2016. június 1., szerda

Kozmikus Közzététel - III/8.

MEGHALLGATÁS A SZÖVETSÉGBEN – A Belső Földön tett látogatás után Corey meghallgatáson vett részt a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa előtt. A Kuiper-övben található bázison aztán kiderült, hogy számos probléma nehezíti az együttműködő csoportok munkáját. Fény derült a Földi Szövetségen belüli széthúzásra, a Cabal beszivárgására és az információáramlás megakasztására tett próbálkozásaikra, valamint a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatos aggodalmakra is. Továbbá választ kaphatunk arra is, hogy a titkos űrprogramok űrhajói miért nem mutatkoznak meg álcázás nélkül az emberiség színe előtt.


Corey, az előző epizódban nagyjából átbeszéltük, hogy miután egy portálon keresztül elhagytad a Belső Földet, visszakerültél a saját nappalidba. Nyilvánvaló, hogy Gonzales tudni szerette volna, hogy mi a fene történt veled a könyvtárban, hiszen te bejutottál, ő pedig nem. Mi történt ezt követően?

Kevesebb, mint 24 óra elteltével Gonzales kapcsolatba lépett velem és találkoztunk.
Személyesen?

Igen, személyesen, és egy sör mellett beszélgettünk. Átbeszéltük a jelenlegi, háttérben zajló eseményeket. Végre új információkkal szolgált azzal kapcsolatban, hogy mi folyik a Földi Szövetségen belül. Van néhány dolog, ami nem halad túl jól, bizonyos dolgok félrecsúsztak és hogy hamarosan a Titkos Űrprogram Szövetségnek egy nagyobb találkozója, meghallgatása lesz, amin nekem is fel kell majd szólalnom a Belső Földön tett utazással és a könyvtárban történtekkel kapcsolatban.

Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lehet a probléma a Földi Szövetségen belül? Tudjuk, hogy Kína és Oroszország révén jelentős keleti képviselet van jelen ebben a csoportosulásban. A felmerülő problémának köze van Kínához? Egészen pontosan, mi lehet a probléma?

A Földi Szövetség több tucat kisebb csoportból tevődik össze. Ezek között katonai csoportok és miliciák is vannak. A döntő többségük azonban keleti titkos társaságokból és csoportosulásokból áll, akik nagy hatalommal rendelkeznek és nagyon sok információhoz illetve fizikai kincshez van hozzáférésük.

Az egyik dolog, amit nagyon sokan figyelmen kívül hagynak, hogy egyedül Kína 4 000 milliárd dollárnyi USA államkötvénnyel rendelkezik. Ha ők egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy határoznának, hogy be akarnák dönteni a USA gazdaságát, akkor (a kötvények kifizetését kérve) teljes mértékben képesek lennének rá. Ezt a fenyegetést arra használják fel, hogy megpróbálják kikényszeríteni a változásokat. Nem akarják ugyanis elpusztítani az USA gazdaságát, hiszen ők is ebből élnek, mert az áruikat az amerikaiak vásárolják meg. Ugyanakkor a 4 000 milliárd dollárnyi USA államadóssággal erős kártyalap van a kezükben, hiszen az amerikaiaknak nincs annyi pénzük, hogy ezt vissza tudnák fizetni. Vagyis alapvetően most már ők, vagyis a kínaiak irányítják a gazdaságot, pusztán csak nem rendelkeznek kellő képviselettel és szavazati joggal a Világbankban és az IMF-ben.

Az IMF nagyon sok embere mára a BRICS Szövetség hatalmi brókere lett...

Ez történt tehát az AIIB, vagyis az Ázsiai Infrastruktúrális Fejlesztési Bank elindulása után.

Pontosan. Az történt ugyanis, hogy a Földi Szövetség és a Titkos Űrprogram Szövetség nem pontosan ugyanazt a tervet követi. A végső céljuk azonban ugyanaz.

A Földi Szövetségben tudják egyáltalán, hogy létezik ez a Titkos Űrprogram Szövetség?

Néhányan tudják, de a nagy többségük nem. Akik viszont tudnak róla, azok találkozókon is megfordulnak és az információkat is megosztják velük. A Földi Szövetség magas rangú emberei hozzáférhetnek a közzététellel kapcsolatos hatalmas információmennyiséghez, szóval mindkét fél bőven el van látva információval. Azonban az ún "illuminátus" csoportok emberei erősen beszivárogtak a Földi Szövetségbe. Ebben ugyanis meglehetősen jók, valóságos mesterei a beszivárgásnak, és ez végül az adott csoportok felbomlását szokta eredményezni.

Amikor az Ázsiai Infrastruktúrális Fejlesztési Bank létrejöttét először bejelentették 2014-ben, senki sem számított rá, hogy kb 30 vezető nyugati ország azon nyomban csatlakozni fog a tagállamai közé. Azt mondod, hogy ezzel vette kezdetét az IMF embereinek beszivárgása a Földi Szövetségbe?

A beszivárgás minden szinten megtörtént. A Nyugatnak megvolt a 100 éves uralkodása a FED-rendszer révén, most pedig a Kelet szeretné ugyanezt - 100 éves uralkodást egy új pénzügyi rendszerrel, amely elmondásuk szerint sokkal tisztességesebb lenne és a globális gazdaság egészét is sokkal jobban reprezentálná.

De hogyha replikátorokat bocsátanak majd a lakosság rendelkezésére, akkor senkinek sem lesz szüksége pénzre. Miért akarják azt, hogy mégis legyen egy pénzügyi rendszer?

Azért, mert a Földi Szövetség egyelőre még nem akarja azt, amit a Titkos Űrprogramok akarnak.

Tényleg?

Azt akarják, hogy a teljes közzététel valamikor a jövőben történjen meg. Látták az összes adatot és információt erről és megosztották azt a Cabal embereivel, akik ettől persze megijedtek...

A Földi Szövetség emberei megosztottak információkat a Cabal-lal???

Igen.

Hát akkor ez gyakorlatilag árulásnak számít!

Ez lett a beszivárgás eredménye. És ennek következtében a nagypályás Cabal csoportok most minden korábbinál jobban akarják a III. Világháború kirobbantását.

Elrettentésként, hogy nehogy a viselt dolgaik kiderüljenek.

Így van. Más csoportok pedig meg vannak győződve róla, hogy nagy felelőtlenség lenne az összes információt egyszerre az emberiség nyakába zúdítani, és azt szeretnék, hogy az egész információhalmaz egy kb 100 éves időperiódus során lassan, fokozatosan kerülne nyilvánosságra. Azt szeretnék, hogy először átváltanánk egy új, "tisztességesebb" pénzügyi rendszerre. Ettől ez még továbbra is "babiloni" lenne, tehát babiloni pénzvarázslaton alapulna, csak "tisztességesebb" lenne és a Nyugat helyett Keletről irányítanák. E tervnek a része az is, hogy az emberiség rendelkezésére bocsátanának némi technológiát, illetve nyilvánosságra hoznának bizonyos információkat. Lenne egy kis közzététel a földönkívüliekről, de azért nem engednék ki teljesen a "szellemet a palackból".

Nos, nem akarom bántani a Földi Szövetséget, de ez az egész úgy hangzik, mint amikor én, meg a bátyám azon harcoltunk, hogy melyikünknek jut nagyobb szelet almáspite, vagy hogy melyikünk üljön a kocsi első ülésére. Nem éppen ez a mentalitás az, amivel sikeresen át tudnánk verekedni magunkat ezen a planetáris válsághelyzeten, a ökológiai fenyegetettségen, az óceánok és a levegő szennyezettségén. Az emberiség nem fogja túlélni, ha továbbra is fosszilis üzemanyagokat használunk.

Éppen az a probléma, hogy ez a Szövetség nem teljesen egységes entitás. Egy rakásnyi gazember, akik laza együttműködésben próbálják felszabadítani a bolygót.

Abban azért egyetértenek, hogy a Cabalt meg kell állítani, ugyanakkor ezt leszámítva sok a viszálykodás van közöttük.

Nem értenek egyet abban, hogy mi legyen a következő lépés. A Földi Szövetség néhány tagja ugyanazt akarja, amit a Titkos Űrprogram Szövetség, vagyis teljes nyilvánosságra hozatalt, bírósági tárgyalásokat és a technológiák teljes körű szabaddá tételét az emberiség számára, és egy átmeneti civilizációvá való átalakulást, hogy ezáltal sikerüljön előrébb jutnunk a fejlődésben.

Nagyon sok felforgató információ lát majd napvilágot, ugyanakkor mindenki nyer azon, ha ezek a technológiák elérhetővé válnak. Felejtsük el a 100 évet. Mindenki nyer rajta.

Nos, nem mindenki... Főként az irányítók, akik eddig is irányították a dolgokat és akik továbbra is hatalomban akarnak maradni – ők semmiképpen sem nyernének ezzel.

Úgy értem, ha megnézünk mondjuk egy átlátható rendszert, ahol a kormányzás különböző aspektusai - hogy merre megy a pénz és hogyan zajlik a döntéshozás - minden folyamat átlátható és követhető az Interneten. Nincs semmilyen ok arra, hogy az információk el legyenek titkolva. A demokratikus szabályok ugyanakkor néha bürokratikus hatékonytalansághoz vezetnek. Nem lehet semmit sem végigvinni, mert mondjuk valaki túl nagy elánnal hangoztatja a véleményét és ezzel befolyásolja az egészet ügyet, így az végül elakad egy bizottságban. Magam is kerültem már ilyen helyzetbe, tagja voltam egy vallásközi kezdeményezés vezetőségének, ahol mindenki névtelen szavazást akart és soha semmit sem tudtunk végigvinni.

Szóval, nagyon erős megosztottság van jelen a Földi Szövetségben. Sokan, akik korábban azt gondolták, hogy egy közös cél érdekében egyesítették erőiket, most széthúznak és azt mondják: "nekünk tetszik az ötlet, hogy a társadalom átváltozása egy elnyújtott folyamat során következzen be és az információkat is lassan hozzuk majd nyilvánosságra. Sokkal egészségesebb ez az elgondolás. Sokkal felelősségteljesebbnek hangzik." Vagyis racionalizálják a dolgokat.

Vannak-e iszlám kötődésű csoportok is a Szövetségben? Például szufi misztériumiskolák, vagy ilyesmik?

A Földi Szövetség tagjai között a társadalom minden része képviselve van.

Ok. Szóval Gonzales elmondta neked, hogy a Földi Szövetség megosztott. Mi történt ezután?

Nem csak ezt mondta el, hanem azt is, hogy még a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa is megosztott. A különböző szövetségek is szenvednek ettől a problémától. A problémák nagy része a Naprendszerünkben zajló energetikai változásokkal van összefüggésben. Az embereknek néha problémát okoz hozzászokniuk ehhez. Sok minden függ a spiritualitásodtól, a polaritásodtól, és hogy milyen ember vagy valójában. Ezek mind meghatározzák, hogy hogyan fogod kezelni ezeket az energetikai változásokat.

Hát, Richard Hoagland gyakran idézett mondása szerint "a jók jobbak lesznek, a rosszak meg egyre rosszabbak." Az őrültek meg még őrültebbek.

Igen. Szóval erről is beszélgettünk Gonzales-szel. Azt mondták, hogy majd ez is téma lesz a meghallgatáson. Ugyanis engem is meg akartak hallgatni. Voltak néhányan, akiket felidegesített a tény, hogy végül egyedül én jutottam le a könyvtárba. Rám kellett hagyatkozniuk, hogy biztosan az igazat fogom mondani nekik a könyvtárban történtekről.

Nem akartak esetleg beinjekciózni szkopolaminnal, hogy kihúzzák belőled az igazat?

Kezdetben pontosan az ilyen dolgok miatt volt az a nagy összezördülés közöttünk... De valójában erre nem volt lehetőségük. Ugyanakkor voltak ott intuitív empatáik, akik azért voltak jelen, hogy olvassanak bennem és észrevegyék, ha bármiféle megtévesztéssel próbálkoznék. De részükről ez az egész csak az ego-ról, meg az erőfitogtatásról szólt.

Holott nagy bajban lettek volna, ha a Gömb Lények nem szolgálnak információval és logisztikai segítséggel, hogy lehetővé tegyék azt, hogy ez a találkozó egyáltalán létrejöhessen. Szóval, hogyha te és Gonzales vagytok a Gömb Lények küldöttei, akkor alternatívaként nem létezik más, mint hogy végül nem kapják meg azt a támogatást, ami lehetővé teszi az ilyen események megvalósulását.

És emellett a Gömb Lények elmondták nekik, hogy állítsák le a támadó műveleteiket. Nincs több bombázás, lövöldözés és támadás.

Mivel, hogy ezek a létesítmények át lesznek majd adva az emberiség számára.

Az a hatalmas infrastruktúra, ami a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum titkos űrprogramjának keretében lett kiépítve, a tervek szerint az idő egy bizonyos pontján át lesz adva az emberiségnek. A terv szerint ez lesz az alapja az új Star Trek-szerű átmeneti civilizációnknak.

Szóval, nem tudtak megbarátkozni a ténnyel, hogy csakis te kaptad meg az információt és meg kell bízniuk benned, hogy az igazat mondod majd nekik.

Igen, mindig így zajlik ez... De hogy rövid legyek: a megadott időben elvittek egy másik bázisra. Megjelent a kis kék gömb és elvitt egy, a Kuiper-övben található bázisra. A terem pedig tele volt a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának embereivel.

Tudnál egy rövid leírást adni arról, hogy hogyan nézett ki ez a terem? Mit láthatnánk, ha mi is elmehetnénk veled? Világos vagy sötét volt ebben a helyiségben?

Nem volt túlzottan kivilágítva, de azért sötét sem volt. Nagyjából olyan, mint itt a stúdióban. A terem elülső része lapos volt, a hátsó része pedig íves. Ez volt az egyetlen helyiség ahol jártam ebben a létesítményben.

Szóval ez olyan, mint egy egyetemi előadóterem?

Igen, csak ez most egy szintes volt. Több mint 60 ember tartózkodott a teremben.

Felismertél-e valakit közülük, aki esetleg részt vett valamelyik korábbi találkozón is?

Igen... Néhányukkal vitáim voltak korábban, majd egy kikényszerített furcsa bocsánatkérés következett, kézfogással megpecsételve. A találkozó résztvevői között ezúttal is minden földi rassz képviseltette magát, akárcsak a korábbi találkozók alkalmával. Szóval odavittek, Gonzales is ott volt és várt rám.

Kiültettek a terem elejébe és mindenki téged bámult?

A terem elülső részén oldalt ültem, senki sem volt kimondottan középre ültetve. Oldalt ültem és ekkor néhányan beszélni kezdtek. Szót ejtettek a széthúzásról, a Szövetségről és arról, hogy különböző dolgok zajlanak éppen. Olyasmiről is, amiről jelenleg nem beszélhetek... És aztán engem akartak meghallgatni, hogy mi történt velem a könyvtárban és a Feljegyzések csarnokában. Úgyhogy felálltam és megtartottam a beszámolómat, majd azon nyomban kérdéseket zúdítottak rám és elmondták a véleményüket. Olyanokat mondtak, hogy „hát nem érdekes, hogy hirtelen ezek a földalatti csoportok beszélni akarnak a Gömb Lényekkel és emiatt a te szereped hirtelen felértékelődik?” Úgy viselkedtek velem, minta én egy olyan narratívát akarnék felállítani, amiben értékesebbnek tűnhetek.

De hát erre voltak ott az intuitív empatáik, akik meg tudták volna mondani, hogy csak kitalálod az egész történetet.

Azok mind balfácánok voltak.

Olyannak akartak beállítani téged, mint aki megkísérli saját magát a történet középpontjába helyezni, ők pedig ebből kifolyólag megpróbáltak téged kitúrni a helyedről.

Egyszerűen csak opportunisták voltak.

És ezek ugyanazok az emberek, akikkel korábban már beszéltél?

Igen.

Ez jól példa rá, hogy hogyan is gondolkodnak valójában. Lényegében mindannyian a Cabal kötelékéből kerültek ki. Úgy gondolják, hogy mindenkinek megvan a saját nézőpontja és mindenki csak önmagát szolgálja.

Ahogy korábban is mondtam, az a tény, hogy megvádol másokat, sok mindent elmond egy személyről. Megmutatták, hogy ők mit tennének az én helyemben, ha hasonló helyzetbe kerülnének. Rávetítik a gondolkodásmódjukat másokra. Szóval alapjában véve elmondtam nekik is ugyanazt, mint amit itt az előző adásban. És ekkor előrehívták Gonzales-t és a Gömb Lényekkel való kapcsolatfelvételről beszéltek neki.

Tudták ezek az emberek, hogy a sumérokkal kapcsolatos információkat a Cabal eltorzította, és hogy Sitchin mindvégig hamis információkat adott át?

Egyáltalán nem érte őket meglepetésként a történet ezen része. Senkin sem látszódott, hogy ez a dolog túlságosan megrázta, vagy meglepte volna őket.

És azt megértették, hogy a belső földiek felemelkedett mestereknek adták ki magukat és befolyásolták a médiumi közvetítéseket?

Erről is tudomásuk volt, igen. Ez olyasvalami, amiről már több mint egy éve beszélek. Visszakerestem az általam írt fórumbejegyzéseket és azt láttam, hogy legelőször 2013 decemberében írtam arról, hogy belső földiek megtévesztő szándékkal jelennek meg felszíni embereknek.

És arról tudtak-e, hogy a belső földi csoportok felszínen megjelent könyvekkel rendelkeznek és ezeket tanulmányozzák?

Erről nem tudtak, viszont ezen sem lepődtek meg különösebben.

Tehát akkor alapjában véve semmi olyat nem mondtál nekik, amiről ők már ne tudtak volna korábban.

Igen.

De talán olyasvalaki, mint Gonzales többet is megtudott volna a könyvtárban, hiszen más háttérrel rendelkezik és más kiképzésen esett át. Emiatt talán nehezteltek rád.

Igen, ő talán többet megtudott volna az adott helyzetben, mint én. Viszont az az információ, hogy az Őrzők valójában az Ősi Építő faj lennének és ők alkotják a Gömb Lény Szövetséget is, új információ volt a számukra és felkeltette a figyelmüket.
Korábban említetted, hogy amikor a Titkos Űrprogram Szövetség emberei megkérdezték a Kék Avian-okat, hogy ők lennének-e azok, akik Egység Törvénye könyveket lediktálták, akkor a Kék Avián válasza az volt: "Ré vagyok”, majd pedig a nevének többi részét mondta, ami pontosan megegyezik azzal, ahogy az Egység Törvénye könyvekben Ré bemutatja magát minden egyes kérdés alkalmával. Ez mind nagyon szépen illeszkedik a képbe.

A Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának sok tagja nem hisz a "legyünk szeretetteljesebbek, megbocsátóbbak" és ehhez hasonló vezérelvekben. Nagyon sokuknak problémája van a természet alapvető törvényeinek, és az Egység Törvénye könyvekben megfogalmazott koncepciók elfogadásával. És bizonyos csoportok nem tudják elfogadni azt a gondolatot sem, hogy egy kék-indigó színű madárszerű lény kommunikálja mindezt feléjük. Van tehát jó néhány probléma a Titkos Űrprogram Szövetségen belül...

Mióta az okostömbökön keresztül elérhető az az információ, hogy 500 000 évvel ezelőtt, vagyis a védelmező energiaháló összeomlása után különböző csoportok áramlottak be ide és lekaparták a jeleket az Ősi Építő fajra vonatkozó írásos emlékről, azóta tudjuk, hogy e később érkező csoport többnyire negatív szándékúak voltak. Háborúskodtak és – ahogy a belső földiek elmondták – belepiszkáltak a genetikába. Nem lehet az, hogy ezek a negatív csoportok azért igyekeztek eltüntetni az Ősi Építő fajról szóló eredeti írásjeleket, mert úgy gondolták, hogy az Ősi Építő faj sokkal pozitívabb e csoportoknál? Szerinted ez logikus végkövetkeztetés lenne?

Igen, igen. Ha csak a földi eseményeket nézzük, a történelem során az újonnan elfoglalt területeken a királyok eltüntették, vagy kitörölték az adott terület korábbi uralkodóinak nevét. Úgy értem, vannak emlékművek, amik ma is állnak, de az előző dinasztiák idejéből származó írásjeleket és szövegeket eltüntették róluk.

Ok. Mi történt ezután? Úgy tűnik, a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsát érdekelte a tény, hogy az Ősi Építő faj megegyezik az Őrzőkkel és a Gömb Lényekkel.

Megbeszélést tartottak Gonzales-szel. Azt akarták tőle, hogy beszéljen a Gömb Lény Szövetséggel és hozzon össze egy találkozót az újonnan formálódott Belső Földi Tanács és a Gömb Lény Szövetség között. Ugyanis a belső földiek szövetkezése a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsának nézőpontja szerint egy új fordulatnak, egy nagyon pozitív fejleménynek számít.

Amikor a Belső Földi Tanács tagjai ellátogattak a Titkos Űrprogram Szövetség Kuiper-övben található bázisára, ugyanazokkal az emberekkel találkoztak, akik előtt a te meghallgatásod is zajlott?

Igen.

Tehát akkor ők előzetesen már találkoztak ezekkel a belső földi csoportokkal.

Igen.

Ezek alapján tehát a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa megpróbálja elősegíteni, hogy Gonzales révén a belső földiek közvetlen kapcsolatot tudjanak létesíteni a Gömb Lényekkel és ezáltal akarják elérni azt is, hogy téged kitúrjanak a közvetítő szerepéből, amit úgy tűnik, hogy ők nagyon szívesen vennének.

Átnéztek rajtam, nem vettek rólam tudomást a találkozón és rögtön Gonzales-hez fordultak a következő lépés megtervezésével, engem pedig kihagytak a megbeszélésből. Ebből arra következtethetsz, amire csak akarsz...

Gonzales mit mondott?

Azt mondta, hogy meg fogja tenni, ami tőle telik. De ahogy az lenni szokott, a legtöbb dolog nem rajta múlik.

Történt még ezután valami? Vagy ezzel a találkozó lényegében véget ért?

Igen, a találkozó ezzel nagyjából véget ért. Kaptam még néhány részletet a Titkos Űrprogramokban és a Földi Szövetségben tapasztalható széthúzásról, a nyugtalanságról és az aggodalmakról az információk túl korai nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Beszéltek nekem arról is, hogy az információkat több részletben hoznák nyilvánosságra és hogy a Cabal beszivárgott és hozzáfért a közzétenni kívánt adatokhoz. Nagy volt a nyugtalanság a Keleti Szövetségbe történt beszivárgás miatt, hiszen ezek az adatok mind náluk voltak már. És tudják azt is, hogy a Földi Szövetségből információ áramlik a Cabal felé.

Azt mondtad, hogy a Cabal őrült módjára igyekszik kirobbantani a III. Világháborút, ezzel akarja elejét venni, hogy az adatok nyilvánosságra hozatala megtörténjen.

Azt mondták ezzel kapcsolatban, hogy a titkos földi kormányzat szindikátusai között számos okkult szekta létezik, akiknek próféciái vannak arról, hogy valamilyen módon Szíriát illetve Damaszkuszt lángra lobbantsák. Valami ilyesmit akarnak összehozni. Úgy gondolják, hogy ezzel egy új idővonalra tudnának terelni minket, vagy legalábbis mindez katalizátorként szolgálhat számukra a III. Világháború kirobbantásához.


Olyasmi ez, mintha egy bibliai prófécia lenne?

Nem tudom. De több csoportjuk is hisz ebben a próféciában. Nem tudom, hogy ez valójában bibliai prófécia-e vagy sem.

És miért éppen Damaszkusz?


Nem tudom. De nagyon-nagyon azon vannak, hogy Damaszkuszt lángra lobbantsák. Aztán éppen nemrégiben, az oroszok hirtelen behatoltak Szíriába. Ennek az időzítését meglehetősen érdekesnek találtam.

Bennfentes források alapján úgy tűnik, azt a logikus következtetést vonhatjuk le, hogy Oroszország lényegében a Cabal proxy hadserege, vagyis az Iszlám Állam ("ISIS") ellen hajt végre akciókat. Ez összhangban van az általad kapott információkkal?

Igen.

Vagyis az Iszlám Állam egyáltalán nem iszlamista, hanem egyszerűen csak valamilyen formában a Cabal proxy hadserege?

Így van, hiszen ezt a szervezetet a Cabal hozta létre.

Azt mondod, hogy a Földi Szövetség megpróbálja visszatartani és akadályozni a teljes közzétételt, vagy legalábbis annak bizonyos elemeit, és ennek következtében lehetséges, hogy a Keleti Blokk válik a pénzügyi rendszer irányítójává az elkövetkező 100 évben. De a Keleti Szövetség nem minden tagja ért egyet ezzel a tervvel. Vannak-e köztük olyanok is, akik az információk teljes körű nyilvánosságra hozatalát szeretnék látni?

Igen.

Lehetséges, hogy ezt lényegében bárki megteheti? Úgy értem, van internetünk, igaz? Bárki kitehet posztokat, nyilvánosságra hozhat információkat.

A közzétételt pontosan a megfelelő időpontban kell végrehajtani. Egy katalizátorként szolgáló eseménynek kell történnie ahhoz, hogy elérjük azt, hogy a bolygón élő emberek egyáltalán AKARJANAK is találkozni ezekkel az információkkal. Ha csak egyszerűen hirtelen mindent nyilvánosságra hoznánk, akkor a főáramlatú média egyszerűen azt mondhatná: "Oh, egy rakás őrült összeesküvés-elmélet árasztotta el az internetet". És képesek lennének egyszerre leállítani az egész nyilvánosságra hozatalt azzal, hogy egyszerűen lekapcsolják ezeket a médiafelületeket – sajnos ezt meg tudnák oldani.

Ugyanakkor ez nem sikerült pl Snowden esetében, mivel a dokumentumok "TS/SI/ORCON" kódneveken futottak, amelyekkel igazolni lehet a hitelességüket. És aztán vannak bennfentesek, akik előállnak és azt mondják: "igen, mi tudjuk, hogy mit jelentenek ezek a kódszámok.” Ott vannak aztán az olyan fickók is, mint Glenn Greenwald, aki a londoni Guardian-ben tett közzé dokumentumokat. Feltételezem, hogy ilyesmi tervek vannak készülőben a teljes nyilvánosságra hozatallal kapcsolatban is.

Igen, de amúgy nem gondolod, hogy azok a fickók (a Cabal) nem tanultak volna ezekből a kiszivárogtatásokból?

Igen, Pete Peterson is mondta nekem ezt...

... hogy lekapcsolhatják a teljes hálózatot, az internetet, hiszen mindent le lehet kapcsolni...

Nos, Pete Peterson is azt mondta, hogy a Cabal rengeteg újságíróval vette fel a kapcsolatot és azt mondták nekik: "ha tovább folytatod ezeknek a történeteknek a közzétételét, akkor úgy lelógatunk, hogy még a fülzsírt is kiverjük a füledből, és szerencséd lesz, ha ennyivel megúszod".

Így van.

Az egyik nagy hír, amit Peterson elmondott nekem, hogy az újságírók nemrégiben azzal álltak elő, hogy egyre kevesebb áram megy az USA nyugati feléből az alaszkai HAARP létesítményekhez, mert inkább átirányítják azt a Utah állambeli Bluffdale-be, az új számítógépes létesítménybe, mert az ottani számítógépek minden ember telefonhívását korlátozzák és leiratot készítenek belőle az Iphone-okról ismerős Siri-hez hasonlóan. Tehát minden ember telefonbeszélgetéséről írott verziójuk van. És ez a sztori nemrégiben csendben kiszivárgott, bár nem kapott túl nagy nyilvánosságot. De úgy tűnik, az volt a terv, hogy ezt széles körben nyilvánosságra hozzák majd, de a Cabal lekapcsolta őket. Szóval azt mondod, hogy a Cabal megpróbál lehetetlenné tenni egy újabb Snowden-szerű kiszivárogtatást?

Igen.

Ennek ellenére, úgy tűnik, hogy ezt mégsem fogják tudni megakadályozni. Úgy látszik, hogy az események egyre inkább beindulnak és egy lavinává terebélyesedő hólabdaként kezdenek el kibontakozni és messze meghaladja a képességeiket, hogy ezt megakadályozzák. Aztán előfordulhat talán még az is, hogy a földönkívüliek is tesznek egy lépést a sakktáblán, amikor is a hajóik elkezdenek majd álcázás nélkül megjelenni és ez mindenki számára nyilvánvalóvá válik, amikor hatalmas észlelések történnek majd? Szerinted ez megtörténhet?

Sajnos egy védelmi rács még mindig körbeveszi a bolygónkat. Ha a Titkos Űrprogram Szövetség Tanácsa úgy döntene, hogy az űrhajóikkal megpróbálnak álcázás nélkül berepülni, a Cabal lelőné és elpusztítaná ezeket a hajókat.

Oh, tényleg?

Igen, szóval nagyon sok dolga van még az emberiségnek, nagyon sokunknak fel kell még ébrednie. És amiről korábban beszéltünk, a társteremtő tudatosságunknak is működésbe kell lépnie, hogy megteremtsünk egy új jövőt és NE engedjük meg a Cabal-féle hatalmaknak, hogy a társteremtő tudatosságunkat manipulálják, hiszen ők ezt használják fel a saját mágiájuk működtetéséhez.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése