2016. május 31., kedd

Kozmikus Közzététel - II/9.

A MARS BOLYGÓ KOLONIZÁLÁSA – A német szakadár csoport, miután megállapodást kényszerített ki az USA kormányával – fenyegetve őket, hogy nyilvánosságra hozza a földönkívüliek létezését – intenzíven bekapcsolódott az amerikai katonai-ipari komplexum munkájába. Beszivárogtak az Egyesült Államok hadiipari gépezetbe, majd bankárok illetve a világ több országából származó ipari vállalatok tömörülésével megalapították a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum-ot, hogy az űrben már meglévő német bázisokat továbbfejlesszék és földi emberek átszállításával nagyobb kolóniákat hozzanak létre a Marson.


A németek tehát megérkeztek a Marsra, és eleinte ehhez egy buborék-szerű csillagkapu rendszert használták. Azt mondtad, hogy kezdetben ez egy természetes jelenség volt, és a portál megjelenhetett a légkörben, a Föld felszínén, vagy a Föld belsejében. Arról is beszéltél, hogy a németek földönkívüliektől kaptak segítséget, hogy rájöjjenek arra, hol fognak ezek a portálok felbukkanni. Ha ez valóban természetes jelenség, akkor az erről szóló ismeretek miért nem terjedtek el szélesebb körben és miért nem jöttek rá mások is a használatukra?

Más, korábban élt civilizációk megtanulták a használatukat sőt, használták is őket. Viszont a mi jelenlegi bedobozolt és irányított társadalmunkban messzemenően manipulálva vagyunk, hogy bizonyos dolgokat elhiggyünk, más dolgokat viszont egyáltalán ne higgyünk el. Megmondják nekünk, mi az, ami lehetséges és mi az, ami nem. Szóval, ha a főáramlatú média és a kormányok azt mondják, hogy "ez a dolog márpedig nem lehetséges", akkor egész végig ez visszahangzik majd a fejedben. Az iskolától kezdve, a napi hírekben, a társadalomban és a körülötted élők fejében is ez fog megjelenni és egyszerűen abban a tudatban élsz, hogy ez nem lehetséges.

Van néhány nagyon bizarr tornádó eset, amikor egy tornádó végigsöpör a vidéken és közben nagyon furcsa dolgok történnek. Például egy tehén "beágyazódik" a pajta falába, vagy egy nő felnyitja az autó csomagtartóját és hirtelen saját fürdőszobájának kellékeit találja benne, szappant, vagy sampont. Vagy történt olyan, hogy kakasok, valahogy belekerültek egy kancsóba. Gondolod, hogy ilyenkor az történik, hogy a tornádók portálokhoz hasonló jelenségeket produkálnak? A tornádók lehetnek-e valamiféle megnyilvánulásai a portáloknak?

Igen, az egész a torziós fizikán alapul, a torziós fizika jelentős szerepet játszik az ilyen jelenségek kialakulásában.

Tehát akkor a levegő forgása részét képezi ennek?

Igen, tulajdonképpen a légmolekulák és a tér összefonódnak egy torziós mezőben.

Ezek szerint a portálok nem bukkannak fel akármikor. Van egy időtényező arra vonatkozóan, hogy mikor tűnnek fel?

A természetes portálok esetében igen.
...
Miután az Iratkapocs Hadművelet és a Magasugrás Hadművelet megtörtént, a német szakadár csoportok átjöttek az USA-ba, aláírták az egyezményeket Eisenhower-rel és Truman-nal, így innentől kezdve tulajdonképpen uniót képeztek az amerikai katonai-ipari komplexummal.

Azokba a vállalatokba, amelyek magát a katonai-ipari komplexumot alkották, magas rangú német tudósok és mérnökök beszivárogtak. Ezek repülőgépipari és mérnöki vállalatok voltak és ők kezdték el gyártani a titkos űrprogramokban használatos technológiákat. A hadsereg és a kormány nem lett volna képes erre, nem rendelkeztek a kellő feltételekkel ehhez, nem volt meg hozzá az infrastruktúrájuk sem. A németek azonban áhítoztak az amerikai infrastruktúrára, hiszen ők eközben már odakint voltak az űrben, és növelni akarták az infrastruktúrájukat. Nagy terveik voltak, hiszen már megvetették a lábukat a világűrben. Ezután tájékoztatták ezeket a repülőgépipari vállalatokat arról, hogy ők már valójában kint vannak az Aszteroida-övben és ott értékes fémekből álló aszteroidákat találtak, és ezek közül néhányon már bányászatot is folytatnak. Ekkor ezeknek az üzletembereknek, az amerikai kapitalisták szemeiben felvillantak a dollárjelek. Teljes mértékben beálltak a németek tervei mögé, hogy kiépíthessenek egy hatalmas infrastruktúrát a világűrben. Így aztán ezek a csoportok felállították a saját titkos űrprogramjukat. Később, miután segítettek az amerikai kormánynak és más kormányoknak az első űrprogram – a Solar Warden – létrehozásában, felállították azt a szervezetet, amit mi csak Bolygóközi Vállalati Konglomerátumként emlegetünk. Ennek a konglomerátumnak olyan vállalatok a tagjai, akik világ minden táján repülőgépekhez, űrhajókhoz használatos technológiákat gyártanak.


Az 1950-es évek óta a németek által kitaposott ösvényen járnak, és hatalmas ipari erejükkel felfejlesztették a németek által a Holdon és a Marson felépített kisebb bázisokat. Ahogy az a Holdon is megtörtént, fogták a kisméretű bázisokat és hatalmas bázissá építették őket. A LOC, vagyis a Hold Műveleti Parancsnokság eredetileg egy kisméretű földalatti bázis volt, aminek az alaprajza egy horogkeresztet formált.


Hány ember dolgozhatott azon a bázison?

Nem tudom pontosan megmondani, általában néhány tucatnyi ember lehetett csak ott egy időben, mivel csak kisebb műveleteket végeztek. De ezt követően a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum 100%-ban támogatta a németek terveit.

Rögtön attól a pillanattól kezdve, ahogy megszáradt a tinta az Eisenhower-rel kötött szerződésen, vagy el kellett telnie egy kis időnek?

Eltelt egy kis idő, amíg kifejlesztették a megfelelő technológiákat. De eleinte a kezdetekkor még a kormánynak fejlesztették a technológiát, amiből aztán a Solar Warden lett, vagy legalábbis a Solar Warden korai előfutára. És ezek a technológiák korábbi verziójú járművek voltak, amik még nem voltak olyan fejlettek. De ennek a mikéntje szinte külön történet lehetne.

A németek átadtak a technológiájukat a katonai-ipari komplexumnak a szerződés aláírása után? Vagy pedig visszatartottak bizonyos dolgokat?

A németek mindent visszatartottak. Három különböző méretű űrhajót adtak át az amerikaiaknak. Ezeket hívták ARV-nek (Alien Reproduction Vehicles - földönkívüliektől származó információk alapján megépített járművek) – de valójában ezekben semmi földönkívüli nem volt. Ezek alapvetően csak ősi vimanák rekonstrukciói voltak. És ahogy korábban már említettük, meg voltak a problémáik a higany örvénylésével, és amikor nagy intenzitású elektromosságot adtak a forgó motorhoz, akkor a higany arannyá változott, egy korall formájú képződménnyé. Ezeknek a hajóknak nem volt pajzsuk, viszont nagyon erős elektromágneses mezővel rendelkeztek, ami káros hatással volt a pilótákra. Nagyon sok problémájuk adódott ezekből. Szóval a németek átadták ezeket a járműveket az amerikai hadseregnek, mondván: „itt van néhány játékszer, játszadozzatok velük, próbáljatok rájönni, hogyan működnek”. Ők maguk pedig a fejlettebb eszközöket fejlesztették. A Bolygóközi Vállalati Konglomerátum mindig megtartotta magának a legfejlettebb technológiákat.

Létezik egy kiszivárogtatott feljegyzés Truman-tól, ami vagy az I. vagy a II. világháború kezdetekor íródott, és ebben bolygóközi járműveket említett, amiket reméltek, hogy egyszer technológiailag majd hasznosítani tudnak. Ez évekkel a roswell-i eset előtt történt. Milyen régre nyúlnak vissza az USA saját, visszafejtett technológiákra irányuló projektjei?

A technológiák nagy részét földönkívüli űrhajók roncsaiból szerezték, amelyek olyan fejletek voltak, mintha mondjuk egy jelenlegi nukleáris tengeralattjárót visszavinnénk az amerikai polgárháború idejébe, és azt mondanánk az ott élőknek, hogy „ok, akkor fejtsék vissza”. Az ARV-k technológiái viszont sokkal közelebb álltak az amerikaiak akkori fizikai és technológiai tudásához.

Néhány dolog, amit Philip Corso ezredestől hallottunk, hogy ilyen visszafejtés eredményeként „találtuk fel” a teflont, a kevlárt, a tépőzárat...

...az sokkal inkább anyagfizika.

Szóval, ehhez hasonló dolgokat, számítógépek chipjeit, a LED-es világítást, az integrált áramköröket. Ezek mind-mind mérnöki visszafejtés eredményei. Azonban mégsem tudtak ezekből egyetlen működő hajót sem építeni.

Viszont képesek voltak néhányat megjavítani és pár kevésbé fejlett hajóval azért mégiscsak eljutottak valameddig.

Tényleg? Néhányat megjavítottak és képesek voltak repülni velük?

Igen, és az amerikaiaknak sikerült le is másolniuk ezeket a hajókat. Viszont nagyon sokat összetörtek közülük. Megvolt a saját programjuk, amivel haladtak azért előre, de annyira le voltak maradva a németektől, hogy az már szinte kínos volt.

Miért nem akarták a németek megosztani a katonai-ipari komplexummal a fejlesztéseiket? Féltek tőlük? Féltek attól a lehetőségtől, hogy átveszik felettük az uralmat?

Hát, 1947-ben az amerikai hadsereg egy egész flottát küldött az Antarktiszra, hogy eltöröljék őket a föld színéről... Tedd össze a képet. Szóval a németeknek az volt a célja, hogy kényszerítsék az USA-t, hogy aláírja az egyezményeket, és így rátehetik a kezüket arra az ipari hatalomra, ami képes volt legyőzni a tengelyhatalmakat a II. Világháború végén. Ki akarták használni a katonai-ipari komplexum ipari és mérnöki erejét, be akartak szivárogni és arra használni az amerikai ipari vállalatokat, hogy kiépítsék az infrastruktúrát a Holdon és a Marson.

Hány létesítményük volt a németeknek a Holdon és a Marson akkor, amikor végül megegyeztek az amerikaiakkal?

Abban az időben csak egy bázisuk volt a Holdon. Jóval később aztán a drákonida szövetségeseikkel együtt felépítettek még egyet.

És ugye azt mondtad, hogy ez egy kisméretű bázis volt a Holdon?

Igen, ez egy kisebb bázis volt, amit ugródeszkaként használtak a további műveleteikhez.

Megtisztítottak-e nagyobb területeket a bázis körül, amit parkolónak használhattak, hogy az űrhajóik leparkolhassanak ott?

Nem, mert az egész bázis a Hold felszíne alatt volt. Ami a Marsot illeti, végül sikerült feltérképezniük a bolygót, elvégezték a munka nehezét, közben elveszítettek jó néhány életet, de rátaláltak azokra a területekre, amik a leginkább megfelelőek voltak kolóniák felállításához, tekintetbe véve, hogy csak egy kisebb területen lehetett kolóniát felállítaniuk. Éltek ott már más lények, akik megakadályozták, hogy a birodalmukat terjesszék. Aztán, mikor már a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum beállt a hátuk mögé, végre képesek lettek komolyabban építkezni, valós erőként fellépni – mint ahogy háborúk esetén, elkezdhettek több tankot építeni, több repülőgépet gyártani. Elkezdték kialakítani a titkos űrprogramokhoz szükséges ipari erőt.

Olyan lehetett ez, mint a trójai faló, hogy megépítették az eszközöket itt a Földön, aztán átteleportálták az egészet egyben?

Igen, azt hiszem mondhatjuk így. Megépítettek mindent, amire úgy gondolták, hogy stratégiailag szükségük van ahhoz, hogy elfoglaljanak egy adott területet és elkezdtek felépíteni bizonyos számú kolóniát, és ez volt az ő talpalatnyi helyük. Úgy tudom, hogy egyébként ez volt a projektjük hivatalos neve is (foothold). Mikor megérkeztek a Marsra, összetűzésbe keveredtek, visszaszorították azokat a különböző csoportokat, akik magukénak vallották azokat a területeket, és amikor úgy gondolták, hogy már biztonságos, elkezdtek mérnököket is küldeni. Elkezdtek tehát mérnökök érkezni a Marsra. Belekezdtek a bázisok területeinek kiépítésébe, pontosan úgy, ahogy a Földön a mély földalatti katonai bázisok esetében (DUMBS). Néhány ezek közül a bolygó felszínén volt, de legtöbbjüket a felszín alatt vagy pedig már létező barlangokban építették ki. Sokat pedig kanyonok közelében.

Megtapasztaltak-e olyat, ami itt a Földön is megtörtént, hogy ásás közben beleütköztek valamibe, ami már eleve ott volt?

Igen, előfordult ilyen eset, és ilyenkor meg kellett takarítaniuk a helyet azoktól a lényektől, akik ott tartózkodtak. Ahogy említettem korábban, úgy működött ez, mint az angolok esetében, amikor megérkeztek Amerikába, elűzték az őslakosokat, kitűzték a zászlót és felállították a létesítményeiket és kolóniáikat. És ezt a gondolkodásmódot beléjük programozták. Ugyanakkor viszont emlékeztek rá, hogy az eredeti 13 amerikai kolónia végül kinyilvánította a függetlenségét és elszakadt a britektől Amerika megalapításakor. A dokumentumokban nagy világosan ki van fejtve, hogy nem akarták, hogy ugyanez megismétlődhessen a Marson. Nem akartak újabb 13 elszakadó kolóniát. Ezért a kolóniákat nagyobb embertömeg számára alakították ki, mint ahány emberrel abban az időben rendelkeztek. Az volt a tervük, hogy később embereket hoznak át a Földről. És ez visszamegy egészen az „agyelszívás” időszakba, vagyis az 1950-es, 1960-as évekig. Az 1950-es évektől kezdték aztán komolyan kiépíteni ezeket a bázisokat.
Korábbi epizódokban beszéltél az agarthaiakról, egy korábbi emberi civilizációról, akik többnyire szőke hajúak, kék szeműek, és akik leköltöztek a Föld belsejébe. Ők elégedettek voltak a helyzetükkel? Részt vettek-e a Mars iparosítási programjában? Nem akartak esetleg ők is több területet maguknak?

Nem, ők nem vettek részt ezekben a programokban.

Voltak-e más földönkívüli csoportok, akik anyagi vagy logisztikai segítséget nyújtottak a marsi területeken való terjeszkedéshez?

Igen, a drákonida szövetség nagyban segítette ezt a folyamatot.

A drákonidák fegyveres és technológiai képességei szerepet játszottak-e abban, hogy kitakarítsák ezeknek az őshonos lényeknek a fészkeit?

Nem, ezeket teljes mértékben a földi emberek hajtották végre, viszont a drákonidák technológiai segítséget nyújtottak ehhez. De ahogy az lenni szokott, minket küldtek, hogy elvégezzük a piszkos munkát. Mi pedig megtettük, és nem volt lelkiismeretfurdalásunk miatta....

Milyen jellegű atrocitásokra kell itt gondolnunk? Volt-e olyan, hogy rövid idő alatt több százezer intelligens lényt pusztítottak el?

Oh, igen-igen. A Hiroshima és Nagaszaki típusú helyzetek számtalanszor előfordultak.

Tehát azt mondod, hogy nukleáris fegyvereket is bevetettek?

Abszolút, igen.

Szóval lebombáztak embereket? És a radioaktív sugárzás nem okozott gondot utána?

Nem tudom, hogy hallottál-e róla, de az atombomba fejlesztése után kifejlesztettek egy másik fegyvert is. Ez is nukleáris technológián alapuló fegyver volt, ami egy hatalmas robbanást idézett elő, aztán pedig vákuumot hozott létre.

Igen, hallottam erről. Azt hiszem „ötödik generációs nukleáris bombának” hívják. Úgy emlékszem, hogy ezen a néven emlegették. A robbanáskor egy tökéletes gömb keletkezik, ami olyan mintha ki lenne vágva. És amikor felrobban, semmi sem marad benne, és nincs radioaktivitás sem. Megölsz vele mindenkit, aztán eltűnik.

Nos, radioaktivitás azért van, de egy nagyon kis területre korlátozódik a középpontban. Én magam nem hallottam, hogy ezt ötödik típusú nukleáris bombának hívják, mindenesetre ilyen típusú bombákat használtak és nem csak arra, hogy földalatti barlangokat hozzanak létre, hanem hogy egész területeket tisztítsanak meg az ott élő intelligens lényektől.

Uhh, ez rosszul hangzik.

Hát, márpedig ezek a fiúk így intézték a dolgokat... És amikor elhatározták, hogy nem akarják, hogy újra a 13 amerikai kolóniához hasonló helyzet alakuljon ki, az újonnan felállított kolóniákat a drákonidákra jellemző elvek alapján állították fel. Nagyon zsarnoki rendszert állítottak fel, nulla, azaz abszolút semmi esély nem volt arra, hogy bárki bármiféle lázadásra adja a fejét vagy kinyilváníthatná a függetlenségét a Marson.

Az ottani irányítóhálózatot a brit monarchia illuminátus hatalmi struktúrjához hasonlóan kell elképzelnünk? Annak ellenére, hogy a Marson tulajdonképpen német szakadár csoportok álltak az egész mögött.

Inkább a jelenleg működő Bolygóközi Vállalati Konglomerátumot mondanám, az önző, kapzsi bankárokat és vállalati embereket a repülőgépgyártó vállalatoknál. Tőlük ered az egész elgondolás.

Szóval nem a németektől, hiszen végül is egyesültek a Bolygóközi Vállalati Konglomerátummal.

A németek nagyon is benne voltak. Ezen a ponton azonban már nem igazán tudod szétválasztani a kettőt egymástól. Attól kezdve ők egy entitásként működtek. És elkezdtek megkörnyékezni több ezer nagyon magasan képzett embert. Elkezdtek nekik olyan információkat adagolni, hogy a Föld hamarosan el fog pusztulni egy drámai katasztrófa következtében. Különösen a fizikusokat, geológusokat, és magasan képzett szakembereket keresték. És ha a feleséged nővér vagy orvos volt – az csak pluszpontot jelentett a szemükben, vagy ha volt három gyereked, akiket titokban genetikai vizsgálatoknak vethettek alá. Háttérkutatásokat folytattak, mielőtt megkörnyékezték volna azokat a bizonyos embereket, majd ajánlatot tettek nekik. Itt a Földön készült fényképeket mutattak nekik az elit szuperfejlett földalatti bázisairól, mondván: "ide fogtok kerülni, úgy fogtok élni majd, mint a Jetson-ék". Ez az 1950-es években történt és az embereknek olyanokat ígértek, hogy repülő autójuk lesz majd, meg ilyesmi. Akik persze erre, azt mondták, hogy "ok, rendben". Majd erre azt a választ kapták, hogy "akkor elviszünk benneteket a Marsra, ott fogtok élni, és megmentitek majd az emberi fajt, mert ti különlegesek vagytok. Különleges genetikával rendelkeztek." Sokféle történettel traktálták ezeket az embereket, megpróbálták beszervezni őket. És ők aztán összepakolták a kis csomagjukat – és ezek tényleg csak kicsi voltak, mert nem engedték meg, hogy túl sok mindent vigyenek magukkal. Nem engedték azt sem, hogy a családjuknak bármit mondjanak az úticéljukról. Majd aztán ezek az emberek egyszer csak hirtelen eltűntek...

Egyszer egy kiszivárogtató mondta nekem, hogy ha külföldre mész, általában elmondod az ismerőseidnek, hogy „kaptál egy jó munkalehetőséget, elhagyod az országot", stb. És aztán várják, hogy írj nekik, értesítsd őket, hogy mi történik veled...

...írsz egy rakat képeslapot, összegumizod őket, aztán elküldöd.

Igen, és időnként elküldöd ezeket, aztán egy idő után már egyre ritkábban írsz.

Igen, és a Marsra költözők esetében mások írták meg ezeket a képeslapokat... Szóval, amikor megérkeztek a Marsra, szembetalálták magukat a keserű valósággal. Hirtelen mindenhonnan fegyveresek jöttek elő, és felszólították az újonnan érkezőket, hogy kövessék őket, majd levitték őket 8-10 személyes szobákba, és azt mondták: „ok, mostantól itt maradtok, itt a munkabeosztásotok, ezt fogjátok csinálni. A gyerekeitek, ha majd elérik a 12-14 éves kort, a genetikai egyezőségek alapján össze lesznek házasítva egymással. Gondjukat viseljük és képezzük őket a genetikai adottságaik alapján, hogy hozzájáruljanak a kolónia működéséhez. Isten hozott a Marson!…” És onnantól kezdve ez lett az új életük. Zsarnokság és rabszolgaság lett a sorsuk.

Voltak-e olyan tárgyak, pl regények, történelmi témájú könyvek, amiket azért vittek a kolóniákra a Földről, hogy olvashassanak, elfoglalják magukat a szabadidejükben?

El tudom képzelni, hogy vittek ilyeneket. De nem vagyok benne biztos.

Sokan mondják, hogy ezek az emberek, amikor elmentek, teljesen el lettek szakítva a földi gyökereiktől. De én úgy gondolom, hogy ha másképpen nem is, legalább szóban megőrizhettek valamennyit a történelmükből, vagy valamilyen dokumentumok formájában.

A gyerekek az oktatásuk során valószínűleg kaphattak valamilyen szintű ismereteket, de tudod, a történelmet a győztesek írják... Kaptak valamilyen összefércelt tananyagot a földi történelemről. Tanulhattak az I. és II. Világháborúról, persze a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum nézőpontjából bemutatva az eseményeket, a különböző európai országokról, az USA államairól, Dél-Amerikáról. Ezek az emberek egyébként többféle helyről lettek toborozva és több generáció eltelt azóta, mióta elköltöztek a Földről. Van akinek a felmenői Texas-ból, van akinek Chicago-ból származnak, de lehetnek Indiából is, akárhonnan. Szóval képzelheted, hogy ezeknek az embereknek mára milyen nevetséges elképzelései lehetnek a Föld geográfiájáról, történelméről. Fogalmuk sincs róla, hogy mi történhetett itt azóta.

Ha mondjuk lefilmeznéd ezeket a marsi létesítményeket, látnánk-e olyan jellemzőket, ami alapján meg tudnánk mondani, hogy ez az épület bizony nem a Földön van?

A marsi létesítmények esetén igen. Első látásra azt gondolhatnád róluk, hogy valamiféle haditengerészeti létesítmények, vagy ilyesmi. Lakónegyedek vannak, és mindegyik alfanumerikus kóddal van megjelölve. Úgy néznek ki, mintha a hadsereg állította volna fel őket. Volt egy helyszín, ahová minket küldtek, és ahol nélkülözhetetlen berendezéseket kellett megjavítanunk, mert a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum emberei nem értek volna oda időben. Odakísértek minket a helyszínre és megmondták, hogy ne létesítsünk szemkontaktust, ne beszéljünk senkivel. És láttunk egy falat, ahol műalkotások voltak kifüggesztve. Úgy tűnt, hogy a mentális egészségük fenntartására végezhettek valamiféle művészeti tevékenységet, hogy ne legyenek teljesen depressziósak és szuicid hajlamúak. De az ott sétálgató emberek nagyon soványak és sápadtak voltak, mintha csak drónok lettek volna, tengették az életüket egyik napról a másikra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése