2016. május 31., kedd

Kozmikus Közzététel - II/13.

A GAIA TV NÉZŐINEK KÉRDÉSEI – A Cosmic Disclosure sorozat készítői a Gaia TV honlapján várták az epizódokban eddig elhangzottakkal kapcsolatos nézői kérdéseket. Ebben az adásban Corey és David ezekre a kérdésekre próbálnak meg válaszokat adni. Előkerülnek a Naprendszerünkben hamarosan bekövetkező - már jelenleg is zajló - energetikai változásokra vonatkozó kérdések, a holdraszállással kapcsolatos elméletek és a replikátorok működésének alapelvei.


OK. Az első kérdés Banjoman1437-tól érkezett: "Amikor arról hallunk, hogy a helyi csillagklaszterünk egy magasabb vibrációjú területre érkezik, akkor arra kell gondolnunk, hogy a galaxisunknak van egy olyan része, amelyik eleve magasabb vibrációval rendelkezik? Vagy pedig arra, hogy felemelkedünk a 3-ik, 4-ik denzitásból az 5-ik, 6-ik denzitásba, ami sokkal inkább egy holografikus megközelítést jelent?"

A galaxis középpontjából folyamatosan sugarak egész sora érkezik, különböző energiák, amelyek a galaxis középpontjából áradnak ki, majd húzódnak vissza és eközben elérik a Naprendszerünket és a Föld bolygót is.


A hivatalos tudomány szerint a galaxis középpontjában egy fekete lyuk van, ami azonban nem látható. Azt mondják, hogy azért nem, mert a középpontban lévő hatalmas csillagklaszter mögött bújik meg.

Igen. De a mi tudásunk szerint a galaxis valójában egy hatalmas torziós mező. És ennek a mezőnek része az is, hogy van egy ekliptikus síkja, és ahogyan a különböző mezők különböző irányba forognak, úgy ennek is van északi és déli pólusa.

Vagyis ellentétes irányba forognak.

Így van.

A "Forrásmező vizsgálata" című könyvemben azt állítottam, hogy a galaxisunkban kétféle ellentétes irányú forgást végző csillag létezik. Az egyik típus az óramutató járásának megfelelően forog, a másik pedig azzal ellentétesen. A tudomány ezt elismeri, de akkor már azt is megmagyarázhatnák, hogy ez miért történik. Szóval ez megerősíti, amit mondasz. Tehát nem olyasmi, amit csak a titkos űrprogramokban lehet hallani.

Nagyon sok információ megtalálható erről az interneten. A Naprendszerünk és a helyi csillagklaszterünk ebben a hatalmas torziós mezőben forog. A forgás során a galaxis különböző területeire érkezünk, és eközben - már legalább az 1930-as évek óta - magasabb denzitású, magasabb energiájú részecskékkel telített felhőkön haladunk át. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolunk ezekben a nebula-szerű, magasabb energiájú részecskéket tartalmazó felhők alkotta sávban. A csillagunk a torziós- és energiamezején keresztül interakcióba kerül ezekkel az energiákkal, így ezek bejutnak a csillagunkba. Ez az energia pedig táplálja a bolygókat és táplálja azt a kozmikus hálózatot is, amiről már korábban beszéltünk.
(Szerk - Ez a cikk és a benne található animációk jól szemléltetik, hogy Naprendszerünk a galaxisban megtett útja során valójában egyfajta örvényléshez hasonló mozgást végez:

Egyik interjúdban utaltál rá, hogy az űrprogramok személyzete kiment és megvizsgálta azokat a bizonyos felhőket. Megosztanád velünk ezt a történetet, mert erről még nem beszéltünk korábban? Mi történt ott valójában?

Rendben. Csillagközi űrhajókkal már jó ideje ki szoktak repülni, hogy telemetriai adatokat rögzítsenek ezekben a felhőkben. Főként azokban a nagyobb, több energiát tartalmazó felhőkben, amik felé most éppen haladunk. Nagyon sokat tanultak és sok információt szereztek róluk. Azonban történt néhány incidens ezekkel az emberekkel. Egészen pontosan nem tudom, hogy mi történt velük, de berepültek a felhőbe és ott azt hiszem talán a mező okozhatott valami zavart. Elég közel kerültek hozzá és ennek valamiféle hatása volt a személyzetre. Nem voltak ugyanis olyan pajzzsal ellátva, mint amilyennel a Föld és a Naprendszerünk rendelkezik. (A Földet a magnetoszféra, míg a Naprendszert a helioszféra védi)

Arra akarok kilyukadni, hogy a NASA nyíltan elismerte, hogy közelítünk egy „local fluff” néven emlegetett dolog felé, ami valamiféle felhő lehet. Ezt tehát elismerték, de soha nem mondtak semmit arról, hogy ennek bármilyen hatása lenne majd. (Szerk - az alábbi képen ez a bizonyos felhő látható, a felfelé mutató sárga nyíl pedig a Napunk mozgásának irányát jelzi.)
 

A NASA honlapján ez a magyarázatot találtuk hozzá: „A csillagok nincsenek egyedül. A Tejút-galaxis korongján a látható anyag kb 10 %-a gázhalmazállapotú, amit csillagközi anyagnak (interstellar medium – ISM) neveznek. Ez a csillagközi anyag nem egységes, hanem foltokban fordul elő még a napunk közelében is. Elég nehéz észrevenni a helyi csillagközi anyagot, mert annyira vékony és nagyon kevés fényt bocsát ki. Leginkább hidrogéngázból tevődik össze, azonban elnyel néhányat a legközelebbi csillag fényében található nagyon specifikus színek közül. A fenti képet a föld körüli pályán mozgó IBEX (Interstellar Boundary Explorer - Csillagközi Határt Felfedező műhold) készítette a jelenleg zajló megfigyelések és részecske észlelések alapján.
Ezen megfigyelések alapján, amint a Napunk kifelé halad a skorpió-kentaur csillagképek alkotta területről, áthalad egy helyi csillagközi felhőn. Várhatóan kb 10 000 éven belül hagyja el ezt a helyi felhőt. A helyi csillagközi anyaggal kapcsolatban nagyon sok minden ismeretlen, beleértve az eloszlását, eredetét, vagy hogy milyen hatást gyakorol majd a Napunkra illetve a Földre. Az IBEX legutóbbi mérései váratlan eredményt hoztak, ugyanis azt mutatják, hogy a semleges csillagközi részecskék Naprendszerünkön való áramlásának iránya változóban van.”

Ahogy mondtam, az áthaladás ennek a felhőnek a kisebb sávjain már legalább az 1930-as évek óta zajlik. Szóval, az űrhajók személyzeténél, akik vizsgálták ezeket a felhőket, viselkedési és pszichés problémák jelentkeztek. Teszteket végeztek az űrhajókon és űrállomásokon és közben vizsgálták azokat a frekvenciákat és energiamezőket, amikkel ezekben a felhősávokban találkoztak. Azt mondták nekik, hogy ezt és ezt a vizsgálatot kell elvégezniük, azonban a vizsgálatok valódi indítékát titokban tartották előttük. Ugyanis valójában ők voltak a kísérlet tárgyai, a kísérleti nyulak. Beküldték őket az energiamezőbe és megnézték, hogy az milyen hatással van rájuk.

Hát, ez nagyon etikátlan viselkedés volt velük szemben.

Igen, meglehetősen.

Abban a korábbi interjúban azt mondtad, hogy az energiamintáik alapján egy szimulakrum keletkezett róluk. A hallgatók könnyen kiborulhatnak, ha meghallják ezt. Szóval, mi történhetett a személyzettel?

A reakció az egyes személyek esetében eltérő volt. Függött az adott egyén polaritásától is, és, hogy milyen ember volt valójában. Ha mondjuk egy pszichotikus katona-típus volt, akkor összeomlást tapasztalt meg, ha meghúzódó mentális problémái voltak, akkor pedig azok váltak hangsúlyossá.

Térjünk vissza Banjoman eredeti kérdéséhez. Miért van az, hogy mindenki át akarja ugrani a 4-ik denzitást és rögtön az 5D-be akar ugrani? Jelenleg a 3D-ben vagyunk, nem ugorhatunk egyszerre mindjárt kettőt. Mit gondolsz erről? Miért emlegetik az emberek folyton az 5D-t? Mi történik ott szerinted?

Őszintén szólva, honnan is tudhatnánk, hogy igazából hogyan működik az...

A titkos űrprogramban egyáltalán hallottál arról, hogy a 4D-5D-t emlegették volna?

Igen. Jelenleg az átalakulás folyamata zajlik. 3D-4D-sek lehetünk éppen. Nagyon sok minden függ a hitrendszertől és ilyesféle dolgoktól. Amikor előkerül a téma és elkezdünk beszélni azokról a denzitásokról, amik felé tartunk, hogy hogyan fog megtörténni és mikor... Valójában nem tudom. Egyszerűen csak fel kell ülnünk erre a járatra, aztán majd meglátjuk, mi lesz.

Magának a kérdésnek a lényege az volt, hogy ez holografikus természetű dolog, amelyben lényegében mindegy hol helyezkedsz el, vagy pedig helyfüggő? Te pedig azt mondod, hogy az általad hallottak alapján ez inkább helyfüggő, hiszen áthaladunk egy fizikailag létező területen, egy energia felhőn?

Helyileg jelenleg éppen ez történik velünk.

Ok. A következő kérdés Dumitru-tól jött: „Honnan fogjuk tudni, hogy ezek az energiahullámok elérik a Földet?”

Ahogy már mondtam, ezek az energialöketek már legalább a 30-as évek óta érik a Naprendszerünket és hullámokban vagy foltokban érkeznek.

Lesz-e ennek valamilyen megfigyelhető hatása a Napunkon? Jár-e például koronakidobódással, vagy naprészecskék kilövődésével?

Azt mondták nekem, hogy a Napunkban megfigyelhető nagyon sok jelenség energetikai természetű és ezek nem láthatók mondjuk a SOHO műhold segítségével. A Földön élők számára az a javaslatom, hogy legyenek csak puszta megfigyelői a jelenségnek. Mindenki érezni fogja majd. Tudni fogod abból, ahogyan a körülötted élők viselkednek. Ahogy ezek az energiák egyre inkább beáramlanak majd, különböző hatásokat fognak kiváltani az embereknél. Minden korábbinál jobban ki fog ütközni, hogy melyik polaritás felé húznak, megmutatják, hogy milyen fából faragták őket.

És emlékezzünk csak rá, hogy már a gravitáció is prímán üzemelt, mielőtt az alma Newton fejére esett volna. Mielőtt felkiáltott volna, hogy „hoppá, ezt itt valami erőhatás okozza”. Egy hűtőmágnes esetében sem látod, hogy bármi kijönne belőle, mégis odatapad a hűtő ajtajához. Szóval ezek energetikai hullámok.

És egy bizonyos ponton, az energiabeáramlás csúcspontján északi fényhez hasonló jelenségek feltűnése várható.

Ez a nagy hullám akár káros hatással is lehet az elektromos hálózatra.

Így van.

A titkos űrprogramnak vannak-e tervei arra vonatkozóan, hogyan fogják kezelni majd ezt az energiakimaradást? Készülnek-e arra, hogy az elektromosság esetleg nem fog a szokásos módon üzemelni? Hogy a gépeket javítani kell majd, miután ez a váltás megtörténik?

Igen. Az a tervük, hogy számos tényező okán, ezt a helyzetet a maguk javára fordítják majd.

Ok. Nagyjából tehát ezt a kérdést megválaszoltuk. A lényeg, hogy egészen a Nagy Pillanatig a jelenségek nagy része nem lesz látható.

A következő kérdést Susanonbay küldte: "Amikor az űrhajósok 1969-ben landoltak a Holdon, miért nem tapasztaltak életjeleket, ha akkoriban a Hold már annyira lakott volt? Neil Armstrong egyáltalán tudott-e róla, hogy valami zajlik ott? Vagy pedig a haláláig abban a hitben élt, hogy ő volt az első ember a Holdon?" Corey, induljunk ki abból, hogy te mit láttál, személyesen miről tudsz, mit mondtak neked erről a titkos űrprogramban és a Szövetségben?

Nem tudom pontosan, hogy az űrhajósoknak miről volt tudomásuk. A kezdetektől fogva egészen a mai napig általános gyakorlat az űrhajósoknál, hogy az emlékeiket kitörlik.

Hűha! Még a NASA űrhajósainak emlékei is törlésre kerülnek?

Igen.

Azok számára, akik esetleg nem tudnák, elmondanád, hogy ez miből is áll pontosan?

Kemikáliákkal és mostanában már elektromos mezők alkalmazásával érik el, amelyek hatással vannak az emlékezetedre és hamis emlékeket ültetnek be. Hogy végül mire emlékeznek ezután, azt nem tudom.

Ez a kérdés további érdekes kérdéseket vet fel. Először is, Neil Armstrong szinte teljesen elzárkózott a nyilvános szereplések elől. Semmiféle közönség előtt nem akart beszélni. Vannak tőle idézetek, amikben utalt arra, hogy mindannyiukat csak felhasználták és becsapták őket. Lényegében alkoholista lett, és egyenesen a halálba itta magát. Aztán vannak olyan jelentések, hogy amikor az Apollo először landolt, látott egy kupolás, lekerekített járművet az egyik holdkráter szélén. Ugyebár ő volt az első aki kilépett az űrhajóból és akkor azt mondta: "valaki már járt itt előttünk". Hallottál erről az esetről valamit?


Annyit hallottam, hogy az asztronauták, akik felmentek a Holdra, rossz helyet választottak a landoláshoz, hiszen a Hold fel van osztva diplomáciai területekre. Aztán pedig tovább ingerelték ezeket a csoportokat azzal, hogy ledobtak a Hold felszínére egy irányítóegységet, vagy valamiféle rakétát. Így végül megkérték őket, hogy inkább ne is jöjjenek vissza. Legalábbis nekem ezt mondták erről az eseményről. Nem tudom, hogy maga a leszállás valóban megtörtént-e, vagy pedig még az űrben keringve dobták le ezeket a dolgokat, mindenesetre folytatták tovább a keringést a Hold körül. Továbbá elég sok fényképet készítettek a Hold felszínéről és jelentéseket is írtak arról, hogy miket fényképeztek.

Az is érdekes, hogy az űrhajósoknak volt egy kódszava – a "Mikulás" (Santa Claus) - amit akkor kellett kimondaniuk, ha földönkívüli aktivitást tapasztaltak.

Vagy legalábbis, amikor azt hitték, hogy földönkívüli aktivitással találkoznak.

Az egyik küldetés alkalmával, átmentek a Hold túloldalára, és amikor újra olyan távolságba értek, hogy rádiójeleket tudtak küldeni, azt mondták a mikrofonba: "hölgyeim és uraim, örömmel jelentem, hogy a Mikulás létezik". Ráadásul ez élő egyenes adásban ment, és teljesen kiakasztotta az embereket. Vajon miért mondhatták ezt? Mi történhetett ott?

Az összes űrhajós, aki járt az űrben, látott valamilyen repülő tárgyat odakint.

A Gaia TV igazgatója, Jay Weidner, gyakorlatilag a megrendezett holdraszállás témájának szakértőjének számít. Az általa összegyűjtött bizonyítékok teljes mértékben meggyőzőek. Ezek alapján úgy tűnik, hogy egy komplett díszletet építettek, ami nagyon hasonlított a Hold felszínére és valószínűleg Stanley Kubrick is valamilyen szerepet játszhatott ebben, a „2001: Űrodüsszeia” című filmjének elkészítése után.

(Szerk. - Itt van erről az esetről egy magyar nyelvű filmrészlet, amihez mindenképpen érdemes elolvasni a videó leírását is, mert állítólag ez egy áldokumentumfilm, amit az ARTE tévécsatorna készíttetett. Az nyilvánvaló, hogy több, eredeti kontextusából kiszakított interjúrészletből lett összevágva, de az is fura, hogy Kubrick felesége, ha valóban be volt avatva, vajon mi a túróért vállalt el egy kamuholdraszállásról forgatott kamudokumentumfilmben való szereplést... Érdekes továbbá, hogy Kubrick utolsó filmje, a Tágra zárt szemek cselekménye nyíltan egy illuminátus ceremónia köré szerveződik, és a rendező - talán nem véletlenül - pár hónappal a bemutató előtt meg is halt. Amúgy is túlontúl sok rejtély kapcsolódott a személyéhez...
 

Tudsz arról, hogy készíthettek egy filmdíszletet és megrendezték a holdraszállást?

Tudom, hogy landoltak a Holdon, ugyanakkor nem vetném el teljesen a filmdíszletek között lejátszott verziót sem, mert ilyenfajta hollywood-i megtévesztéseket mind a mai napig alkalmaznak. Szóval egyáltalán nem lepne meg a dolog, ha valóban csak megrendezték volna.

Henry Deacon - akinek a titkos űrprogramban szerzett rendkívüli mennyiségű tapasztalata teljesen egybevág a tiéddel, annak ellenére, hogy te nagyon sok olyan dologban részt vettél, amivel ő egyáltalán nem került kapcsolatba – elmondta nekem, hogy építettek egy díszletet itt a Földön, ami pont úgy nézett ki, mint a tényleges holdfelszín. Ugyanis az amerikaiak versenyeztek az oroszokkal, hogy ki ér hamarabb a Holdra és az amerikaiak biztosra akartak menni, nem engedhették meg, hogy hibázzanak. Sikertelenség esetén is úgy kellett tenniük, mintha sikerült volna a küldetés, mert nem akarták elveszíteni a nyilvánosság előtt ezt a "űrháborút". Deacon azt is elmondta, hogy a sugárzás mértéke olyan nagy volt a Hold felszínén, hogy amikor megpróbáltak felvételeket készíteni, azok a sugárzás hatására csak használhatatlan, túlexponált képek lettek. De azzal, hogy már volt egy kész díszletük itt a Földön, kényelmesen modellezni tudtak mindent, ami odakint történik. Tehát vannak megbízható bennfentesektől származó tanúvallomások, amik megerősítik, hogy volt holdraszállás, más vallomások pedig azt mondják, hogy kamu az egész. És ezért is támadják Jay Weidner-t olyan sokan, ami szerintem nem fair dolog, ugyanis nem azt állítja, hogy nem szálltunk le a Holdon, hanem igazából mindkét verzió megtörtént.

Én hajlanék akár a filmfelvételes verzióra is, vagy legalábbis mindenképpen érdemes lenne azt is alaposabb vizsgálat alá venni.

És ugyebár ezt az egészet a kormányzat műveli. Hiszen mindig van egy B tervük, nem akarják, hogy zavarba hozzák őket. Végül is nem tudhatták, hogy működni fog-e a dolog. Felküldték ezeket a fiúkat a silány technológiával, ami messze elmaradt attól, amiket egyébként használtak a különböző programokban. És azt se felejtsük el, amiről Richard C. Hoagland beszélt korábban, hogy a NASA lényegében 1957-től az Amerikai Egyesült Államok kormányának védelmi szerveként működik, és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva információkat titkosíthat.

Így van. Emellett pedig az NSA minden képet megvizsgál, mielőtt nyilvánossá tenné őket.

Oh. Ezt nem tudtam.

Pedig így van.

Ok. A következő kérdést Manticore tette fel nekünk: "Corey, említetted, hogy a Holdon lévő LOC bázist eredetileg a nácik indították a II. Világháború idején." - azt hiszem ez inkább még a II. Világháború előtt lehetett, de folytassuk: "Kíváncsi vagyok, ha képesek voltak olyan technológiát kifejleszteni, amivel el tudtak jutni a Holdra, akkor miért nem volt meg a kellő eszköztáruk ahhoz, hogy megnyerjék a háborút? Esetleg a szövetség vagy más csoport segítette-e őket?" Ok. Ez két kérdés, úgyhogy kezdjük az elsővel. "Ha képesek voltak olyan technológiát kifejleszteni, amivel el tudtak jutni a Holdra, akkor miért nem volt meg a kellő eszköztáruk ahhoz, hogy megnyerjék a háborút?"

Ezt kétféle nézőpontból lehet vizsgálni. Lehetséges, hogy taktikát váltottak és valójában megnyerték a II. Világháborút.

Hát igen. Attól függ, hogy honnan nézzük.

Ahelyett, hogy a nyers háborúskodást folytatták volna - hiszen éppen kezdték elveszíteni a II. világháborút - inkább egy technológiai háborút kezdeményeztek. Fejlett technológiákat fejlesztettek, és létrehoztak egy szakadár civilizációt is, amelyet többnyire titkos társaságok alkottak, amik már több évszázada léteztek a nácik előtt is. És ezek a társaságok később beszivárogtak a nyugati hatalmakba és átvették a katonai-ipari komplexum irányítását, majd átvették a kormányok és a bankrendszer feletti hatalmat is. Szóval igazából nem látom, hogy miért is kellene azt mondanunk, hogy végül elveszítették a háborút.

És talán azzal az érveléssel sem vitatkoznál, hogy ha a háború során túlságosan sokat használták volna ezeket a fejlett technológiákat, azzal talán leleplezték volna magukat, hogy egyáltalán rendelkeznek ilyen technológiákkal, és ez talán veszélyeztette volna a működésüket.

Igen és a szakadár civilizációjuk létezését is titokban akarták tartani. Érdekeltek voltak abban, hogy fenntartsák a status qou-t és a babiloni pénzvarázslaton alapuló adósságalapú pénzügyi rendszert, amivel képesek manipulálni a világot, miközben van egy fejlett technológiákkal rendelkező szakadár civilizációjuk. Magasröptű terveik voltak a Naprendszer kolonizációjára vonatkozóan, amihez szükségük volt a nyugati világ ipari erejére is. Így aztán megtalálták a módját, hogy ellenségeiket eszközként használhassák fel ehhez.

Kicsit olyan ez, mint a varázslók trükkje. A varázsló úgy tesz, mintha fent lenne a keze, de valójában lent a zsebében kotorászik, hogy előhúzza a következő trükköt.

Elterelik a figyelmet, így van.Úgy tűnt, mintha veszítettek volna, de ugyanakkor megvolt már az antarktiszi bázisuk, megvolt a hihetetlen holdbázisuk, és belekezdtek egy még hihetetlenebb bázis felépítésébe a Marson. Szóval ha ezeket vesszük, hogyan is gondolhatnánk, hogy elveszítették a háborút, nemde? Ok. Térjünk rá a kérdés második felére: "Hogyan fejleszthettek ki olyan technológiákat, amikkel a Holdra tudtak repülni? Esetleg a szövetség vagy más csoport segítette-e őket?" Először is, maga a Szövetség ekkor még nem is létezett.

A németek briliánsak voltak és a titkos űrprogramjuk fejlesztése már jócskán előrehaladott állapotban volt. A tudósaik szemlélete különbözött a többi nyugati tudósétól. Nagyon sokan közülük a Thule társaság és más titkos csoportosulások tagjai voltak, akik nem vetették el a természetfeletti jelenségeket, és nem ragadtak le a szigorúan csak számokkal magyarázható dolgoknál, így pedig sokkal jobb eredményeket kaptak. De persze nem csak emiatt voltak jobbak. Hatalmas expedíciókat vezettek, mert hittek az ősi idegenek és a Földön megfordult ősi civilizációk létezésében, akik technológiailag fejlettek voltak, és fejlett technológiákat használtak. Ezért komolyan tanulmányozni kezdték a múltat és részletes leírásokat tartalmazó kéziratokat találtak. Így megtudták, hogyan kell megépíteni ezeket a technológiákat. Egyszóval saját maguk erejéből is elég messzire jutottak...

...és nem csak hogy hittek a belső földi civilizációk létezésében, hanem kapcsolatba is kerültek velük, amiről már mi is részletesen beszéltünk korábban.

Igen. Elég sok médiumi csatornázást végeztek, de emellett jeleket is kibocsátottak az űrbe és megpróbáltak kapcsolatot kezdeményezni különböző lényekkel. Belső földön élő lényekkel illetve néhány negatív földönkívüli lénnyel kerültek kontaktusba és mindkét csoporttól segítséget kaptak.

A következő kérdezőnk Alisback: "Azt szeretném kérdezni, hogy honnan származnak a kolóniákon élő emberek? Az eltűnt személyek listáján szereplő emberekből kerültek ki?

A legtöbbjük már generációk óta a kolóniákon él. Korábban beszéltünk az "agyelszívás" folyamatáról, ami világszerte megtörtént. Elvittek tudósokat, mérnököket – minden olyan szakembert, akire szükségük volt ahhoz, hogy egy új társadalmat, egy kolóniát felállítsanak. Voltak, akiknek állást ajánlottak, másokat pedig egyszerűen csak elvittek. Sokféleképpen szereztek embereket...

Pete Peterson szerint az egész az 1950-es években kezdődött, és az elhurcolt emberek száma csak növekedett az 1960-as évek során, és végül elérte a 60 milliót főt. Kiemelték a legjobb és legbriliánsabb tudományos elméket a világ különböző nemzeteiből és mindössze annyit mondtak nekik, hogy külföldre fognak menni dolgozni. Úgy tűnik, hogy előszeretettel válogattak ki olyan embereket, akiknek kevés barátjuk, kevés társas kapcsolatuk volt. Mielőtt elmentek volna, megírattak velük egy rakás képeslapot, aztán ezeket a program emberei küldözgették ki egy több éves, elhúzódó időszak alatt. Így aztán az itthonmaradottaknak olyan érzése lehetett, mintha a kapcsolat folyamatosan megfakult volna ezekkel az emberekkel.

Igen. Az agyelszívás több hullámban történt. Aztán voltak köztük normál emberek is, akiket megkörnyékeztek és azt mondták nekik: "Hé, itt van egy munkalehetőség. Nagy megtiszteltetés, hogy ezt felajánljuk neked, megmentheted a világot." Vagy pedig azt mondták: "Valami történni fog a bolygóval, megmentheted a családodat, ha átköltözöl az egyik ilyen kolóniára. Itt egy prospektus, tisztára olyan minden, mint a Jetson családnál. Minden csodálatos és utópisztikus." De aztán, mikor megérkeztek, a valóság teljesen más képet mutatott.

Akik olvasták/hallották a marsi kolónián tett látogatásod történetét, emlékezhetnek rá, hogy volt ott egy fickó, aki megkérdezte tőled, hogy honnan jöttél. És te azt mondtad neki, hogy Texasból. Miért volt ez olyan sokkoló a számára?


Azért, mert a kolóniákon élőket abban a hitben ringatták, hogy a Földön egy hatalmas katasztrófa történt, és a bolygó felszíne többé már nem lakható. És nem csak mondtam, hogy Texasból jövök, hanem közben eléggé le is voltam barnulva és aloe illat áradt belőlem. És ezt nem kellett volna, mert az illatom nem hasonlított a kolóniákon élőkéhez, sem azokhoz az emberekéhez, akik űrhajón élnek. A szagom teljesen idegen volt a számukra.

Ezek az emberek szimplán csak eltűntek, vagy elrabolták őket? Esetleg haldokoltak? Elképzelhető, hogy a tejesdobozok oldalán szereplő embereket belerángatták a titkos űrprogramokba egy ilyen kényszertoborzás vagy sima elrablás formájában? (Az USA-ban az eltűnt személyek fényképeit tejesdobozok oldalára nyomják, felhívva a lakosság figyelmét, ha bárki látná őket, jelentkezzenek a hivatalos szerveknél).

Ilyen is előfordul. Továbbá beszéltünk korábban ennek a dolognak a még rondább oldaláról is, hiszen évente kb 1 millió ember tűnik el a Földön, akik a csillagközi rabszolgakereskedelmi programban vesznek részt. Ami rendkívül zavarba ejtő, főként azért, mert földi emberek vezénylik le az egészet.

Ez a toborzás egyébként jelenleg is zajlik? A katonaság köréből is válogatnak embereket?

Mind a mai napig vesznek át embereket a hadseregből. Sok embert hívnak meg a légierő vagy a haditengerészet kötelékéből, sőt még a 20 éves, „visszafiatalítással” járó szolgálatra is. (Ben Fulford heti jelentésében olvashattuk nemrég: "A múlt héten a Far East Network amerikai katonai rádiót hallgattam, amely a Japánban szolgálatot teljesítő amerikai katonákat célozza, amikor az "Amerikai Űrparancsnokság" hirdetés útján keresett személyzetet. A hirdetés azt mondta, hogy az űrszolgálat "hasonló lesz ahhoz, mintha valaki egy hajón szolgálna." Ne tartsuk vissza a lélegzetünket, de talán, csak talán, a nyilvánosságra hozatal embereinek van igazuk, és egy titkos űrprogram hamarosan előjön a szekrényből.")

Itt egy újabb kérdés, Sylviepollard kérdezi a következőt: "Lehetséges-e látnunk az űrben napokat és csillagokat akkor is, ha éppen bolygók bioszférájától és légkörétől távol tartózkodunk?"

Igen. Akárcsak a teleszkópként szolgáló műholdak esetében, te is láthatnál csillagokat odakint.

Azt hiszem a kérdéssel arra akart utalni a kérdező, hogy volt némi találgatás az alternatív médiában, egy feltételezés arra vonatkozóan, hogy a csillagok csakis a légkör hatására látszódnak....

Igen, én is hallottam már erről.

És hogy a látható fény csak akkor aktiválódik, ha bejut a légkörbe. Legalábbis ez volt a feltételezés.

Mikepatterson2 kérdése: "Ha a replikátorok képesek aranyat, ezüstöt vagy egy százdolláros bankjegyet előállítani, akkor miért kell egyáltalán aszteroidákon, vagy a Holdon bányászni?" Hát igazából már van egy replikátoruk, FED-nek hívják, ugyebár!:) Ott annyi százdolláros bankót nyomnak, amennyit csak akarnak.

Különböző típusú replikátorok léteznek. Vannak ételreplikátorok és olyanok is, amikkel különböző anyagokat lehet létrehozni. Az anyagreplikátorok képesek kis mennyiségű ásványi anyagot és ehhez hasonlókat előállítani. Ha kicsit komplikáltabb dolgot szeretnél, mint pl egy százdollárost, akkor arról annyit mondhatok, hogy nekik odafent nincs szükségük pénzre. Nem igazán ésszerű hatalmas mennyiségű, több tonnányi anyagot replikálni, és itt nemcsak aranyra gondolok, hanem mindenféle szükséges ásványi anyagokra. Ezzel az eljárással és különböző technológiák segítségével nem ésszerű ilyeneket előállítani, hogy aztán a titkos űrprogramok és titkos társaságok elcseréljék odakint.

Dr. Steven Greer eredeti Közzétételi Projektjének egyik bennfentese beszélt a részecskékre bontás folyamatáról (particlization). Azt mondta, hogy ez volt az a szakkifejezés, amit használtak arra a folyamatra, amin a replikátor technológia is alapul. Ez lényegében azt jelenti, hogy molekuláris szinten rakják össze újra a dolgokat. Ez egy kvantum szintű összeillesztést jelent. Ez az oka annak, amiért azt mondod, hogy a kisebb mennyiségeken kívül, nem igazán ésszerű ezt a technológiát alkalmazni?

Nem praktikus. Úgy értem, ha 3000 tonna palládiumra van szükséged, és ez történetesen egy meteoron található, ráadásul megvan a technológiád hozzá – ami automatizált technológia – akkor egyszerűen csak ki kell bányásznod és elszállítani oda, ahová kell. Az anyagreplikátorokkal csak nagyon kis mennyiségben tudsz előállítani, ipari méretekben nem.

Hogyan működnek ezek a kis mennyiséget előállító replikátorok? Mindenekelőtt hogyan hozzák létre az anyagot? Kell beléjük valamilyen alapanyag, mint például a Vissza a jövőbe filmekben, ahol banánhéjat kell bedobni a kocsi fúziós generátorába?

Nem, hanem energiából hozzák létre az anyagot, pont úgy, ahogy a Napunk is. A Nap egy hatalmas replikátor. Energiát vesz fel nemcsak a Kozmikus Hálózatból, hanem az egész kozmoszból és ez az energia interakcióba lép a Nap mezejével és így olyan alap ásványok és kémiai anyagok jönnek létre, amiket aztán a Nap kibocsát. A Napunk gőzt termel, ami ugyebár víz. Tehát egy hatalmas replikátorként működik, ami felveszi a kozmosz háttérenergiáját és átváltoztatja azt anyaggá.
Valaki erre azzal a kérdéssel válaszolhatna, hogy "akkor meg miért nem építünk egy nagyobb replikátort. És ha elég nagyot építünk, akkor képesek leszünk könnyedén és gyorsan nagy mennyiségű anyagot előállítani."

Biztos vagyok benne, hogy lehetne nagyobb replikátorokat is építeni, de hosszútávon sokkal praktikusabb az Aszteroida-övben bányászni. Ezt már elég rég óta csinálják, nagyon jövedelmező a számukra és meg is térül. Önállóan végezhető, egyetlen bányaállomás működtetéséhet mindössze pár ember elegendő, akiknek csak kezelniük kell a távirányítással működő eszközöket és felügyelni a szállítást.

A másik informátorom, Jacob említette, hogy replikátorral aranyat is előállíthatsz. A drákonidáknak szükségük van aranyra, mert az aranynak kb 200 különbözőféle tulajdonsága van, és számos dologra fel tudják használni, fejlett technológiákhoz és gyógyászati eszközökhöz. És azt is elmondta, hogy a Földön található aranynak elképesztő energetikai hatása van, ugyanis a szó szoros értelmében át van itatva a Föld energiarácsának energiájával. Viszont ha replikátorral hozol létre aranyat, abban ez nem lesz benne. Hallottál-e valamit az anyagok energetikai jellemzőiről, amik alapján a természetes anyagok jobbak, mint a replikátorral létrehozottak?

Mindössze arról hallottam, hogy az Aszteroida-övben bányászott ásványok ugyanazokkal az energetikai jellemzőkkel bírnak, mint a Földön található ásványok.

Az utolsó kérdés Camareneo-tól érkezett: "Ha a különféle humanoid földönkívüliek mindannyian egy konferenciateremben tartózkodnak, akkor kíváncsi vagyok, hogyan képesek ugyanazt a levegőt belélegezni?"

A különböző földönkívüli csoportoknak különböző típusú levegőt kell belélegezniük, tehát másfajta környezetre van szükségük. Viszont ezek a lények nem másik csillagrendszerből repülnek át hozzánk ezekre a találkozókra, hanem nagykövetségeik vannak itt a bolygónkon, illetve a Naprendszerünkben. El tudom képzelni, hogy képesek voltak bizonyos mértékig akklimatizálódni a helyi viszonyokhoz vagy legalábbis van valamilyen fejlett technológiai módszerük ehhez. Az egyik találkozóra olyan lények érkeztek, akiket addig nem ismertünk és ők akvatikus lények voltak, akik csakis víz alatt tudtak megfelelően lélegezni.

Ok. Azt hiszem, ezzel meg is vagyunk a kérdésekkel.

Köszönöm. Nagyon élveztem őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése