2016. október 1., szombat

Kozmikus Közzététel – VI/8.

A SOLAR WARDEN ALAPÍTÓI WILLIAM TOMPKINS-SZAL – Ebben az epizódban William Tompkins saját maga tervezte űrhajóvázlatokat fog bemutatni, majd a Haditengerészet kutatóprogramjairól árul el néhány részletet, valamint egy 1940-es években történt híres ufo-incidensről is beszél majd, aminek fiatalon ő is közvetlen szemtanúja volt.

Wilcock: A mai epizódban 94 éves repülőmérnökünk, William Tompkins elképesztő felfedései révén, mélyebb betekintést nyerhetünk a Titkos Űrprogramba. Tompkins egy olyan program - a Solar Warden - alapítóatyái közé tartozik, amelyben később Corey is dolgozott. Az első interjúrészletben Tompkins részletesen mesél az egyik űrhajótervről, amin a Haditengerészetnél töltött ideje alatt munkálkodott


A HADITENGERÉSZET GALAKTIKUS CSATAHAJÓ CSOPORTJA

William Tompkins: Beszéltünk korábban a különböző típusokról. Ez itt egy 2 kilométer hosszú űrhajóhordozó hajó, és a kialakítása egy bizonyos mértékig áramvonalas.


Az egyik nagyobb tervszemlén az egyik menedzser azt mondta: "várj egy percet Bill, hiszen odakint vákuum van. Nem kell, hogy a hajó hegyes legyen. A működése során nem kell légkörön áthaladnia." Én azt mondtam erre: "nos, ez igaz, de az elektromágneses védelmi rendszer, amit még mindig nem tudunk szavakba foglalni, lehet, hogy képes lesz rá, de az is lehet, hogy nem lesz képes kezelni a különböző típusú járműveket vagy fegyvereket, amikkel ránk akarnak majd támadni. Továbbá, bizonyos feltételek közepette, behatolhatunk bolygók légkörébe és műveleteket végezhetünk ott is. Úgyhogy nekiláttunk ennek. Ha megnézzük itt a képen (Tompkins az űrhajó alsó középső részét mutatja)... Elfordítom és akkor a hajótest alsó részét fogod látni.


Itt azt látjuk, ahogy a különböző osztályú támadó és vadászgépek visszatérnek az anyahajóra, vagy űrhajóhordozó hajóra, a vákuumvezérelt belépési területre... Tulajdonképpen ezek úgy lettek megtervezve, hogy le lehessen őket hajtani, hogy már ezzel is a hajó belsejében történő landolást segítsék. Senki, aki ezekben a csoportokban repül, nem irányítja ezeket a járműveket, úgyhogy nem fogsz beleszállni a falba, vagy ilyesmi. De ezeket a nyílásokat a hajó oldalán nagyon gyorsan ki lehet nyitni. A nyílás, hogy ha túl alacsonyan vagy, egyben egy lehetséges fedélzetként is szolgál. És ez egyben választ ad arra a kérdésre is, hogy a küldetések során hogyan tudjuk kezelni a hajó fedélzetén lévő hatalmas tereket.

Akkoriban azt csináltuk, hogy megnéztük a Haditengerészet küldetéseit és ugyanazt a típusú tervezési koncepciót alkalmaztuk. Megnéztük a kommunikációs küldetéseket. Gyakorlatilag több száz küldetéssel és részfeladattal álltunk elő, amikkel kapcsolatban aztán az agytrösztben ajánlásokat tettünk magának a Haditengerészetnek. És az egyik admirális, amikor meglátta az első illusztrációt, tett egy olyan kijelentést, hogy már maga a hajó alakja el fogja ijeszteni őket (a ránk támadókat). Úgyhogy megfordult és kiment, mert ez egy eléggé csinos koncepció lett. Néhány másik viszont nem annyira jó, néhányuk négyszögletes, attól függően, hogy az aktuális küldetés teljesítéséhez mire volt szükség.

* * * * * *

Wilcock: Ok, technikai értelemben ez egy elég részletes vázlat. És ez csak egy azon dolgok közül, amivel ez a fickó előállt. Nem fűződik hozzá semmilyen anyagi érdeke, hiszen a könyve nem igazán fogy, csak a fix nyugdíjából él. Mégis, abból a precízségből, ami a képeken megfigyelhető, nem tűnik úgy, hogy ez olyasvalakitől jönne, aki fel akarna ültetni bennünket. Kíváncsi vagyok, hogy te magad láttál-e ehhez hasonlót?

Corey: Nagy valószínűséggel ez egyike azon koncepcióterveknek, amiket később finomhangoltak. De lehetséges, hogy létezik ilyen hajó odafent, csak én nem láttam. Nem találkoztam az összes hajóval odafent. Ez a terv nagyon hasonlított az általam látott hosszabb, ék-alakú hajókra, amiknek a teteje majdnem úgy ereszkedik le, mint a Haditengerészet hajóinak az óceánon. Továbbá lopakodó-élei voltak. A sarkai olyanok voltak, mint a lopakodó-hajóké.


Amikor a tervről beszélgettek, a felettese azt mondta Tompkins-nak: „oh, nem kell aggódnod az aerodinamika miatt. Nem fog légkörön áthaladni.” De én azon gondolkodtam, hogy még az űrben is mindenféle töltésen kell keresztülutaznod. Van tehetetlenség és vannak elektromágneses mezők. Gondolod, hogy azért kell mindennek áramvonalasnak lennie, mert az űr alapvető vákuum-energiája képez valamiféle ellenállást, amin keresztül kell jutnod?

Nem mindegyik hajó áramvonalas kialakítású. Az űrben lévő, töltéssel rendelkező részecskék miatt van a hajók külső része bevonva bizonyos anyaggal és ezért van az elektromágneses pajzs is.

De olyan esetekben, amikor egy bolygó légkörén kell áthaladniuk, jó, ha aerodinamikai jellemzőkkel is rendelkeznek.

Így van. Azok a hajók, amik ki-és bejárkálnak a légkörünkbe, általában áramvonalas kialakításúak, annak ellenére, hogy meghajtórendszerükkel nem magán a légkörön haladnak át. Ők eközben egy buborékban vannak, a buborékon belül. A buborék az, ami utazik.

Van valami oka annak, hogy a lopakodó technológiának is szerepe van ezeknél a különböző sík paneleknél, amelyek különböző szögekben vannak megtervezve? Hogyan működik ez?

Eltéríti a radar-, a lidar- (lézer alapú távérzékelés), és más különböző hullámokat. Ez úgy működik, hogyha kiküldöd a jeleket, és azok a megfelelő szögben eltalálják a hajó felszínét, akkor a jel vissza fog jönni hozzád és az alapján tudni fogod, hogy miről pattant vissza. Ha éles szögek vannak, akkor viszont a hullámokból csak nagyon kicsi fog visszapattanni, a többi pedig szét fog oszlani. A hullámok visszapattannak ugyan, de a jel nem fogja eltalálni a detektort.

Bennfentesem, Pete Peterson elmondta nekem, hogy amikor a lopakodó technológia kijött az első öbölháború idején, lényegében már 20 éve le volt állítva és eléggé öreg, majdhogynem haszontalan technológiának számított abban az időben. És most Tompkins olyan technológiáról beszélt, ami az 1950-es évekből származik és eléggé lopakodónak néz ki.

A lopakodó technológia sokkal régebbi. Ezt a technológiát közvetlenül a radar feltalálása után nem sokkal kezdték el fejleszteni.

A Tompkins által mutatott második képen megfigyeltem a hatalmas ajtókat illetve nyílásokat, ahogy ő emlegette őket, és ahogy a hajók oldalán kinyíltak, ott volt az a sok háromszög alakú ék. Mit éreztél, amikor megláttad ezeket az illusztrációkat?

Amennyire az ajtó nyílásain be lehetett látni, én lifteket láttam, amik emelik és mozgatják az űrhajókat. Amikor az ajtó kinyílik, az sok logisztikai problémát okozhat, hogy ha éppen ütközetben vagy, vagy éppen nagy sebességgel utazol. Ezért általában az ajtókat úgy nyitják ki, hogy fel és le, vagy oldalra húzzák őket, hiszen nem lóghatnak ki. De ha volt más oka és célja is ennek, akkor már értem, hogy miért így alakították ki.

És mit szólsz a többi hajó alakjához? Azokra a hajókra gondolok, amik éppen a nagyobb hajóba mennek be.

Igen, nagyon ismerősek. Tompkins említette az újabb hajókkal illetve hordozóhajókkal kapcsolatban, hogy drónokat reptetnek. A nagyobb hajókban hosszú sorokban ülnek a drónokat kezelő személyek és ők azok, akik egyenként irányítják ezeket a drónokat. Drónok egész konstellációját.

Az ilyen típusú hajókat mire használták? Támadó jellegű feladatokra? Vagy támogató szereppel bírtak?

Lehetett támadó-védekező feladatokra is használni, de általában ezeket a hajókat arra tervezték, hogy támadó műveleteket hajtsanak végre és megtámadják az ellenséget.

Az űrprogramnak volt-e hajlandósága arra, hogy támadó műveleteket hajtson végre olyan civilizációk ellen, akikről úgy gondolták, hogy képesek lehetnek a hódításra, illetve rájuk támadhatnak? Vagy leginkább védekezésre rendezkedtek be, arra számítva, hogy miközben megpróbálnak szétnézni odakint, megtámadják őket?

Nos, ez attól függött, hogy éppen ki volt szolgálatban a Haditengerészet emberei közül. Ezek az emberek parancsokat követnek. Szóval, ha problémájuk volt azzal, hogy megtámadjanak egy másik fajt, akkor is parancsokat kellett követniük.

Az olyan filmekben, mint amilyen pl az Avatar, világos példáját láthatjuk annak, hogy a jövőben a saját kormányunk katonai-ipari komplexuma űrprogramot fejleszt, elmegy más bolygókra, ahol magas, kék lények élnek. Azonban volt valami, ami kellett nekik onnan, méghozzá az unobtainium. Szerinted az Avatar című filmben olyasvalami került bemutatásra, ami ténylegesen megtörtént? Vannak konkrét esetek, amikor bizonyos nyersanyagok miatt támadnak meg bolygókat?


Tudok arról, hogy a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum bizonyos részei - különösen a Sötét Flotta - támadó, hódító műveleteket hajt végre. Ezeket a reptiliánok oldalán harcolva teszik.

Emlékszem arra is, hogy Pete Peterson elmondta nekem, hogy pár űrhajó, amit az Avatar-ban látni, pontos mása annak, amiket ő látott illetve aminek a fedélzetén dolgozott. Kíváncsi vagyok, te találtál-e a filmben olyasmit, ami ismerős volt a számodra?

Személyesen nem igazán találkoztam olyan hajókkal, amelyek a légkörön belül repültek. Szóval azokat a hajókat nyilvánvalóan arra tervezték, hogy valamiféle sűrű légkörön belül repüljenek. Azt a hajót viszont, amit én láttam, nem arra tervezték, hogy egy légkör belsejében üzemeljen.

Rendben. James Cameron-t emlegetve, nem csak az Avatar című filmjét említhetjük, hanem „A mélység titka” című moziját is, amelyben az óceán felszíne alatt élő földönkívülieket mutat be. Következzék most újra William Tompkins egy újabb nagyon érdekes bejátszásban, amiben tengeralatti bázisokról fog beszélni.


VÍZALATTI BÁZISOK


William Tompkins: Felvettek a General Dynamics-hoz, a haditengerészet egyik programjába. Ebben a programban a német tengeralattjárók helyét kellett meghatároznunk. Lényegében egy tengeralattjáró elhárító program volt. Ami érdekes volt benne, hogy a Haditengerészet a Lockheed P-3-as járőr-bombázóit választotta ki arra, hogy a német hajókat és tengeralattjárókat felderítő légi jármű legyen.


Ez a hidegháború időszaka volt, így aztán durván 15 másik NATO ország volt, amely ugyanezt a repülőt használta, ugyanazzal az elektronikával, érzékelő- és kommunikációs rendszerrel – és ezek mindegyikét az USA-ban tervezték. Így aztán az USA-nak volt 120 db ilyen gépe, a többi NATO országnak meg másik 60, mindegyik német és/vagy orosz tengeralattjárók nyomát kutatta. Ezek a számok azonban nem teljesen pontosak. Sokkal közelebb áll a valósághoz az, hogy nekünk volt 2000, a NATO-nak pedig másik 1000 db ilyen gépe - talán valamivel kevesebb. És emlékezz rá, abban az időben összesen 11 db orosz tengeralattjáró üzemelt. Ezek közül sok kiképző műveletekben vett részt, vagyis nem taktikai műveleteket hajtottak végre. Így aztán volt 2800 db P-3-as repülőgépünk, amelyek a nap 24 órájában repkedtek a bolygó körül tengeralattjárók után kutatva.

Nos, ez sem teljesen az volt, amit ezek a gépek ténylegesen kerestek. A programnak neve is volt – ASW (Tengeralattjáró Ellenes Hadviselés). De volt egy másik program is, az ASUW, amiben az "U" betű az "unidentified extraterrestrials", vagyis az "azonosítatlan földönkívüliekre" vonatkozott. Ez volt a bolygón a második legnagyobb, katonaság által pénzelt program. Békeidő volt, de ugyanakkor egyfajta hadiállapot is. Ott voltak kint ezek a repülőgépek és akkoriban a Data Graphics nevű cég menedzsereként dolgoztam, ami a General Dynamics leányvállalata volt. Később a vállalati irodában dolgoztam a cég "vörös csapatának" tagjaként, a hatékonyság fejlesztéséért felelős független csoportban. Amikor megnéztük a program méreteit - a személyzet létszámát, amelyet ki kellett képezni, hogy repülhessenek ezekkel a repülőkkel, az érzékelő rendszerek folyamatos korszerűsítését, a műholdrendszerek vízalatti rendszereit, amelyekre szükség volt a repülők fedélzetén- abszolút hihetetlennek találtuk. Valójában ugyanis földönkívüli járműveket kerestünk az óceánokban és a hatalmas tavakban, továbbá földönkívüli bázisokat az óceán fenekén. Az emberek el sem tudják képzelni, mennyi pénz, mennyi idő és hány ember kellett ehhez a programhoz. És hogy mit csináltál valójában a programban? Földönkívülieket kerestél! Felfogtad, amit mondtam? A saját nemzeted Haditengerészete földönkívüli járművek és bázisok után kutatott.

* * * * * *

Nos, a filmfelvétel közben nekem elsőként a katonai műveletek kiterjedtsége tűnt fel, amelyek segítségével lényegében megpróbálták beazonosítani, hogy kik vannak itt egyáltalán a bolygónkon, kik ők valójában, milyen infrastruktúrával rendelkeznek, milyen napirendet követnek. Hatalmas erőfeszítéseket tettek ennek feltérképezésére. Mit gondolsz erről?

Hallottam olyan műveletekről, mint amilyenekről Tompkins is beszélt, olyan flottáról, amik átfésülték az óceánt, elsüllyedt bázisok és azonosítatlan merülő objektumok után kutatva. Amit én megértettem erről, hogy a flottából csak nagyon kevesen tudták, hogy mit is keresnek valójában. Mindenki végezte a szokásos, napi munkáját. Normál küldetésnek, kiképzésnek tűnt, legalábbis nekik ezt mondták. De a flottánál lévő hírszerzők közül páran azért tudták, hogy mi történik pontosan.

2800 db P-3-as repülő állt rendelkezésre ehhez állandó jelleggel – ez nyilvánvalóan az az időszak volt, mielőtt még igazán pontos, föld körüli pályára állított műholdak léteztek volna. Itt egy gigantikus méretű műveletről beszélünk. Szerinted meddig tartott ez?

Egészen addig, amíg nem rendelkeztek olyan erős szonárral, ami képes lehatolni az óceán legmélyebb rétegeibe, vagy olyan műholdakkal, amelyekkel fel lehet deríteni mindent, amire csak szükségük volt. Volt valamilyen repülőgép- vagy haditengerészeti hajócsoportjuk, amik átfésülték az óceánt földönkívüliek után kutatva.

Szerinted lehetséges, hogy egy ponton volt valamilyen kísértésük arra, hogy kiálljanak a nyilvánosság elé és azt mondják: "hé, tudunk a földönkívüliek jelenlétéről. Megteszünk mindent, amit tudunk. Éppen most katalogizáljuk őket." Vagy pedig nagyon fontos volt, hogy ez az egész titokban maradjon, és hogy ezzel megelőzzék a pánikot?

Nos, általánosságban a Haditengerészetnél... Az információk először is nagy mértékben részekre vannak szabdalva, és ez nem sokkal a II. Világháború után zajlott, vagyis a maihoz mérten mindenki egy kicsit másmilyen gondolkodásmóddal rendelkezett. Ha a kormány azt mondta neked, hogy dugj egy égő cigarettát a füledbe, te azt mondtad rá: "igen, uram. Adjon még egyet." Az emberek így voltak programozva akkoriban.

Tompkins itt egy olyan dolgot is említett, ami alátámaszthatja azt, amiről te is beszéltél már, hogy vízalatti bázisok után kutattak. Fel tudnád idézni nekünk, hogy mit tudsz ezeknek a bázisoknak a létezéséről? Kik élnek ott, hogyan néznek ki, kik ők valójában? Különböző típusok vannak, akik föld alatt vagy víz alatt élnek?

Igen. Számos különböző típusú lény él a víz alatt. Én még olyan mobil vízalatti bázisokról is olvastam, amelyek mozogtak az óceán fenekén és mintákat vettek illetve megvizsgálták azokat az anyagokat, amik felett elhaladtak. És ha megállapítottad az ilyen bázisok helyét, akkor utána követned kellett őket, mivelhogy mozogtak. Szóval, olyan hajók kellettek, amelyek egyszerűen csak követték a mobil vízalatti bázist.

Mielőtt leforgattuk volna ezt a bejátszást, találtunk valamit az interneten. Nézzük rá erre egy picit... Ez egy videó részletből származik és nagyon hasonlít ahhoz, amit Corey mondott – 3-4 km széles, kerek objektum, ami nyomvonalat húz a tengerfenéken. Szerinted lehetséges, hogy itt egy ilyen hajót látunk éppen?


Könnyen lehet. Egy három km széles tárgyat nem húzol csak úgy oda az óceán fenekén egy pillanat alatt.

Egyébként ezek mit csinálnak ilyen esetekben? Mi a szándékuk?

Abból, amit nekem elmondtak, ezek olyanok, mintha bázisok lennének, de ugyanakkor egyben laboratóriumok is. Anyagmintákat gyűjtenek, megnézik, hogy mi lehet az óceán feneke alatti különböző rétegekben.

Miért akarna valaki egy tengeralatti bázist, ha egyszer a Földnek méhsejtszerű szerkezete van és egyszerűen csak belehuppanhatna az egyik földalatti barlangba?

Nagyon sok különböző régió van a méhsejtszerű szerkezetben, ami különböző csoportok fennhatósága alá tartozik. Ugyanez igaz az óceánok alatti területek esetében is. Nagyon sok olyan különböző lény jön ide, akik nem igazán foglalkoznak velünk, nem igazán foglalkoznak a felszínen repkedő vagy szaladgáló állatokkal. Őket csak és kizárólag az óceánokban található életformák illetve maga az óceán érdekli. Az óceánt magát is egy életformának tekintik. És nagyon sokan ezek közül akvatikus fajok.

Szerinted mi történhetett, amikor James Cameron leforgatta "A mélység titka" című filmet? Ez a film egy elég konkrét elképzelést mutat be. Okunk van azt hinni, hogy Cameron néhány filmje nyilvánosságra hozatali célokat is szolgál, gondolhatunk itt pl az Avatar-ra. Mit gondolsz, "A mélység titka" tényleg azért készülhetett, hogy felkészítse az embereket?


A legvalószínűbb az, hogy a katonai-ipari komplexumon belüli csoportok elkezdték elültetni a magokat az emberek tudatába, és ezt mozifilmeken és televíziós műsorokon keresztül teszik már hosszú ideje.

Igen. Ebben lehet ráció, mert ez a fajta nyilvánosságra hozatal már legalább 4 generáció óta zajlik annak érdekében, hogy felkészítsen bennünket az igazságra.

Így van. És ahogy azt korábban már említetted, amikor a Sony-t meghackelték, bizonyítékot találtak rá, hogy a DARPA és más szervezetek ötleteket szolgáltatnak mozifilmekhez és televíziós műsorokhoz.

Pontosan. Most pedig akkor következzék még egy nagyon érdekes filmbejátszás interjúalanyunkkal, William Tompkins-szal. Ezúttal saját személyes élményeit fogja megosztani velünk az egyik leghírhedtebb és legendás ufo-esetről. Kevésbé ismert, mint a roswell-i eset, hiszen néhány évvel korábban történt. A Los Angles-i csatáról lesz szó.


A LOS ANGELES-I CSATA


William Tompkins: 1942 februárjában egy hatalmas házban laktunk, amiben négy lakórész lett kialakítva – kettő az emeleten, kettő a földszinten. Hatalmas tornác futott körbe a magas mennyezettel bíró épületben. Négy háztömbnyire voltunk az óceántól. Nem láttuk magát az óceánt, mert az lejjebb volt és fák takarták el a kilátást. Szóval, a testvérem és én feküdtünk a padlón, hallgattuk a rádiót és olvastunk valamilyen újságot, és apám egyszer csak azt mondja: "Gyertek ki – ki a tornácra. Gyertek ki MOST AZONNAL!" Felpattantunk és kimentünk a tornácra. A horizont és az összes fa és épület felett ott volt egy kis pötty – egy fehér pont. Egyszerűen csak ott volt. Olyan volt, mintha valami repülő repült volna el, hogy leszálljon a légibázison, csakhogy ez nem mozgott. Mindössze egy világító pont volt. A pont bal oldalán pedig volt egy kis sugár. Olyan volt, mintha egy fénysugár lett volna.


Az óceán felett lehetett, talán a hullámtörő gáttól idébb. Nem láttuk az óceánt és nem tudtuk, hogy mennyire lehetett távol, talán 10 mérföldnyire (16 km). Mi a fene lehetett az? Kb 5 perce néztük, amikor egy villanás, egy ragyogó villanás történt.


Mindent bevilágított, látszottak a fák, a háttér, a hegyoldal, minden.


Majd hirtelen kialudt.


Csak néztük, néztük és néztük és minden kialudt. Semmi mást nem láttunk. Úgyhogy elmentünk lefeküdni. Este 12:30 lehetett, amikor a légvédelmi ágyúk tüzelni kezdtek. És amiről itt most beszélünk, az a Los Angelesben történt fantasztikus esemény – a Los-Angeles-i csata.


A légvédelmi ágyúkból lőni kezdtek.


Kimentünk. Ott volt ez a hatalmas valami (Tompkins széttárja a kezét kb 90 cm-nyire) pontosan felettünk, talán 2100 méter magasan. A légvédelmi lövedékek körbe-körbe robbantak fel az alján. Nyolc fényszórót irányítottak rá, miközben lőtték.


És persze, nem történt semmi. Ez a valami ott parkolt fent az égen másfél órán keresztül. És amíg ott parkolt, több száz különböző típusú jármű – legtöbbjük kör alakú, de néhány szivar-alakú, hatalmas méretű – jött és lőttek rájuk, továbbra is próbálták lelőni ezt a valamit.


Körbevették. Egész éjjel csak jöttek. Egy idő után eluntuk a dolgot és reggel 3 óra körül elmentünk lefeküdni. Nem tudom, hogy igazából hogyan lehetett ez egyáltalán unalmas, igaz? De három óra körül végül is lefeküdtünk. Amikor elkezdődött az egész, mindenki kiment a szabadba. Mindannyian ott álltunk és néztük ezt az eseményt. Viszont amit nem tettek közzé, hogy a vízen, a hullámtörő gát környéke tele volt a Haditengerészet hajóival, amik kilőtték az összes lőszerüket azon öt órás időszak alatt. Nem csak a partiőrség használta el az összes lőszerét, hanem a teljes csendes-óceáni flotta, a keleti és a nyugati flotta is elhasználta az összes munícióját. Végül napkelte előtt, feladták és mindenki visszament a házába.


De azok közül, akik szemtanúi voltak ennek, senki sem kapott szívrohamot. Senki sem betegedett bele. Senki sem ijedt meg. Senki sem rémült meg. A bolygó másik felén a németek éppen London-t bombázták. Az angolok próbáltak lejutni az óvóhelyekre. Nálunk öt órán keresztül zajlott a csata, azzal a kivétellel persze, hogy ők nem lőttek vissza ránk. De senki sem lett beteg ettől. Az egyetlen embert, aki megsebesült, repeszek sebesítették meg. Pár fickó ténylegesen meghalt. Majdnem egy millió ember nézte Kaliforniában öt órán keresztül ezt a hatalmas földönkívüli csoportot, amely egy küldetéssel érkezett Kalifornia fölé.

* * * * * *

Nyilvánvaló, hogy ez az egyik klasszikus nagy ufo-eset. Olyasmi, amit nem lehet eltitkolni. Hallottál/olvastál-e valamilyen belsős információt az okostömbökön, vagy bármilyen találkozó alkalmával ezzel az esettel kapcsolatban?

Annyit olvastam, hogy ez az eset valóban megtörtént. Az egyetlen dolog, amit én láttam, és amiről Tompkins nem ejtett szót, hogy ugyanezen időperiódus alatt, felfedeztünk egy nem-földi eredetű űrhajót az óceán környékén, a közelben. Nem tudom, hogy Tompkins ezeket a kisebbeket láthatta, vagy a nagyobb hajót. Számomra úgy tűnt, hogy a légvédelem semmilyen kárt nem tudott tenni bennük.

Lehetségesnek tartod, hogy az egyik hajójukat találat érte és lezuhant az óceánba?

Lehetséges. Vagy az is lehet, hogy a nagyobb hajó, illetve a belőle kijövő kisebb hajók kereshettek valamit... Lehetséges, hogy egy mentőakció volt. Számos dolog lehetséges. Lehet, hogy letesztelték a védelmi képességeinket vagy nyomást gyakoroltak néhány vezetőnkre a találkozójukat követően.

Hadd osszak meg veled egy gondolatmenetet. Ha visszamegyünk Portugáliába, Fatimába, nem sokkal azt követően, hogy Portugália belépett az I. Világháborúba, ami szörnyű, pusztító dolog, végső soron több tízmillió ember meghal, és ekkor néhány kölyök úgy tűnik, hogy kapcsolatba lép spirituális lényekkel, ami végül is egy tömeges észlelést eredményez, ezüst színű csészealjak tűnnek fel az égen és ennek 90 000 szemtanúja volt. Eláztatta őket az eső, de mire az egész dolognak vége lett, csodálatos módon mindannyian szárazak lettek. Megjelent egy hajó és szivárványszíneket lőtt az égre. 90 000 szemtanú... Ha ez ma történne, rögtön vége lenne a titoktartásnak...

Így van. Egy millió ember látta ezt az eseményt Los Angeles-ben, Long Beach-en és más körzetekben. Ma, amikor mindenkinek van iPhone-ja... már vége lenne a titoktartásnak.

Szerinted lehetséges, hogy mind a fatimai jelenés, mind pedig a Los Angeles-i csata során jószándékú csoportok jelentek meg előttünk és mutatták meg nekünk ezeket a dolgokat, pontosan akkor, amikor háborúzgattunk egymással, és ezzel ők megpróbáltak eltántorítani bennünket a hadviseléstől?

Lehetséges, mert az ő technológiájukkal nagyon könnyedén laposra verhették volna az egész várost. Tehát nyilvánvaló, hogy nem azért voltak ott, hogy támadó műveleteket hajtsanak végre – talán hírszerzési művelet lehetett, mentőakció, vagy nyomásgyakorlás. De valójában nem tudom pontosan, hogy miért következett be ez az incidens. Az alapján, amit hallottam, volt valamilyen aláírt megállapodás arra, hogy az ehhez hasonló nyílt, tömeges észlelés ellentétes a megállapodással. Szóval igencsak jó oka lehetett annak, amiért mégis csak megtörtént.

Többek között Benjamin Fulford-tól is hallottam, hogy a Pentagon bennfentesei azt mondták neki, hogy a hollywood-i filmek gyártási költségeinek 75%-a a Pentagon-tól érkezik kerülőutakon, különböző cégeken keresztül. Hallottál-e ilyesmiről?

Oh, igen. Igen. Nagyon sok pénz megy a Védelmi Minisztériumtól és a Pentagon-tól propagandacélokra.

Szerinted miért készíthették el "A Föld inváziója – Csata: Los Angeles" című filmet? Gondolod, hogy azért, hogy összezavarja az embereket, hogy ha beírják a Google keresőbe, akkor a valódi információk helyett ezt a filmet fogják megtalálni?


Tudják, hogy ez egy igen jelentős ufo-esemény volt az amerikai történelemben. Közel milliónyi ember látta. Vagyis ez már benne van a tudatunkban és ők ezt eszközként használják. A különböző katonai-hírszerzési csoportok megpróbálják kiforgatni ezt a narratívát és úgy beállítani, hogy azok a lények, akik jöttek, negatívak és azért érkeztek ide, hogy megszállják a bolygót. De nyilvánvaló, hogy nem ezért érkeztek, hiszen nem támadtak.

Gondolod, hogy ha készítenek egy filmet ugyanezzel a címmel, akkor az meg fogja akadályozni, hogy az emberek rátaláljanak az eredeti, valós esetről szóló információkra?

Lehetséges ez is, vagy az is, hogy rá akarják húzni az egészet a sci-fi vonalra... Hogy úgy programozzanak bennünket, hogy ez ugorjon be róla, ha az ufo-k vagy az idegenek témája bármikor említésre kerül. Valószínűleg ez is részét képezi az erőfeszítéseiknek.

Az egyik előadásomon az a szerencse ért, hogy felállt egy nő a közönségből, aki kislányként szemtanúja volt az egész eseménynek. Nagyon érdekes volt. Hagytuk, hogy hadd beszéljen erről a közönségnek. Elég spontán volt az egész helyzet. A lényeg az, hogy egy millió ember volt szemtanúja ennek az eseménynek. Bámulatos, hogy ennek ellenére még mindig titokban tartják az ufo-k létezését.

Igen, de a hírszerző csoportoktól érkező propaganda és a programozás nagyon hatékonyan működik. Jó esély van rá, hogy ha ma valami ilyesmi történik és nincsenek róla fotók, még azok az emberek is, akik szemtanúi voltak, pár nap múlva azt fogják mondani: "oh, hát ez igazából nem is történt meg." Vagy csak egyszerűen megfeledkeznek róla és továbblépnek.

Egy másik érdekes dolog a Los Angeles-i csatával kapcsolatban, a "Világok harca" rádióközvetítés. Az eredeti adásban Orson Welles olvasta fel 1939-ben. A mozifilm viszont azután jött ki, hogy ez az eset megtörtént. Több szemtanú is azt állítja, hogy azok a hajók, amik a "Világok harca" filmben láthatóak, nagyon hasonlítanak a Los Angeles-i csata során látottakhoz, kivéve, hogy annak a hajónak van egy kis periszkóp is a tetején. Szerinted miért tehették be a valódi űrhajót a filmbe?


Azért mert mindig a szemünk előtt rejtik el a dolgokat. Ha látsz valami olyasmit, mint a "Világok harca", egy bizonyos szinten nem fogod komolyan venni és azt gondolod majd: "oh, ez a hadsereg műve, vagy valamilyen űrhajótervezési koncepció, amit felhasználtak egy mozifilmhez." Automatikusan erre fogsz gondolni a földönkívüliek helyett. Ez nagyon is lehetséges.

És az, hogy berakják ugyanazt az űrhajót a "Világok harca" filmbe és ott ugyebár gonosz betolakodókként ábrázolják őket... ahelyett, hogy békés szándékúaknak mutatnák be őket. Ez is egy formája lehet a tömeges elmekontrollnak?

Igen. Ha látsz egy bizonyos típusú űrhajót és azt látod, hogy egy mozifilmben városokat pusztít el, és ha meglátod ezt a hajót a való életben is, akkor mire is programoztak téged, hogy mire kell gondoljál? Lehet, hogy lejönnek, azt mondják neked, "hello", elvisznek egy fuvarra, megmutatják neked a Naprendszert. Téged viszont arra programoztak, hogy hanyatt-homlok menekülj és rögtön arra gondolj, hogy ez egy invázió.

Pontosan. Lehetségesnek tartod, hogy ha a Mohamed idején kötött megállapodást felmondják, nekünk is részünk lehet egy ehhez hasonló tömeges ufo-észlelésben?

Abszolút. Ha felbontják azt a megegyezést, ami lehetetlenné tette ezt, akkor nagyon sok nem-földi eredetű csoport szeretne megjelenni az égboltunkon, lakott területek felett, hogy tudassák velünk, itt vannak.

Említetted a korábbi találkozókkal kapcsolatban, hogy mind a Szövetség, mind pedig a Cabal aggódik annak a lehetősége miatt, hogy űrhajóroncsok zuhanhatnak nagyobb amerikai városokra. Pontosan mire számítanak és hogyan fog ez megnyilvánulni a világszínpadon?

Attól félnek, hogy a Föld körüli pályán lévő fegyvereik vagy űrhajóik közül néhány lakott területekre, városokra esik le. Jelenleg zajlanak ilyen kilövések. Úgyhogy készen állnak rá, hogy "Pounce-műveleteket" indítsanak, ha bármilyen lezuhanás történik. Be vannak készítve a fedősztorik, hogy azt mondhassák: "ez egy nukleáris meghajtású műhold, ami lezuhant. Nagy terület fertőződött meg. Úgyhogy mindenki maradjon otthon és ne hagyja el a várost." Majd pedig arra koncentrálnak, hogy feltakarítsák a törmeléket.

Vagyis nagyon aggódnak emiatt.

Abszolút. Számos alkalommal hallottam, hogy emiatt aggodalmaskodnak.

Több ilyen ütközetre kerül sor mostanában a légkörünkben álcázott hajók között, mint előtte korábban?

Igen. Az utóbbi időben ez fokozódott. Emberi pilótával rendelkező űrhajók harcolnak egymás ellen, emberi pilótával rendelkező űrhajók harcolnak nem-földi eredetű lényekkel és különböző nem-földi csoportok között is dúlnak összetűzések.

Mire számítsunk akkor, ha megpróbálják felfedni mindezt? Milyen szalagcímeket, milyen történeteket hallhatunk majd?

Mint amilyet az előbb is elmondtam, hogy titkos műholdak vagy valami ehhez hasonlók zuhantak le. Nem fogják azt mondani, hogy egy ufo volt az.

Vagy egy nukleáris jellegű esemény történt.... szennyeződés például...

Vagy mondjuk, hogy egy tesztrepülő zuhant le, vagy valamilyen betegség, vagy kór ütötte fel a fejét, számos magyarázattal előállhatnak majd. Valami olyan magyarázattal próbálkoznak majd, ami megijeszti az embereket. 

 

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm a fordítást. Eddig azt gondoltam, hogy a filmkészítők sugallat hatására építik be a filmjeikbe ezeket a jeleneteket...közben meg csak felsőbb utasításra...

    VálaszTörlés