásával bele akartak avatkozni.

Jacob elmondása szerint pl a drákonidák éppen csak kívül esnek azon a fázison, hogy a mi valóságunkban láthatóvá váljanak, és bármilyen szenzációsan is hangozzék ez, drákonida hajók szállnak le nap, mint nap a Fehér Ház parkjában és belépnek a Fehér Ház alatt elhelyezkedő földalatti létesítménybe, ahol aztán különböző találkozókra kerül sor. Hallottál-e bármi ilyen eseményről?

Arról már hallottam, hogy különböző hajók és lények sokféle igen fejlett álcázási módszereket használnak, emellett a drákonidáknak mindenféle furcsa képességeik is vannak. Sokan látnak ún "árnyéklényeket", amik megijesztik az embereket és úgy érzik, hogy energetikailag leszívják őket. Ezek azok a drákonida lények, akik asztrálisan kivetítődnek a szobában, azért hogy lakmározzanak az egyénekből ("elfogyasszák" az érzelmeiket). Igen, ezek a drákonidák rendelkeznek néhány igen fejlett technológiával.

Tehát a modern kapurendszereket tökéletesítették és kiküszöbölték a Philadelphia-kísérlet mellékhatásait?

Igen. És nem is kell mindig két készülékkel rendelkezniük (egyik a kiindulóponton a másik pedig a célállomáson), hanem képesek a hajóval egy objektum fölé menni és felteleportálni azt a hajóra, majdnem úgy, mint ahogy a Star Trek filmekben láthatjuk a felsugárzást. Nagyjából ehhez hasonló portáltechnológiát használnak, ami egy nagyon fejlett technológia.

Talán valamiféle háromszögelés is szerepet kap ebben? Van három irányod/sugarad, ami háromszögelve van egy adott koordináta ponton és aztán ebből a pontból visszahúzod a portált a kiindulópontba?

Igen. Ez kialakít egy portált egy távoli ponton, majd visszahozza azt az kiindulópontba. Mára ezeket a modern portálokat továbbfejlesztették és technológiailag hihetetlen fejlettek lettek.

Ezeken keresztül át tudod teleportálni magad egyenesen egy földalatti létesítménybe vagy a bolygó felszínére? Fellép-e bármilyen interferencia, amikor a bolygó felszíne alá mész?

Nem. A földfelszín alól közvetlenül tudsz teleportálni egy másik naprendszer másik bolygójának felszíne alá.

Tehát az alapján, amit eddig mondtál, rengeteg olyan működő portál lehet földalatti barlangokban, amelyek az ősi építő fajhoz köthetők.

Igen, és portálok illetve más őrületes technológiák is léteznek ott.

Gondolod, hogy ha megtörténik a kozmikus leleplezés, akkor az űrprogramok végre nyilvánosságra hozzák az igazságot? Lehetséges, hogy a felfedés után rövid idő elteltével az emberek hozzáférhetnek majd ehhez a portáltechnológiához?

Nem tudom megmondani, hogy ez milyen hamar fog bekövetkezni. Sok olyan kérdést kapok mostanában, hogy "Mikor beszélhetek majd földönkívüliekkel? Mikor utazhatok el szétnézni a Naprendszerben? Mikor használhatom azt a portált, amivel a Marsra lehet menni?... Nos, tudod, az egész egy folyamat része lesz. Sok technológia lesz a rendelkezésünkre bocsátva, és kezdetben ezek arra fognak szolgálni, hogy feljavítsák az életünket idelenn. Emellett nagyon sok mindent rendbe kell tennünk. Nem fogunk tudni egyetlen éjszaka alatt mindent rendbe hozni. Eltart majd egy darabig, amíg feltakarítjuk a sok „szemetet”, amit a hosszú idő alatt összehoztuk. Maga az a tény, hogy ez a portálrendszer (a Kozmikus Hálózat) létezik, az sugallja nekünk, hogy ha egyszer elérünk egy bizonyos fejlettségi szintet, és egy átmeneti civilizációvá válunk, amely a 4D-s létezés felé halad, és ha képesek leszünk pozitívabbá, szeretetteljesebbé válni, egy EGYSÉGET alkotni és egymásért dolgozni, és azok a végpontok, amelyeket ezek a portálok összekötnek valamint a különböző lények odakint (akik alapvetően a mi rég elvesztett kozmikus családunk), EGY BIZONYOS PONTON ELKEZDHETÜNK TALÁLKOZNI VELÜK, ELKEZDHETÜNK TANULNI RÓLUK!!! Biztos vagyok benne, hogy ők valamikor elkezdenek majd látogatni minket, mi pedig látogathatjuk őket ezeken a portálokon keresztül. És valószínűleg ebből kialakulhat majd néhány kellemes helyzet, ami ahhoz hasonlít majd, mint amikor külföldi cserediák érkezik a suliba. Nagyon érdekes és izgalmas lesz látni, hogyan és mivé fog majd ez az egész fejlődni. Igaz, nincs kristálygömböm, amiből meg tudnám mondani, hogy mi fog pontosan történni...

Technológiai értelemben, valamikor a jövőben válhatunk-e egy olyan civilizációvá, amelyben mindenkinek az otthonában lesz egy ilyen működő portál, amely lehetővé tesz hatalmas távolságokra való ugrásokat anélkül, hogy bármilyen ugróállomás kellene hozzá? Vagy pedig olyasvalamit kell elképzelni, hogy valamiféle helyi állomások lesznek, amik egy központhoz visznek, ahonnan a nagyobb portálrendszereket működtetik?

Kicsit kaotikusnak hangzik, ugye? Úgy értem, milyen nagyszerű lenne, ha át tudnád teleportálni magad egy bevásárlóközpontba. De ha 7 milliárd emberről beszélünk, akik hirtelen egyszerre kapnak egy új játékszert és össze-vissza mindenfelé teleportálni akarnak majd a galaxisban... Hát, nem tudom. Nem hiszem, hogy ez rögtön meg fog történni, viszont, úgy gondolom, hogy a kezdeti időszakban mindenképpen képesek leszünk olyan helyekre teleportálni, mint pl Cancún, vagy a Kajmán-szigetek.

Mindenesetre kíváncsian várom, végül hogyan alakul majd... Korábban körülírtál bizonyos hajókat, amelyek olyan gyors utazást tesznek lehetővé, hogy ez alapján a portálokat talán célszerű olyan dolgok utaztatására tartogatni, amelyek messze vannak és nincsenek a bolygón. Ezeket portálokon keresztül hozhatnák át. Lehet, hogy lesznek portálállomások a metrókhoz, vagy légi járatokhoz hasonlóan, de ha az embereknek saját hajóik lesznek, amikkel ilyen gyorsan utazhatnak, akkor számukra nem is jelentene igazán nagy különbséget, hogy ehhez portálokat, vagy hajókat kellene használniuk.

Így van. És ahogy már korábban is mondtam, nagyon sok földönkívüli fajnak hatalmas hajói vannak, és ezekkel portálokon keresztül közlekednek és szelik át a Kozmikus Hálózatot a galaxisunkban és más galaxisokon keresztül. A mi galaxisunk csak egy ici-pici pontocska a helyi galaxisklaszterben. A Hubble teleszkóppal már feltérképeztük ezt, sőt még az azon túli területeket is. A Hubble által készített képeken láthatók a galaxisok és a galaxisok közötti energetikai kapcsolódások, amelyek milliárd évekre vezethetők vissza. Ezek a filamentumok alkotják a Kozmikus Hálózatot. Talán már hallottad néhány embertől, amikor azt mondják, hogy az időben és a térben minden összekapcsolódik, nos ez nagyon is így van. Minden kapcsolatban áll mindennel. Mindössze csak egy ugrásnyira vannak egymástól.

Ez a videó nagyjából bemutatja, hogyan is néz ki ez a Kozmikus Hálózat:


Mindaz, amit elmondtál, emlékeztet arra, amit egyik könyvemben leírtam, azt hiszem kb 2001 táján spanyol kutatókkal kapcsolatban, név szerint Battaner és Florido illetve Einasto voltak, akik feltérképezték ezt a galaxisokból álló szuperklasztert és rámutatták arra, hogy ezek egy geometriai mátrixba szerveződnek. Ők ezt az alakja után "tojásdoboz-univerzumnak" nevezték el. A szent geometria úgy tűnik, hogy a rezgés alapján működik. Amikor egy folyadékot rezegtetsz, ugyanazt a mintát kapod. És ezek a mintázatok nagyon hasonlítanak azokhoz a filamentumokhoz, amik összekötik a galaxisokat.

Igen. Az alapján, amit a földönkívüliek mutattak nekem, az egész univerzumunk egy hatalmas torziós mező, és a galaxisok esetében is egy torziós mezőt láthatunk. Néhány csillag hasonló módon közlekedik, néhányuk pedig csak körbe cikázik. A Hubble teleszkóp lefényképezett néhány galaxist, amelyek a fénysebességnél is nagyobb sebességgel távolodtak tőlünk. Nem találnak rá magyarázatot, hogy miért van ez. Ahogy elmagyarázták nekem, az univerzumunk olyan, mint egy hatalmas buborék, egy torziós mező. Minden, ami benne található filamentumokon keresztül kapcsolódik egymáshoz – ez maga a Kozmikus Hálózat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése