2016. június 1., szerda

Kozmikus Közzététel - III/3.

UBUNTU ÉS A KÉK AVIANOK ÜZENETE / 1. RÉSZ – A harmadik évad harmadik epizódja témájában és kivitelezésében is rendhagyóra sikeredett, hiszen Corey mellé beszélgetőtársként és meghívott vendégként ezúttal Michael Tellinger is csatlakozott. A műsorban részletes tárgyalásra kerültek a jelenlegi gazdasági-pénzügyi rendszer visszásságai, az oly sokat emlegetett „babiloni pénzvarázslaton alapuló pénzügyi rendszer” kevéssé ismert okkult jellemzői, valamint meglepő dolgokat tudhattunk meg a titkos űrprogramok és a dél-afrikai Ubuntu Mozgalom kapcsolódásáról. Az epizód zárásaként pedig egy új társadalom alapjait is megismerhetjük.

A mai epizódban egy különleges vendéget hívtunk meg, aki nem más, mint Michael Tellinger. Mint bizonyára sokan tudják, Michael jól ismert kutató, aki nagyon különleges és kiterjedt romok nyomát kutatja a dél-afrikai területeken. Nagyon sok érdekes dolog található például Zimbabwe-ban és más országokban is. Sok területen és sok témában (pl. kvantumfizika, szabad energia, ősi civilizációk) végzett kutatásokat amik aztán összefonódtak, ennek eredményeképpen mára egy nagyon különleges nézőponttal rendelkezik a gazdasággal kapcsolatban.

És ahogy a műsor nézői már megszokhatták, itt van velünk ma is Corey Goode, aki titkos űrprogramokban szolgált. Kapcsolatban áll egy szövetséggel, amely részét képezi annak az űrbéli szakadár civilizációnak, amiről már oly sokat beszéltünk. Ennek a Szövetségnek szándékában áll az emberiség rendelkezésére bocsátani olyan technológiákat, amelyek teljesen átformálják majd a jelenleg ismert életet itt a Földön és elvezetnek bennünket ahhoz a Star Trek típusú Aranykorhoz, amelyet világszerte 35 különböző kultúra jóslataiban fedezhetünk fel. Szóval szerettem volna meghívni Michael Tellingert a műsorba, azon okból kifolyólag, hogy segítsen nekünk elmagyarázni annak a gazdasági rendszernek a működését, amelyet ő dolgozott ki, és amely felkeltette a Titkos Űrprogramok figyelmét is. Beszélni fogunk arról, mi is ez a Szövetség valójában és hogyan illeszkedik a Michael Tellinger-féle szál a közzétételhez kapcsolódó nagyobb képbe. Michael és Corey, köszönöm, hogy eljöttetek.

Michael Tellinger: Köszönöm David, örülök, hogy itt lehetek.

Corey Goode: Köszönöm.

Wilcock: Kezdjük először Corey-val. Ha valaki most kezdené el nézni ezt a sorozatot, és az Illuminátusokra, vagy az Új Világrendre gondol, azt mondhatná: "Ez az egész dolog teljes képtelenség. Hogyan lenne képes bárki szembeszállni ezekkel a fickókkal?" Tegyük fel a kérdést akkor, hogy mi is valójában ez a Szövetség? Van-e esélyük arra, hogy legyőzzék a Cabal-t, vagy ez is csak egy olyan ütközet lesz, amit nem éri meg felvállalni, mert túl nagy veszteséggel járna?

Corey: Határozottan jó esélyeik vannak. A Szövetség alapvetően 2 fő frakcióból áll. A Földi Szövetség különböző társaságokból, titkos társaságokból és egymással laza együttműködésben álló csoportokból tevődik össze. Azért a célért dolgoznak, hogy megdöntsék a jelenlegi pénzügyi rendszert, amelyet a titkos földi kormányzat és szindikátusai üzemeltetnek. E szindikátusok egy része okkult hagyományokkal rendelkezik, és ezeket a csoportokat sokan „Illuminátusoknak” nevezik. De azt mondom, vegyük ki a misztikát ebből és nevezzük nevén őket: ezek valójában szindikátusok (Szerk. - meghatározott céllal alakult egyesületek, monopóliumok).

Wilcock: Olyan szindikátusok, mint pl a Maffia, vagyis szervezett bűnözői csoportok.

Corey: Pontosan. A Földi Szövetségnek és a Titkos Űrprogram Szövetségnek különböző tervei vannak. A Titkos Űrprogram Szövetség lassan épült fel, kezdve azzal, hogy néhányan a különböző titkos űrprogram csoportokból kiváltak, elszakadtak a korábbi vezetéstől és megalakítottak egy lazán kapcsolódó szövetséget, azaz a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsát.

Wilcock: Azok kedvéért, akik esetleg nem hallottak volna a titkos űrprogramokról, mondjuk el, hogy ezek a csoportok pontosan milyen technológiákkal rendelkeznek.

Corey: Nos, többféle titkos űrprogram létezik, amelyek nagyon sokféle technológiával rendelkeznek. Vannak részlegei, amelyeknek kb 20-50 évvel fejlettebb technológiái vannak annál, mint amiket a fejünk felett látunk repülni, vagyis a légierő vagy a NASA gépeihez képest. Aztán vannak olyan részlegei, mint például a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum, amely alapvetően olyan vállalatokból tevődik össze, akik egyesítették erőforrásaikat és létrehoztak egy hatalmas infrastruktúrát a Naprendszerünkben.

Wilcock: Ezek a vállalatok többnyire katonai-védelmi cégek.

Corey: Többnyire igen, de ennek az egyesülésnek vannak más leágazásai is.

Wilcock: Vagyis lényegében fénysebességnél gyorsabb, csillagkapu technológiákkal, részecskesugárzáson alapuló és lézerfegyver technológiákkal rendelkeznek.

Corey: Alapvetően igen, de ők ezeket már régen meghaladták...

Wilcock: Egyszóval magasan fejlett technológiákkal rendelkeznek, amiket szigorú titoktartás mellett fejlesztettek ki.

Corey: Igen. A Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának legfőbb célja pedig, hogy egy TELJES NYILVÁNOSSÁGRAHOZATALT hajtson végre, és mindent közzétegyen a Föld lakói számára. A teljes nyilvánosságra hozatal nem csak abból áll majd, hogy elmondják: "Rendben. Az idegenek léteznek. Hazudtunk nektek az elmúlt 80-90 évben... OK, most már tudjátok, menjetek és éljétek tovább az életeteket." A teljes nyilvánosságra hozatal ugyanis egy hatalmas méretű adatmennyiség közzétételét jelenti majd. Hallhattunk nemrégiben Edward Snowden információiról és másokról, akik hatalmas méretű számítógépes hackeléseket hajtottak végre. Ezek az információk össze lettek gyűjtve, feldolgozásra kerültek és át lettek adva a Földi Szövetségnek és a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának, előkészítve arra, hogy egy adott időpontban a bolygó lakossága elé tárják majd őket. A Szövetség fel akarja fedni azokat a bűncselekményeket, amiket ezek a szindikátusok az emberiség ellen elkövettek, és amikkel elfedték azt a tényt, hogy léteznek földönkívüliek odakint, illetve eltitkoltak olyan technológiákat, amik drámai módon megváltoztathatnák a földi emberek életét. Mindez összedöntötte volna a vállalati hatalmukat és a babiloni pénzvarázslaton alapuló pénzügyi rabszolgarendszert, amelyet arra használtak, hogy a bolygó felszínén élő összes embert az ellenőrzésük alá vonják.

Wilcock: Ok. Álljunk itt meg egy pillanatra. Mi a fenét gondolnak ezek az emberek magukról? Miért akarják megölni az embereket? Miért akarják lecsökkenteni a bolygó népességét azzal, hogy megölnek több milliárd embert? Az emberek többsége nem tudja elfogadni, hogy ez a valóság. Mi a fenét terveznek ezek?

Corey: A szindikátusok közül nem mindegyik követi ezt a tervet. Korábban már beszéltem arról a földönkívüliekből álló Szuperföderációról, amely már eonok óta itt van. 22 párhuzamosan futó, de egymással is versengő programban érintettek, amelyekkel manipulálják a földi emberiséget genetikai, társadalmi és spirituális szinten. És saját maguk is részét képezik ennek a "Nagy Kísérletnek", ahogy ők nevezik. Vannak közöttük jóindulatú földönkívüliek, akiknek - azt hiszem, mondhatjuk úgy - pozitív terveik vannak, és vannak olyan csoportok akik viszont genetikai puristák és azt tervezik, hogy azok akik nem felelnek meg bizonyos követelményeknek, azoktól megtisztítják a Földet és egy kis csoport részvételével újraindítják a programot. Tehát nem pusztán csak a szindikátusok nyomják előre a tervet, ráadásul közülük sem mindegyik támogatja ezt. Hanem csak a leghatalmasabb, legnagyobb hatalommal rendelkezők és az olyan csoportok, mint a 200-ak Bizottsága, amiről már korábban beszéltem. Ez a csoport nagy hatalommal rendelkezik és a pénzügyi rendszer az ő irányításuk alatt áll.

Wilcock: Michael-hoz és hozzám képest neked megvan az az előnyöd, hogy számos emberrel találkozhattál közülük. Egyenesen a szemükbe nézhettél és halhattad az érvelésüket arról, hogy miért akarnak megölni több milliárd embert. Tulajdonképpen mi a szándékuk ezzel? Miért akarják ennyi ember halálát?

Corey: Végső soron ez nem sokban különbözik a náci ideológiától. Néhány földönkívüli csoport genetikai értelemben purista ideológiával rendelkezik, vagy legalábbis ilyen típusú tervekkel vesznek részt a Nagy Kísérletben. Ezért van az, hogy sokuk évezredekre visszamenőleg soha nem akart kevert házasságokat kötni más törzsekkel, nem akart keveredni más fajokkal. Ha például egy törzs összeakadt egy másikkal, eltörölte a másik teljes genetikai vérvonalát a föld színéről. És ez már jó ideje így ment az egymással versengő programok résztvevői körében. Később aztán összejöttek és megtalálták a módját, hogy jobban együttműködjenek egymással. Aztán itt vannak az okkult szindikátus csoportok, akik ugye emberek, de úgy érzik, hogy egy olyan vérvonalból származnak, amely földönkívüli eredetű és mi, vagyis a többi földi ember egy szennyezett, értéktelen vérvonalból származunk, amit el kell törölniük a föld színéről.

Wilcock: Tehát amikor ezek az emberek "haszontalan zabálóknak" és "birkáknak" neveznek minket, akkor úgy érzik, hogy ők jobban tudnák irányítani a bolygót, ha kevesebb ember élne rajta? Ez része ennek?

Corey: Igen, részét képezi, és olyan közhelyeket is pufogtatnak, hogy a Föld jobban egyensúlyba kerülne a természettel, ha kevesebb ember élne rajta. Miközben tökéletesen tudatában vannak annak, hogy mindenhez megvan a kellő technológiánk – amiket a titkos űrprogramok el is akarnak juttatni az emberiséghez -, rendelkezünk replikátorokkal, amelyek képesek lennének élelemmel ellátni az embereket, szabad energiával, gyógyító technológiákkal, amelyek fény- és hangfrekvenciákon alapulnak, és számos más technológiával, amelyek javítanának az emberek életminőségén és segítenének nekik egyensúlyban élni a bolygóval (és a természettel). Ezt már most azonnal át lehetne adni és elérhetővé tenni az emberiség számára. Nemcsak az amerikaiak vagy a britek számára akarják elhozni és hagyni, hogy aztán szépen lecsorogjon majd a bolygó többi lakójához, hanem egyszerre, egy időben akarják elhozni mindezt a Föld összes lakója számára.

Wilcock: Az egyik legvitatottabb téma, amiről beszéltünk a műsor korábbi epizódjaiban, hogy ha egyszer elérhetővé válnak ezek a technológiák, akkor többé nem lesz szükség pénzügyi rendszerre. Sokadszor emlegettük azt a kifejezést, amit a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa használ erre vonatkozóan: "babiloni pénzvarázslaton alapuló pénzügyi rendszer". Mi rossz van a pénzben? Hogyan válik a pénzügyi rendszer az irányítás/elnyomás eszközévé a titkos földi kormányzat szindikátusainak kezében? Hogyan használják fel ellenünk?

Corey: Először is, amikor pénzed van, akkor adósságod is van. Ha pedig adós vagy, akkor szolgaság és rabszolgaság a sorsod. Vannak azok az emberek, akiknek van pénzük és ők adnak kölcsön azoknak, akik nem rendelkeznek pénzzel. Viszont azok viselik az összes terhet a vállukon, akiknek nincs pénzük. És az egész rendszer így van kitalálva a kezdet kezdetétől fogva. Több ezer éve programozva vagyunk arra, hogy elhiggyük, összehajtogatott papírdarabkáknak kell lennie a zsebünkben. És amikor ezt elmondod az embereknek, kiakadnak és azt mondják: "El akarod venni a pénzünket! Pénz nélküli társadalmat akarsz. Ez kész őrültség! Mit fogunk csinálni pénz nélkül? Hogyan működhetne a társadalom pénz nélkül?" A legtöbben el sem tudják képzelni ezt, olyan erősen vagyunk programozva.

Wilcock: De hogyan lehetne kikerülni, hogy a végeredmény mégse kommunizmus legyen? Nem lesz-e oligarcháknak egy csoportja, amely elszívja majd az összes vagyont és mindenkit egyenlő módon fizet ki és ezért aztán senki sem lesz ösztönözve arra, hogy bármit is csináljon?

Corey: Nos, az előbb azt a szót használtad, hogy "kifizetve". Ez a szó azt fejezi ki, hogy pénz is szerepel a folyamatban. De ha egyszer mindenkinek megvan mindene, amire csak szüksége van, akkor ha még mindig annyira akarsz magadnak pénzt vagy aranyat, a replikátorok képesek lesznek előállítani azt. Előállíthatsz egy kis aranyat vagy ha úgy tetszik, egy régi, öreg huszadik századi százdollárost és cipelheted a zsebedben, ha ettől biztonságban érzed magad. De nem lesz rá szükséged, mert minden a cserén fog alapulni, az emberek megosztják majd egymással a tudásukat és képességeiket egymás és a közösség javára. A technológiának köszönhetően pedig mindenkinek meg lesz mindene, amire csak szüksége van. Nem kell majd 9-től 5-ig dolgoznod, csak azért, hogy kifizesd a villanyszámlát: hiszen szabad energia lesz. Nem kell élelmiszert vásárolnod: hiszen replikátorok lesznek.

Wilcock: Álljunk meg itt egy picit. Az űrprogramok emberei említették-e neked Michael Tellinger nevét és az Ubuntu Felszabadítási Mozgalmat azelőtt, mielőtt te tudomást szereztél volna erről? Mit mondtak neked ezzel kapcsolatban? Miért lehet az, hogy azokat az embereket az űrben, akik talán soha nem is jönnek le a Földre, mégis érdekelte az az ember, aki most itt ül mellettünk? Pontosan miért érdeklődtek iránta? Mi köze lehet hozzájuk, ha egyszer megvan a technológiájuk odafent?

Corey: Hogy egészen pontos legyek, hallottam már Michael Tellinger-ről és néhány ősi civilizációkról szóló munkáját is ismertem és nagyon érdekesnek találtam. Fogalmam sem volt viszont arról a politikai mozgalomról, amelyben részt vesz, egészen addig, amíg egy bizonyos helyzetben Gonzales alezredes fel nem hozta ezt a témát és egy beszélgetésben el nem hangzott Michael Tellinger és az Ubuntu Mozgalom neve... Jól mondom?

Tellinger: Jól bizony! :)


Corey: Az Ubuntu mozgalommal kapcsolatban azt mondták, hogy ez már a jövő fuvallata és miután megtörténik majd egy katalizátorként is felfogható esemény illetve egy teljes közzététel, és miután a pénzügyi rendszer, a "kapitalizmus" és minden más "izmus" összeomlott, azután ilyen típusú társadalom felé fogunk elmozdulni és ezt egy átmeneti társadalomként fogjuk használni, amíg egy Star Trek típusú civilizációvá nem válunk. Ezt követőn egyre többet és többet fogunk integrálni és tanulni az új technológiákról, amit aztán be is fogunk integrálni a mindennapi életünkbe. Azt is elmondták, hogy nagy érdeklődéssel figyelik ezt a mozgalmat. Úgy gondoltam, hogy ez bizony nagyon érdekes és kíváncsi vagyok, hogy Mr. Tellinger mit szól ehhez.

Wilcock: Nos, Michael, akkor merüljünk is bele a részletekbe. Induljunk ki abból, hogy esetleg olyanok is nézik a műsort, akik még soha nem találkoztak a munkáddal korábban. Adnál egy kis összefoglalót abból, hogy mi is ez az Ubuntu mozgalom és milyen hatással bír a mai életünkre? (Szerk - Michael Tellinger magyar nyelvű előadásrészlete az Ubuntu Mozgalomról:


Tellinger: Természetesen. Az Ubuntu egy afrikai szó, az osztozásnak és törődésnek egy ősi filozófiája. Én így határoznám meg a lényegét: "Egység a közösségben". A másik gyakran használatos definíció pedig így hangzik: "Ami mindnyájan vagyunk, az tesz engem is azzá, aki vagyok." Szóval ez egy ősi afrikai filozófia, amelyre világszerte minden ősi kultúra más és más nevet és kifejezést használ, de alapjában véve ugyanaz a filozófia jelenik meg mindegyikben, vagyis a tudatosság egysége, az egymással történő megosztás és törődés. Így tehát az Ubuntu mozgalom a tudás megosztásával kezdődött, ahogy Corey is említette, a pénz eredetéről szóló információkkal és arról, hogy hogyan használják a pénzt az emberiség irányítására és rabszolgaságba döntésére. Ugyanakkor ez a mozgalom egyúttal a rendszer feloldására is javaslatot ad. Mert úgy gondolom, hogy a félelemkeltés napjaiban, amikor csak arról beszélünk, hogy milyen rossz a rendszer... fel kell mutatnunk végre a megoldást is. Lényegében erről szól ez a mozgalom. Felmutatni egy megoldási módot, ami rezonál az emberekkel, és nem csak az elméjükkel, hanem még inkább a szívükkel. És valamilyen oknál fogva, úgy tűnik, hogy én lettem ennek a hírvivője. Ez nem az én rendszerem, nem az én üzenetem, pusztán csak a hírvivő vagyok. Nagyon érdekes számomra, hogy rólam beszéltek olyan területeken, amikről nekem tudomásom sem volt. A világ minden tájáról kapok érdekes e-mail üzeneteket, amik próféciákról szólnak, és arról, hogy az Ubuntu hogyan kapcsolódik mindahhoz, amivel ők foglalatoskodnak. Megmondom őszintén, elég nagy meglepetés ez a számomra, de nem igazán akarok ebbe az irányba menni. Egyszerűen csak érdekes erről értesülni, de aztán vissza kell térni a megkezdett feladatokhoz. Nagyon sok munkát kell még elvégezzünk... A legfőbb dolgunk az, hogy egy alternatív megoldással szolgáljunk. Az a rendszer, amiben a legutóbbi 6-12 000 évben éltünk nem működik. Ez egy olyan rendszer, ami arra lett tervezve, hogy rabszolgává tegyen minket, erre vonatkozik az a kifejezés is, amire Corey utalt, vagyis "babiloni pénzvarázslaton alapuló pénzügyi rendszer. A pénz a rabszolgaságba taszítás eszköze, és ez minden amire szánva lett. Mindig emlékeztetem az embereket arra a tényre, hogy ez nem a pénzről szól. Hanem a pénzről, mint az irányítás eszközéről. Azok, akik a pénzt kontrollálják annyi pénzt hoznak létre a semmiből, amennyit csak akarnak. Egyszerűen pénzt hoznak létre a levegőből. Ennek révén ellenőrzésük alatt tartják a pénzkínálatot a bolygón, hiszen valójában ez az a módszer, amivel egy egész bolygót irányítani lehet.
(Szerk - Egy nagyon-nagyon ajánlott olvasmány erről a tisztánlátás végett:

Wilcock: Még a Bibliában, a Teremtés könyvében is szerepel rögtön az elején, hogy maga a pénzrendszer egy gonosz erő. Figyelmesen kell olvasni, de megtalálható benne.

Tellinger: Így van.

Wilcock: Jordan Maxwell mondott egy elég sokkoló dolgot erről, nevezetesen, hogy azok a számok, amiket a Federal Reserve bankjegyeken vagyis az USA dolláron láthatunk, valójában raktári számok ("stock numbers"). Azt is mondta, hogy Amerikában minden egyes ember tíz különböző raktári számmal rendelkezik. Corey, tudom, hogy te a Federal Reserve-nél dolgoztál, úgyhogy biztosan tudod, miről van szó. És ezek a számok a bankjegyeken... Tulajdonképpen minden emberhez tartozik egy bizonyos mennyiségű kibocsátott pénz, azt hiszem 3.4 millió dollár volt az összeg, amiről én hallottam. Tehát, ha bármilyen darab pénzre tekintesz, akkor az tulajdonképpen valakinek a lelke. Az a bizonyos szám egy ember lelkének felel meg. Így aztán amikor ellopják a pénzt, valójában az emberek lelkét lopják el. Hogyan látod ezt a kérdést? Mi a fekete mágia a pénzrendszerben? Hogyan csinálják ezt?


(Szerk – Jordan Maxwell számos előadást tartott a pénzügyi rendszerről, a UCC-ről, vagyis az Egységes Kereskedelmi Kódex világkereskedelemben betöltött szerepéről és ehhez kapcsolódóan az emberek születési anyakönyvi kivonataiból létrehozott kötvényekről, amelyeket pénzteremtésre használnak illetve tőzsdei kereskedelembe kerülnek és segítségükkel a bankárok óriási összegű pénzeket keresnek az emberek kárára. Röviden így írta le ezt a folyamatot:

Két fajta törvény létezik a földön, ami érvényes az egész bolygón. És a legtöbb ember ezt nem is tudja. A földön minden kormányt a civil jog irányít. A „civil” mint szó a latin „civili”-re vezethető vissza, ami pedig az „eli”-re. A civil jogot minden országban a „Föld törvényének” hívják. Vagyis azt mondod: „Ezt nem teheted meg, mert ez ellenkezik a föld törvényével”. A föld törvénye a civil jog (római polgárjog).

De van egy második törvény is, ami szintén mindenhol uralkodik, ez a UCC (Uniform Commercial Code) - Egységes Kereskedelmi Kódex. És ez ISTEN TÖRVÉNYE AZ ÜZLETI VILÁGBAN. Tök mindegy, hol vagy, Japánban, Afrikában, Kínában, Isztambulban. Ha egy társaságban vagy, céged van, üzletelsz, veszel vagy eladsz, pénzt keresel, akkor úgy működsz, hogy érvényes rád a UCC vagyis az Egységes Kereskedelmi Kódex.
Mert ha az országok különböző kereskedelmi törvények alapján működnének, senki sem tudna a másikkal üzletet kötni. Nem bízhatnál Japánban, hogy fizetni fog neked, Japán nem bízhatna Amerikában, hogy fizetni fog az autókért, mert mindenkinek saját törvénye lenne. Nem, nem!

A római cézárok óta biztosított, hogy a birodalom népei egységes törvény alatt üzleteljenek! Ha Afrikában Kínával üzletelsz, ezek alapján fizetsz neki! És ha Afrika üzletel Amerikával, ezek alapján üzletel. Fizetsz, és nem packázol a legfontosabb törvénnyel, a UCC-vel. Ez az üzleti élet bibliája. A UCC alapja közvetlenül a Vatikáni kánon jog.

Következésképpen, amikor egy kereskedelmi szállító hajó a kikötőbe ér, azt úgy hívják: „SZÜLETÉS”. A hajó most ilyenkor a „születésénél” van. Mert a tengeren a tengeri kereskedelmi törvény, a UCC az úr! Szóval a hajó a kikötőbe ér (ez a születés), a kapitány első dolga, hogy bemutasson egy bizonyítványt a kikötői hatóságnak. Ez azt jelenti, hogy a kikötői hatóságnak tudnia kell, hogy mennyi mindent hoztál az országába, gazdaságába, mennyi TV, autó, vagy bármi kerül a gazdaságba, szóval kell legyen egy bizonyítvány arról, hogy mit csinálsz.

Következésképp, amikor megszületsz, vagyis kikerülsz az édesanyád „vizéből” (a magzatvízből), kell hogy legyen egy születési „igazolványod”, egy születési anyakönyvi kivonatod, mert te is egy árucikk vagy, emberi erőforrás vagy. Ez egy NÁCI elgondolás. Minden ember, aki kikerül az anyja „vizéből”, megszületik, vagyis kell legyen egy bizonyítványod arról, mennyit is érsz, mennyit fogsz nekünk, vagyis a nemzetközi bankároknak „termelni”.

És amíg nem érted meg a törvényt, a szimbólumokat, és hogy azok mit jelentenek, sose jössz rá, hogy milyen helyzetbe kerültél, és hová is jutott az emberiség valójában!
Azt például tudod, hogy az anyakönyvi kivonatod alapján a New York-i tőzsdén is jegyeznek? Tudtad? Ha kikéred a születési kivonatod, minden kivonat színes, biztonsági papírra lett nyomtatva és van rajta lent egy számsor. Ez a szám egy tőzsdei szám. Bemehetsz a tőzsdére és megkérdezheted: Meg tudnák mondani, hogy ez a szám mennyit ér önöknél? Megnéznék a New York-i tőzsdén, és megtalálnák a számod, ami a kivonaton szerepel. Miért? Mert pénzt érsz nekik. A nemzetközi bankoknak 1930-as évek óta. Fel kellene végre ébredned! Ez komoly dolog!")

Tellinger: Pontosan leírtad a helyzetet: a pénzügyi rendszer az ősi időkben valamiféleképpen átitatódott egyfajta fekete mágiával, hiszen nézd meg, mit tett a bolygónkkal. Nézd meg mit tett az emberiséggel. Az emberek tisztára megőrülnek. Ahogy Corey is említette az imént, amint elkezdesz arról beszélni az embereknek, hogy el fogjuk távolítani a pénzt a rendszerből, akkor egyszerűen megőrülnek. Mert azt képzelik, hogy el fogjuk venni a pénzüket. De mi nem ezt mondjuk! Hanem azt mondjuk, hogy egy új rendszert fogunk létrehozni, amely nem pénzzel fog működni. ÍGY TEHÁT SENKINEK SEM LESZ SZÜKSÉGE PÉNZRE. És ez átvezetésként fog szolgálni a számunkra egy pénz vezérelte rendszerből vagyis egy olyan világból, amelyet a pénz, a kapzsiság, a vállalati struktúrák, az ellenőrzés, a szűkösség és hiány irányít, egy olyan világba, amelyet az emberek irányítanak és az életükben megmutatkozó szenvedélyük. Erről szól az Ubuntu mozgalom. Lassan, de biztosan bemutatjuk az embereknek azt a tényt, hogy nincs szükségünk pénzre, mert a PÉNZ NEM CSINÁL SEMMIT! Mindent az emberek csinálnak! Ez az egész az emberekről szól! Mi termesztjük az élelmet. Mi ültetjük a magokat. Mi alkotjuk meg az egyenleteket, amikkel szabad energia berendezéseket készítünk. Mi végzünk mindent. A pénz nem csinál semmit. Csupán annak útjában áll, hogy az emberek kifejezhessék szenvedélyeiket és megéljék az életük csodáját.

Wilcock: Hát, ha most Darth Cheney (alias Dick Cheney) itt lenne közöttünk, biztos azt mondaná: "ahogy megszabadítod az embereket attól a kényszertől, hogy pénzt kelljen keresniük, egész nap csak söröznének, ülnének és álló nap a tévét néznék."

Tellinger: Igen, egy kapitalista szemléletű rendszerben biztosan. Meg fogjuk változtatni a rendszert, egy olyan rendszerré fogjuk átalakítani, amelyben az emberek megélhetik az életüket, kifejezésre juttathatják született képességeiket, tehetségüket, és nem kell majd aggódniuk az életük miatt. Amire te utalsz David, azt én csak úgy nevezem, hogy egyike a 30 gyakran emlegetett kérdésnek. 11 év munka, beszélgetés és felfedezés után, vagyis hogy felfedezzünk egy új utat, egy új társadalmi struktúrát, amely pénz nélkül működik, mostanra mindössze 30 sűrűn emlegetett kérdés maradt. Ez szinte hihetetlen. Egy olyan világban, amiben pénz van, leküzdhetetlen mennyiségű probléma merül fel. A kormányaink és a banki-pénzügyi fickók nem képesek megoldani azokat a problémákat, amikkel egy pénzt használó világban találkozunk. Egy pénz nélkülire tervezett világban, 11 év alatt, vagyis 2005 óta, mindössze 30 megoldásra váró probléma maradt.

Wilcock: A szüleim 1973-ban vették azt a házat, amiben én is felnőttem, és akkor 26 000 dollárt fizettek érte. Ez ma már szinte a vicc kategóriájába tartozik! Az USA dollár 96 %-ot veszített az értékéből száz év alatt, mióta a Federal Reserve rendszert felállították!

Tellinger: És akkor ezzel szóba is hoztad a nagy átverést: a tartalékbankokat. A világ központi bankjait. Azok kedvéért, akik nincsenek tisztában ezzel, említsük meg: az összes központi bank a világon magántársaság! Ők irányítják a kormányainkat. A kormányaink el vannak adósodva az ilyen magántársaságok felé és úgy használnak minket, mintha csak a rabszolgáik lennénk. Ennél fogva pedig az Ubuntu mozgalom és az Ubuntu Párt első tanítása annak az információnak a megosztása, amely a pénz eredetére vonatkozik, vagy ahogy Corey nevezte, a "babiloni pénzvarázslaton alapuló pénzügyi rendszer" leleplezése. Vagyis, amikor a pénz először megjelent és egy háttérben meghúzódó rosszindulattól vezérelve bevezetésre került. Nem ezer éven át tartó barterezés és kereskedés eredményeképpen alakult ki, hanem egy rosszindulattal bevezetett eszköz, amely arra lett tervezve, hogy rabszolgaságra kárhoztassa az emberiséget és közben azt az illúziót adja az embereknek, hogy tökéletesen szabadok. Továbbra is meg kell dolgozniuk a pénzért, hogy élhessenek és fizethessék az adókat. Éppen ezért tartom az Ubuntu előadásokat, ahol 1-2 nap alatt átvesszük az egész folyamatot, és úgy tűnik, hogy ez olyan hatással van az emberekre, mintha egy csoportterápia lenne. Erre pedig én személy szerint a legkevésbé sem számítottam. Az emberek ugyanis hirtelen megkönnyebbülést éreznek és azt mondják: "Oh, istenem, hiszen nincs is szükségünk pénzre. Már értem, hogy mire akartál kilyukadni!" És nem csak, hogy megértik ezt, hanem megértik ennek az eredetét is, az okokat, hogy miért és hogyan lett ez bevezetve és hogyan vált a rabszolgatartás eszközévé és mit kell tennünk, hogy kivegyük magunkat ebből a rendszerből. És ekkor érkezik a jó hír, az emberek elkezdenek izgatottak lenni, hiszen látják, hogy milyen egyszerű is ez valójában. Vagyis hogy ellene kell menjünk annak a programozásnak, kondicionálásnak és agymosásnak, amin keresztülvittek minket évezredeken át és különösen az elmúlt kb 100 év során a jelenlegi oktatási rendszer segítségével, amely eleve arra lett tervezve, hogy ezt a pusztítást elvégezze rajtunk. Hogy az iskolából kikerülve későbbi életünk során munkaerővé váljunk. Amint az emberek felismerik, hogy milyen egyszerű kivonni magunkat ebből a csúnya helyzetből, akkor látod meg a mélyebb összefüggéseket.

Wilcock: Ok. Mondjuk azt, hogy ez a rettegett gazdasági összeomlás végül bekövetkezik. Ettől még felkel és lemegy majd a Nap a következő napon is. Még verdesnek a hullámok, esik az eső, de a búza ettől még ugyanúgy fog nőni. Mindenünk megmarad, ami az élethez kell.

Tellinger: Pontosan.

Wilcock: Eltűnik az összes pénz és az emberek azt kérdezhetik: "Hova a fenébe tűnt?" Hát nem nevetséges! Hiszen minden erőforrás a rendelkezésünkre áll! Valójában egy nagyon gazdag világban élünk, amiben minden bőséggel megtalálható.

Tellinger: Igen és erre emlékeztetned kell az embereket újra meg újra, hogy valójában egy bőséggel megáldott bolygón élünk. Arra tanítottak minket és azt kellett elhinnünk, hogy a vállalatok hierarchikus struktúrája miatt ezen a bolygó a szűkösség uralkodik. És ez kapcsolódik ahhoz az alapelvhez és filozófiához, amit kezdettől fogva a fejünkbe vertek, hogy a verseny szükséges ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. Ismered te is ezt az elvet, miszerint a verseny hajtja a fejlődés és az innováció motorját, a versengés hajtja az emberi vágyakat előre, hogy sikeresek legyenek az életben, stb-stb. Ez egy mérgező, cukormázzal bevont pirula, amit lenyelettek velünk, hogy azt higgyük: "a dolgok bizony így működnek". Nem, nem, nem! Ugyanis maga a versengés hozza létre a szűkösséget! A versengés készteti a vállalatokat arra, hogy elrejtsenek dolgokat, hogy aztán hasznot húzzanak a rejtett tudásukból, az eltitkolt információkból és technológiákból, miközben az emberiség többi része szenved. A versengés jelenti a gátját annak, hogy az új technológiákat elérhetővé tegyék: petróleum, elektromosság és gyógyszerek. Ebből már megértheted, hogy miért rossz dolog a versengés. Az Ubuntu mozgalom arról szól, hogy elfordítja azt a pici kapcsolót és a versengést átfordítja együttműködésbe és kooperációba.

Wilcock: Vessünk egy pillantást arra, hogy honnan származik az Új Világrend képviselőinek saját evolúciójukkal kapcsolatos nézőpontja. Charles Darwin apja 33-ik fokozatú szabadkőműves volt. A darwinizmus azt mondja, hogy a legfejlettebb élőlény a leghatékonyabb gyilkos. Vagyis hogy csak a legalkalmasabb éli túl. Ha megnézzük az eukarióta sejteket, amik kicsike kis mikroorganizmusok, amelyek valamikor a távoli múltban egyesültek és egy membránt alakítottak ki maguk körül. Egyik lett a riboszóma, másik lett a kromoszóma és együtt alkotják a sejtmagot... És ezért együtt kellett működniük, egyesíteniük kell az erőforrásaikat, hogy elérjék a kívánt eredményt. Mert az élet természete valójában ilyen.

Tellinger: Pontosan.

Wilcock: Egyéni sejtek jönnek létre, amelyek kommunikálnak és egy élő organikus szervet hoznak létre. A szervekből pedig egy egész test formálódik majd.

Tellinger: A számból vetted ki a szót. Mindez része az Ubuntu tanításainak, vagyis hogy elmondjuk az embereknek, csak az egységen keresztül lehetséges elérnünk a végtelen változatosságot. Össze kell jönnünk és együtt dolgoznunk mint élő, lélegző emberi lények és fel kel ismernünk, hogy együttes erőfeszítéseink által végtelen számú rezonáns fraktális tevékenységet tudunk változatossá tenni. Addig, amíg együtt rezonálunk a magközpontból, a rezonancia központból, addig végtelen számú fraktált tudunk változatossá tenni, hiszen még mindig együtt rezonálunk. Abban a pillanatban, ahogy disszonancia keletkezik, betegség és töredezettség jön létre. Annak pedig halál és pusztulás a vége.

Wilcock: Képzeljünk el egy számítógépet, amiben processzor versenyez a memóráival...

Tellinger: Pontosan. Pontosan ez az, amit be szoktam mutatni az előadásaimon is... Gondolj a testedben lévő több milliárdnyi sejtre, amik mind együtt dolgoznak a sejtek közössége vagyis a test érdekében. Nem harcolnak egymással.

Wilcock: Szimbiózisban vannak.

Tellinger: Szimbiózisban! Kooperálnak és együttműködnek. És még ha bizonyos sejtek specializálódnak is, mint például a máj, a szív vagy az agy esetében, attól még együttműködnek a nagyobb jó, vagyis az egész test érdekében. A sejtek egész közössége érdekében. El kell kezdenünk ilyen módon tekinteni magunkra. Magunkat és családunkat a sejtek kiterjesztéseként kell elképzelnünk, közösségünket pedig a családunk kiterjesztéseként.

Corey: Most már tökéletesen értem, hogy a Titkos Űrprogramok Szövetség Tanácsa miért követi figyelemmel mindezt. Hiszen kapcsolódik a Kék Avian-ok által közvetített üzenethez is. Nagyon sokan abban a félreértésben élnek, hogy itt ez az új faj, aki azért jött, hogy megmentse az emberiséget. Nagyon sokan csak hátradőlnek, és várják a Fény erőit, vagy valamelyik másik csoportot, akik majd lejönnek és megmentik az emberiséget. A Gömb Szövetség azért van itt, hogy segítsen kiegyenlíteni a játékteret. Nagyon világosan megfogalmazták – ahogy a hopi indiánok is mondják – hogy mi saját magunk vagyunk a megmentőink, akikre várunk. Mi vagyunk a felelősek azért, hogy összetakarítsuk a saját szemetünket és előálljunk a megoldással, hogy legyőzzük az Illuminátusokat, a Cabalt, a titkos földi kormányzathoz kötődő csoportokat, felállítsunk és útjára indítsunk egy új rendszert, és belekezdjünk egy átmeneti társadalom kialakításába. Rajtunk áll, hogy végre befejezzük az egymásra mutogatást, egymás különbözőségeinek és minden olyan dolognak a felhánytorgatását, amely elválaszt minket egymástól és elkezdjünk fókuszálni azokra a dolgokra, amik közösek bennünk, és amelyek képesek egy szimbiotikus kapcsolatot eredményezni. El kell kezdenünk megbocsátani másoknak illetve saját magunknak, hiszen nagyon sok megbocsátásnak kell történnie különböző csoportok és nemzetek között. Túl kell lépnünk a múltunkon és el kell kezdenünk dolgozni olyan projekteken, mint amiről a mai adásban is részletesen beszéltünk és amelyek segíthetnek nekünk közelebb kerülni egymáshoz és megoldani a problémáinkat, miután elvégeztük a belső munkát és saját magunk előállunk a megoldással ahelyett, hogy arra várnánk, hogy mások megoldják helyettünk. Mert ez másképp nem működik.

Tellinger: Megint csak, a számból vetted ki a szót. Az Ubunturól tartott előadásaimban mindig azt mondom az embereknek, hogy mi vagyunk azok, akikre mindvégig vártunk. Mi vagyunk azok, akik elindítják ezt az új korszakot. Nem dőlhetünk hátra azt várva, hogy valaki majd megment minket. Mindig ez a probléma: az emberek várnak egy fényes páncélba öltözött lovagra, valamilyen kívülről érkező segítségre. Minden bele van kódolva a DNS-ünkbe. A saját valóságunk társteremtői vagyunk. Teremtsük hát meg ezt a saját valóságot. Koncentráljunk az emberiség számára egy pozitív végkimenetelre. Fejezzük be a félelemkeltést. Állítsuk le a sötét, negatív dolgokat. Amiről beszélünk, az egy platform a tudás és az információ megosztására, amivel kilőhetjük magunkat ebbe az utópisztikus világba. Azért használom ezt szót, hogy "utópisztikus", mert ez egy pozitív értelmű szó, semmi negatív sincs benne! Használjuk többször! És még szeretnék valamit hozzátenni, mert korábban szó esett a barterezésről és hasonlókról. Először is, az Ubuntu hozzájáruláson alapuló filozófia nem a barterezésen alapuló filozófia, amely önellátó közösségek létrehozását szorgalmazza. Hanem olyan közösségekét, amelyekben a bőség uralkodik, mivel egy bőséggel megáldott bolygón élünk. Egy almafa több ezer almafát képes létrehozni, nem csupán egyetlen másikat, igaz? Ez az, amire mi is képesek vagyunk. Mindannyian képesek vagyunk végtelen bőséget teremteni, ha hagyják, hogy teremtsünk és kifejezésre juttassuk természet adta, velünk született tehetségünket. Szóval, ez egy bőségen alapuló közösség létrehozásáról szól, nem pedig barterezésről vagy kereskedelemről, vagy a pénzügyi rendszer vagy a csere bármilyen formában történő helyettesítéséről. Addig, amíg a csere bármilyen formában felmerül, ott mindig lesz kizsákmányolás, és mindig lesz olyan, aki megpróbálja majd a saját haszna érdekében az emberek ellen fordítani. 


 
Michael Tellinger és az Ubuntu Felszabadítási Mozgalom honlapja:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése