2017. január 1., vasárnap

Kozmikus Közzététel – VII/10.

NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL ÉS A TITKOS FÖLDALATTI HÁBORÚA sorozat újabb epizódjában a Corey Goode és Pete Peterson által kapott információk alapján egyfajta helyzetjelentést kapunk a jelenleg zajló globális hatalmi játszma háttérben történő titkos eseményeiről, a közzététellel kapcsolatos tervekről és a Cabal végső bukásának előkészületeiről.


Wilcock: A mai epizódban belemerülünk a civilizációnkat tulajdonképpen meghatározó, és egyre inkább közeledő nyilvánosságra hozatal társadalmi és globális következményeibe. Végre úgy tűnik, kapni fogunk legalább valamennyit az igazságból és ennek hatása majdhogynem elképzelhetetlen. Mi a fene történt John Kerry szenátorral, hogy a választások napján ment le az Antarktiszra? Mi a fene folyik itt? Miért ment le oda?


Corey: Sok nagy név utazott le. Úgy tűnik, hogy ezeket az embereket kirándulni vitték egy olyan városba, amit pár km-re a felszíntől, a jég alatt fedeztek fel. Továbbá technológiákat is felfedeztek, köztük űrhajókat is.

Pete Peterson-tól hallottam azt – aki tőled teljesen függetlenül állította - hogy sok ismert embert vittek le, de az ő nevük nem publikus. Kíváncsi vagyok, hogy te is hallottál-e erről.

Igen.

Vagyis azokat viszik le, akik elég magas szinten vannak ahhoz, hogy tudhatnak erről, vagy akik fontosak e csoport számára. Mi történik, amikor lemennek oda? Mit látnak ilyenkor?

Nem tudom pontosan, hogy az egyes személyeknek mit mutatnak meg, de tudom, hogy néhányuknak megmutatták azokat a városokat, amelyeket a jég alól ástak ki. Továbbá elviszik őket egy körre azokkal az űrhajókkal, amiket feltártak a jég alatt.

Ténylegesen helyreállított űrhajókkal?

Így van.

Nos, ez nagyon érdekes, mert összecseng azzal, amit Pete Peterson-tól hallottam Buzz Aldrin-nal kapcsolatban. Mit gondolsz, miért viselhette azt a pólót, amin az áll, hogy űrhajósként a Marsra utazik, miközben éppen az Antarktiszra indul?


Talán azért, hogy a klímaváltozást kutassa a Marson. Ez egy fura dolog, különösen most, hogy tudjuk, a jég alatti romok olyan lényektől származnak, akik a Marsról érkeztek.

Említetted korábban, hogy ezt vissza lehet követni egészen odáig. Ezeknek az embereknek egy tökéletesen sértetlen történelmi vérvonaluk van Marshoz.

Így van. Nagyon messzire, a bolygón kívülre vezetik vissza a saját származásukat.

Az érdekes dolog ezzel kapcsolatban, azok alapján amiket elmondtál, illetve Pete független beszámolója alapján, merthogy felhívtam őt és beszélgettem vele erről, hogy nagyon sok minden egyezett, de van néhány más dolog is, amit te nem említettél. Az egyik ilyen, hogy Buzz Aldrin-t felvitték 200 000 mérföld (322 000 km) magasságba és ő hét alkalommal említette a "szent szar" kifejezés udvariatlan megfelelőjét miközben a hajó felgyorsult arra a magasságra - merthogy annyira gyors volt számára. Peterson azt is elmondta továbbá, hogy Buzz Aldrin-t ekkor átvitték a Hold túloldalára, láthatta ezeket a Manhattan-hez hasonló fényeket, az összes építményt és amikor elhaladtak az antarktiszi bázis felett, bemutattak egy ún. "wing wave" manővert ("behintáztatták" a repülőgépet, mindkét oldalra megdöntötték repülés közben). És az egész élmény olyan nagy sokkot okozott számára, hogy szívrohamot kapott. Kíváncsi vagyok – mivelhogy Pete azt mondja, hogy tudomása van róla, hogy az űrprogramnak nagyon sok mindene van az Antarktisz felett – hogy az egész helyzet hihetőnek tűnik-e számodra. Tényleg megtörténhetett ez?


Hihetőnek hangzik. Nem ismerem a katonai-ipari komplexum különböző titkos űrprogramjaihoz tartozó eszközök pozícióit.

És az, hogy a gyorsulás olyan nagy, hogy egy olyasvalaki, aki rakétameghajtáshoz szokott, megdöbbentőnek találja? Ennek van értelme számodra?

Oh, igen. És nagy valószínűséggel ez még a legalacsonyabb beállítás lehetett, mert normál esetben ez olyan gyors, hogy szinte nem is látod.

Ugyancsak Pete-től hallottuk, hogy az ásatásnak van egy olyan módja, ami gőz segítségével történik. Te is említetted a gőzzel történő ásatásokat. Pete viszont részletesen beszélt arról, hogy hatalmas, vízzel teli táskákat hoznak ezekbe a jégbe vájt lyukakba. Beleejtik a táskát és amikor már éppen elérné a jeget, akkor nagyteljesítményű mikrohullámokkal találják el, ami az egészet gőzzé változtatja és aztán, huss, a jég nagy része megolvad.

Így nyitnak alagutakat lefelé... vagy nyitnak le folyosókat egy bizonyos területre. A többit pedig kézzel csinálják, tömlőkkel, amikben nagynyomású gőz van, hiszen nem tudják ezt tárgyak körül elvégezni, mert azokat elpusztítaná. Nagyon sok mindent fedeztek fel a jég alatt... Pálmafákat találtak a földben. Mindenféle történelem előtti állatokat, konzerválódott állapotban a jég alatt. És ezeket tanulmányozás céljából elszállítják az USA-ba vagy Európába.

Az egyik megbeszélésünk alkalmával említetted, hogy ennek a felfedését egy bizonyos célból és egy bizonyos időpontban akarják megejteni. És ez egy nagyon fontos téma, ez a lényege a mai epizódnak. Beszéltünk arról, hogy majd előjön ez, de nem igazán mentünk bele részletesen, hogy miért, mikor és milyen terv húzódik meg emögött. Össze tudnád foglalni nekünk? Miért csinálják ezt és mire akarják felhasználni?

Nos, a terv az, hogy a Cabal és a Földi Szövetség megegyezett abban, hogy amikor egy katalizátorként szolgáló esemény megtörténik – vagyis amikor elkezdik letartóztatni a Cabal-t vagy elkezdődnek a bírósági tárgyalások – el fognak árulni apró részleteket az Antarktisszal kapcsolatos információkról.

A "Szövetség" fog elárulni részleteket?

A Szövetség. A Szövetség is ugyancsak együttműködik valamiképpen a Cabal tagjaival. Összegyűlnek és megpróbálnak módot találni arra, hogy "felelősségteljesen" fedjék fel az információt.

Tehát az a helyzet, hogy a Szövetség akarja, hogy a közzététel megtörténjen, de úgy érzik, hogyha mindezt egyszerre kapnánk meg, az megrendítene bennünket? Ezért esik a választásuk inkább egy ilyen helyi-jellegű dologra, ami kevésbé kapcsolódik a ufo-kkal és idegenekkel kapcsolatos hitrendszerhez?

Így van. Talán az első, aminek a közzétételét tervezik, hogy "találtunk egy rakás történelem előtti állatot. Ez bámulatos." Majd azt mondják: "oh, rábukkantunk egy civilizáció maradványaira", és aztán csak azt jelentik be, hogy ez egy nagyon régi emberi civilizáció. A legtöbb ember már pusztán ettől el fogja dobni az agyát. A tervük az, hogy mindezt évtizedekre elnyújtva hoznák nyilvánosságra. Ezután bejelentik, hogy van egy titkos űrprogramunk és hogy "egyébként, a titkos űrprogram hasonló romokat talált szerte a Naprendszerben." Amikor ez megtörténik, akkor mennek majd bele az Antarktiszon tett felfedezések földönkívüli vonatkozásaiba.

Szóval miután felfedik a titkos űrprogramot és a Naprendszerben talált hasonló romok létezését, csak azt követően akarnak majd beszélni az általuk Nina-nak, Pinta-nak és Santa Maria-nak hívott 48 km széles űrhajókról, amiket 5,5 km-re a jég alatt találtak.

Így van.

Tehát a játéknak egy késői szakaszában.

Igen. És a Titkos Űrprogram Szövetség nem akarja, hogy ez lassan bontakozzon ki. Ők fel akarják tépni a sebtapaszt és a Teljes Nyilvánosságra hozatalt akarják elhozni mindenki számára.

Személy szerint te mit gondolsz erről? Mi lenne a helyes lépés?

Én azt gondolom, hogy túl kell esnünk ezen és legyen egy Teljes Nyilvánosságra hozatal. Megértem, hogy ez emberéletekbe kerül. Az emberek néhány esetben el fogják veszteni a józan eszüket, de meg kell birkóznunk ezzel. Ha mindez irányított módon történik, akkor a kulcsszó megint csak az "irányítás". Mindig van mód valakik számára, hogy bejöjjenek és korrumpálják a folyamatot.

A témával kapcsolatban szeretnék néhány más dolgot tisztázni, ami része annak, amiről te is beszéltél – a bírósági tárgyalásokat. Csak nagyon röviden érintettük ezt a témát, de azt gondolom, hogy nagyon fontos. Van-e terv arra, hogy a Cabal-t nyilvános vizsgálat alá vegyék? És lesz-e valamiféle gyógymód e folyamat során a pénzügyi rendszerünkre és azokra a károkra, amiket okoztak?

Nekem azt mondták, hogy meg fogják próbálni titokban lefolytatni a tárgyalásokat, de nem lesz megengedve, hogy ez megtörténjen. Azonnal ki lesz szivárogtatva.

Szóval akkor ez olyasmi, amit nem lehet titokban elvégezni, és ki lesz szivárogtatva? Mit mondtak neked erről? Mit gondolsz, végül mihez fog ez vezetni? Láthatjuk ezt a nagy TV csatornákon?

Igen. Igen.

Nagy TV-közvetítések lesznek, mint amilyenek Nürnbergben voltak a II. Világháború után?

Így van. Azt akarják, hogy mindez közvetítve legyen, annak ellenére, hogy nagyon felkavaró dolgok lesznek felfedve. De a terv az, hogy a tárgyalásokat titokban akarják lefolytatni, mert a tárgyalások nem csak a Cabal-t fogják érinteni, hanem a Földi Szövetség bizonyos tagjait is.

Gondolod, hogy lesz néhány ember – talán vezető politikusok – akiknek a tárgyalásai nyilvánosság előtt zajlanak majd, másoké pedig - akik nagyon mélyen benne voltak, és nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban - nem lesznek televízión keresztül közvetítve?

Ez attól függ, hogy a dolgok hogyan fognak elsülni miután a tárgyalásokat kiszivárogtatták. Nagyon dinamikus lesz a helyzet.

Oké. Olyan emberiség elleni bűncselekményekkel is foglalkoznunk kell, amelyeknek a kiterjedtsége megdöbbentő. Még elhinni is nehéz, hogy tárgyalások folyhatnak majd olyan megdöbbentő és többrendbeli bűncselekmények okán, amelyekben több ember is érintett. Még ha a tisztességes tárgyaláshoz való jog értelmében a minimális eljárást folytatják le valaki ellen, és az érintett személyek számát figyelembe véve, amivel szembenézünk, ez akár több éven keresztül is elhúzódhat.

Oh, igen.

Van sejtésed arról, hogy kivel szemben próbálják majd meg először lefolytatni ezt az eljárást? Ki után mennek először? Vezető politikai figurák ellen, akik a leginkább felismerhetők, a legmagasabb szintű bűnözők ellen?

Nem mehetsz egyesével utánuk. Le kell fejezned és egyszerre kell berángatnod őket a bíró elé. Nem teheted meg ezt külön-külön, mert akkor szétesik az egész.

Gondolod, hogy ezt megelőzően lesz valamilyen tömeges letartóztatás, aminek során összeszedik azokat az embereket, akiket bíróság elé akarnak állítani és beteszik őket valamiféle gyűjtőhelyre, ahol őrizet alatt lesznek és ahonnan nem tudnak megszökni?

Lehetséges. Egy jó részük már most is házi őrizet alatt van.

Azok számára, akik még nem hallották ezt a kifejezést, el tudnád mondani pontosan, hogy mit is jelent ez valójában?

Ott ülnek a palotáikban, teát szürcsölgetve és a fegyveres őrök odakint nem engedik nekik, hogy elhagyják a házat

Említetted korábban, hogy sokan a Cabal körébe tartozók közül, ha érzik, hogy forrósodik a talaj a lábuk alatt, meg fognak próbálni elmenekülni talán Argentínába, Dél-Amerikába vagy az Antarktiszra és lesznek néhányan, akik egyszerre egy időben akarnak majd lemondani. El tudják kerülni az igazságszolgáltatást?

Kaptam jelentéseket olyan bázisokról, amelyek FEMA irányítás alatt állnak... és a jelentésekben az állt, hogy ezeknek a bázisoknak át kellett volna állniuk a választások után. Megparancsolták nekik, hogy álljanak át, de ők ezt visszautasították. Úgyhogy tengerészgyalogosokat küldtek rájuk. A tengerészgyalogosok áthatoltak a betonon, átvágták a betonvasat, és felajánlották a komplexumban tartózkodóknak, hogy adják meg magukat. Ha nem teszik, akkor pedig eltörlik őket a föld színéről. Ezt egy forrástól hallottam, egy másik forrás pedig azt mondta, hogy ez nem igaz, de...

Pete Peterson ugyanezt mondta. És volt még egy nagyon sokkoló egyezés, amiből azt a következtetést vontam le, hogy a katonai-ipari komplexum titkos űrprogramja egyszerre dolgozik Pete-tel és veled.

Így van.

Pete túl sok olyan dologról tudott, amit te kamerán kívül mondtál el nekem.

Elmondták nekem, hogy azok a tengerészgyalogosok, akik betörtek erre a bázisra és éppen azon voltak, hogy a személyzetet eltöröljék a színről, teljesen ledöbbentek. Előzetesen nem tájékoztatták őket arról, hogy léteznek földönkívüliek, illetve hogy összefuthatnak velük. És ez a tengerészgyalogság különleges alakulata volt! Hirtelen reptiliánokkal találták magukat szembe. Ütközetbe bonyolódtak a reptiliánokkal. A pszichéjük pedig nem bírta kezelni ezt a helyzetet, úgyhogy hatalmas problémájuk származott ebből.

Ez is olyasmi, amit Pete pontosan megerősített. Annyi különbséggel, hogy te csak tengerészgyalogosokat említettél, ő pedig azt mondta, hogy néhányan közülük kanadai tengerészgyalogosok voltak – olyanok, akik Kanadában lettek kiképezve és ott állomásoztak, amikor ezt a feladatot kiadták nekik. Szóval olyasmikről beszélünk itt, amikről azt gondoljuk, hogy már egy ideje zajlanak. Látjuk a fura földrengéseket Olaszországban, fura földrengéseket Argentína partjainál, Malibu-nál, közvetlenül Kalifornia partvidékén, ott, ahol az emberek azt gondolhatják, hogy egy bázis található. Ezek mind részei lennének a földalatti bázisok kiterjedt megtisztításának? Más szavakkal, mekkora a kiterjedtsége annak, ami történik?

Lényegében egy földalatti ütközet zajlik. Jelenleg mindkét csoport olyan keményen küzd, ahogy csak tud.

Teljesen ledöbbentem, amikor Pete-től azt hallottam, hogy felhívták őt azzal a kérdéssel, hogy hogyan szabaduljanak meg 15 000 testtől, merthogy nem igazán tudták, hogy hogyan is kellene ezt megtenni. Teljesen ledöbbenek attól, hogy olyan intézkedéseket hoznak, hogy a Cabal-nak felkínálnak egy esélyt, hogy megadják magukat, és ha nem teszik, akkor kiirtanak mindenkit a bázison. Nem akarom ártatlan emberek megölését támogatni, de arra az egyetlen ésszerű következtetésre jutottam ezzel kapcsolatban, hogy a Szövetség azért csinálja ezt, mert abszolút szükségesnek találja ahhoz, hogy megmentse a bolygót a teljes pusztulástól és ennélfogva ezek olyan áldozatok, amelyek szükségesek ebben a nagyon komoly, titokban zajló III. Világháborúban, amelyről nekünk tudomásunk nincs.

Nos, ha az embereknek az a benyomása lenne, hogy angyali emberek jönnek majd le és megmentenek minket, akkor tévednek. A Szövetség tagjai nagyon is sérült emberek. Legnagyobbrészt arra voltak kényszerítve, hogy a Cabal-nak dolgozzanak és most neheztelnek rájuk. Tudják, hogy ha fordulna a kocka, a Cabal nem viseltetne könyörülettel irántuk. Így most ők sem mutatnak könyörületet irántuk.

Elmondható tehát, hogy meghoztak valamiféle döntést arról, hogy ezek az emberek olyannyira veszélyesek, hogy ha nem semlegesítenék őket, akkor nukleáris bombákkal szórnák meg a bolygót, vagy mindenkit megfertőznének vírusokkal, katasztrófákat, vulkánokat, cunamikat vagy ehhez hasonlókat idéznének elő? Megpróbálnának elpusztítani minden emberi életet, ha nem irtanák ki őket?

Nos, ezek katonai gondolkodású emberek, és a céljuk az, hogy a lehető legkevesebb áldozattal teljesítsenek egy célt. Szóval ők így mennek bele ezekbe a szituációkba. Nem azért mennek, hogy foglyokat ejtsenek vagy hogy kiderítsék, ki ártatlan és ki nem azokon a bázisokon. Azt a parancsot kapták, hogy menjenek be és takarítsák ki a fészket és ők pontosan ezt teszik.

És akkor röviden érintsük azt is, hogy meg tudod erősíteni, hogy ez egy több éve tartó művelet, ami úgy tűnik, hogy az amerikai választások időpontjára érte el a csúcspontját, de magának a választásnak a kimenetelét nem ez határozta meg. Akkora ez már folyamatban volt. Csupán csak akkor futottak össze a szálak.

Így van. Mindegy volt, hogy ki nyeri a választásokat, az egész folyamat már zajlott a föld alatt.

És ez bírósági tárgyalásokhoz vezetett volna a felszínen. A WikiLeaks-hez hasonló dolgok ehhez kövezik ki az utat.

Így van.

A másik dolog, amit említettél nekem, és ez ugyancsak szerepelt Benjamin Fulford információi között, és aztán még több részletet tudtam meg erről Pete Peterson-tól, hogy az USA védelmi közösségének repülőgéphordozó anyahajói – legalább is a nagy részük – vissza lettek hozva a kikötőbe. Szeretném ha elmondanád, hogy mit tudsz erről, hogy aztán összehasonlíthassuk a Pete által elmondottakkal. Miért hozták vissza az anyahajókat a kikötőbe? Fulford jelentette ezt és amikor megkérdeztem, Pete is megerősítette.

Nos, ennek számos oka van. Akkor hozod vissza a járműveidet, amikor átszervezés lesz a Védelmi Minisztériumban. Szóval a dolgok több szinten is zajlanak.


Vagyis más emberek fogják adni a parancsokat?

Így van. Valószínűleg kapitányokat cserélnek le. Nem hallottam az összes részletet arról, hogy miért hozták vissza őket, csak annyit hallottam, hogy vissza lettek hozva.

Pete azt mondta nekem, hogy a hét hét napján, napi 24 óra munkával 6 hónapba telik mire egy ilyen hajón újra feltöltik a készleteket. És azt is mondta, hogy ezeket a hajókat olyan technológiákkal szerelik fel, amikről állítólag nem szabadna tudomást szereznünk még vagy 100 évig. Említetted a drónokat, hogy bizonyos drónokat látni fogunk. Mielőtt elmondanám, hogy Pete mit mondott erről, beszélnél nekünk azokról az információkról, amiket ezeken a találkozókon kaptál a drón repülőgépekről?

Persze. Egyre többet fogunk látni kvadkopter jellegű járműveket. Úgy néznek ki, mintha személygépkocsik lennének négy propellerrel felszerelve, amelyek a levegőbe emelik. És akár hiszed, akár nem, a járműben egyfajta mesterséges intelligenciát használnak, ami lehetővé teszi az automata légi irányítást és a landolást. Nem az emberek repülnek ezzel, hanem csak bepattanak, megadnak egy úticélt és a jármű magától fog repülni. Elmondták nekem, hogy ez a technológia nagyon el fog burjánzani. Mindenhol látni fogsz ilyeneket, mindenfelé repkedni fognak majd. Azt tervezik, hogy miután ez a technológia elterjedté válik, a drónok rotorjait antigravitációs technológiával fogják helyettesíteni. Elmondták nekem, hogy az antigravitációs hajó a drónokhoz nagyon hasonló módon repül. Az irányításuk nagyon hasonló módon történik.


Hát nem érdekes az a részlet a "Függetlenség napja" moziból, amiben egy hagyományosnak tűnő katonai repülőgép szerepel, de rajta van ez a korongszerű gravitáció-generátor?

Aha.


Gondolod, hogy ez már annak az előjele, hogy hogyan fog ez ténylegesen kinézni?

Igen. Lapos, korong alakúak lesznek.

Pete azt mondta, hogy a már ma is ismertekhez nagyon hasonló katonai eszközöket fogunk látni, de olyan sok áttervezés lesz, hogy nem fogják megmutatni ezeket nekünk még vagy 100 évig. És ezt mindet felrakják a hajókra. Nem fogjuk ezeket azonnal látni, ahogy újra kifutnak a kikötőből, de a lényeg az, hogy ott lesznek ezeken a hajókon, beleértve azt a három különböző méretű drónt is, amiket ezekben a hollywood-i filmekben látunk. Szerinted milyen célokat szolgál ez a három különböző méretű drón? Kíváncsi vagyok, hogy hallottál-e ezekről?

Nos, az általunk drónoknak hívottakból különböző típusok vannak. És különböző célokat szolgálnak, mint ahogy a különböző méretű repülőgépek is különböző célokat szolgálnak – fegyvert vagy személyzetet szállítanak. Néhányuk hatalmas méretű és nagylétszámú személyzetet szállít. Azt is elmondták nekem, hogy át fognak tervezni régebbi típusú helikoptereket, bizonyos típusú repülőgépeket, és el fogják látni őket azokkal a technológiákkal, amikről beszéltünk és nagyon sok átalakított, hagyományos repülőgépet fogunk látni.

Ha megnézzük a Terminátor filmeket, vagy a Feledés-t Tom Cruise és Morgan Freeman főszereplésével, abban olyan drónokat láthatunk, amelyeket rosszindulatú Mesterséges Intelligencia vezérel és a drónok kritikus elemeivé válnak az emberiségnek, amit teljesen leigázott ez a Mesterséges Intelligencia. Említettük korábban az ezzel kapcsolatos problémát. Ha ezek számítógép vezérelte drónok, akkor hogyan tudjuk megakadályozni ezt a Mesterséges Intelligenciát abban, hogy ha hadrendbe állítják őket, átvegye az irányítást az összes drón felett, és megpróbálja leigázni az emberiséget?


Erre a kérdésre nem tudom a választ. Ez egy jelenleg is fennálló veszélyforrás. Engem még mindig leszkennelnek, amikor belépek bizonyos helyekre. Szóval emiatt továbbra is aggódnak.

Nagyon sok rendhagyó esemény történt az elnöki beiktatás idején és ezek majdhogynem egyszerre történtek. Először is a Sinaola kartell mexikói drogvezérét – a fickót, akik El Chapo néven emlegetnek – tulajdonképpen kiadták az Egyesült Államoknak. Beszéljünk először erről egy kicsit. Azért akarom felhozni ezt, mert Benjamin Fulford több jelentésében is azt mondta, hogy ha ezt az embert át tudják vinni az USA-ba, amelynek a Cabal szilárdan ellenáll, akkor ő úgy fog énekelni, mint egy énekesmadár. Mit gondolsz mi lehet az oka annak, hogy El Chapo-t éppen abban az időben szállították át az USA-ba?


Azt hiszem azért szállították át, hogy azokról a titkosszolgálati műveletekről beszéljen, amelyek a drogkereskedelemmel kapcsolatosak illetve hogy megnevezzen néhány nevet.

A Wisdom Teachings című műsoromban említettem azt az esetet, amikor elkaptak fickókat, amint Sinaola logóval ellátott, hatalmas mennyiségű drogot csempésztek át az USA-ba. És amikor kérték őket, hogy igazolják magukat, CIA-igazolványuk volt. Egy olyan 1500 fős csoport kapta el őket, akik korábban a katonaságnál szolgáltak, de jelenleg nem igazán részei a reguláris kormányzati műveleteknek. Szerinted mi lehet a kapcsolat ez és az El Chapo-sztori között?

Úgy vélem az, hogy felfuttassák a bírósági tárgyalásokat. Azt hiszem, ahogy korábban is mondtam, a Cabal-nak vannak olyan emberei, akik tanúskodni fognak és akik már hosszú ideje énekelnek, mint a madarak. Ülnek a kamerák előtt, felteszik nekik a kérdéseket, ők pedig beköpik az ÖSSZES sötét titkot.

A másik dolog, ami pont a beiktatás előtt történt, hogy mind idősebb George Bush-t, mind pedig a feleségét kritikus állapotban kórházba szállították, valamiféle szívinfarktus vagy stroke-szerű dologgal, és persze a túl sok stressz miatt.

Azt hiszem a választás több volt, mint amit a legtöbbünk képes elviselni.

Ha, ha. Szerinted valamiféle tárgyalásoktól félnek és amikor látják, hogy a dolog végül oda fog vezetni, az egészségi állapotuk megromlik?

Azoknak az embereknek a körében, akik részt vettek ezekben a Cabal műveletekben, most nagy a zűrzavar és nagy az aggodalom. Sok mozgás történik a háttérben, hogy bezárjanak bázisokat és megtisztítsák a Cabal aktív műveleteit. Szóval azt látják, hogy mindenük ami volt, eltűnik körülöttük, és a múltban éppen ezektől érezték magukat biztonságban.

Miközben téged tájékoztattak minderről – amit aztán Pete tőled függetlenül megerősített – addig én átéltem az 1986 óta Kalifornia államot sújtó legnagyobb mértékű esőzést és áradást. Hat éve szinte egyáltalán nem esett eső – vagy csak alig – abszolút pusztító mértékű volt a szárazság és azt mondták, hogy ez nem is fog megváltozni már és mikor ezt az epizódot forgatjuk, ez a szárazság Észak-Kaliforniában teljes mértékben megszűnt. Vége lett. Teljesen. Azt mondták: "Nos, még mindig szélsőséges állapotok uralkodnak Dél-Kaliforniában", de aztán még több vihar jött, amik teljesen megtöltötték Dél-Kaliforniát. Úgyhogy valószínűleg Dél-Kalifornia is szárazságmentes hellyé válik. Annyi víz van, hogy "légköri folyónak" nevezik. Szerinted mi történik itt?

Azt az információt kaptam, hogy amíg a Szövetség bement és átvette az irányítást nagyon sok bázis felett, átvették az irányítást a HAARP létesítmények felett is. És azt mondták nekem, hogy amikor az összes HAARP létesítményt lekapcsolták, egy elasztikus lökésreakció ment végbe a légkörben.

Ez nagyon érdekesen összecseng azzal a fura sarkköri örvénnyel, amely egész Észak-Amerika felett jelent meg.

Így van.

Gondolod, hogy ez része lehet ennek a visszalökésnek?

Igen. Igen, ez a visszalökés a Föld természetes reakciója volt, miután az időjárási mintázatok olyan sokáig súlyosbítva voltak.

Ez nagyban hasonlít ahhoz, amit Pete mondott nekem, kivéve azt, hogy szerinte a HAARP-ot tulajdonképpen jószándékkal használták arra, hogy ezt a légköri folyót közvetlenül Kaliforniára irányítsák. Vajon miért akarta a Cabal meggátolni a víz áramlását Kaliforniában? Az emberek azt gondolhatnák, hogy "Oh, azoknak a hippiknek nem kellene olyan sokszor leöblíteniük a wc-jüket." De valami azért történik itt. Mi gondolsz, mi lehetett a célja ennek a szárazságnak?

A Cabal arra használja a HAARP-ot és más technológiákat, hogy bolygószerte irányítsa az időjárást. És amikor kontrollálják az időjárást, aszályokat vagy árvizeket idéznek elő, akkor ugyancsak beküldenek embereket, hogy beszéljenek azokkal, akik politikailag irányítják azt az adott régiót és ráveszik őket arra, hogy olyan vezérelveket kövessenek, amilyet ők akarnak. Csak így juthatnak hozzá azokhoz a feltételekhez, amik egyáltalán lehetővé teszik számukra, hogy meg tudják termelni a terményeket.

Vagyis azt gondolod, hogy azzal, hogy Kaliforniában szárazságot idéztek elő, tulajdonképpen támadást intéztek Amerika és annak élelmiszerellátása ellen?

Igen. Igen, Kalifornia állam az ország éléskamrája.

Szóval ez nem csak azért van, hogy az emberek ne tudják locsolni a füvet Kaliforniában, hanem egyben egy támadás is egész Amerika ellen.

Így van.

Az esőzéssel kapcsolatban – mivelhogy Los Angeles-ben élek – már évek óta azt mondom, hogy abból fogjuk megtudni, hogy a Cabal-t legyőzték, hogy napokon keresztül esni fog az eső. És az én kis városomban annyi eső esett, hogy a Topanga Canyon Boulevard majdnem egy héten keresztül le volt zárva.

Igen, láttam egy hatalmas szikladarabot, ami elzárta az utat.

Így van. Két másik nagyon érdekes dolgot is említettél az Antarktisszal kapcsolatban. Arannyal teli szobákat említettél és más romokat, amelyek a tengerfenéken láthatók.

Volt néhány szokatlan információ azok közt, amiket kaptam és amik valahogy nem kapcsolódtak a találkozón hallott többi információhoz. Méghozzá az, hogy lesz egy "felfedezés" az ősi maják aranyának rejtekhelyeiről. És amikor ezt felfedezik, az arany vissza lesz adva az őslakosoknak.

Azért is nagyon érdekes ez, mert felhoztam ezt Pete-nek és ő említett nekem egy történetet arannyal teli szobákról, amiket az idősebb Bush talált meg és ezek a szobák ki lettek fosztva. Szóval sok egyezőséget találhatunk ebben is. Remélhetőleg rá tudjuk majd venni, hogy mondjon el többet erről. A másik pedig, hogy tengeralatti anomáliákat vagy bázisokat vagy ősi romokat említettél, amelyeket be fognak majd jelenteni, talán az Antarktiszon találtakkal egy időben. Tudnál erről beszélni egy kicsit?

Vagy pedig az Antarktiszon találtak bejelentését megelőzően fogják felfedni ezt. Különböző országok haditengerészetei több évtizede fedeznek fel mindenféle romokat egy bizonyos mélységben az óceán alatt. Szonárt használnak, hogy mindenféle információt szerezzenek ezekről. Leküldenek hajókat, amelyek a megfelelő módon fel tudják tárni ezeket és tárgyakat hoznak fel onnan. Elmondták nekem, hogy ez is részét fogja képezni egy elveszett civilizáció bejelentésének.

Gondolod, hogy a Cabal eredetileg figyelemelterelésnek szánta az Antarktiszon találtak felfedését, talán kicsit jóindulatúbbnak, de a 9/11-hez hasonló szinten, hogy ezzel egy kicsit lerázzák az embereket, amikor a bírósági tárgyalások elkezdődnek?

Nem. Eredetileg azt tervezték, hogy az információkat lassan teszik közzé, így mi is úgy látnánk ezeket a királyi vérvonalakat, mint ahogy ők és istenként bánnánk velük.

De most azt mondod, hogy a Szövetség arra akarja felhasználni ezt, hogy a gyógyulás kezdete legyen, hiszen olyan rég óta hazudtak az embereknek és a Cabal-t bíróság elé állítják.

Így van, igen. És a Cabal még mindig irányítani akarja az információk kibocsátást, akárcsak a Szövetség tagjai közül sokan.

Szerinted lehetséges az, hogy néhány dolog, amiről beszéltünk vagy legalábbis a sorrend, ahogy beszéltünk róla, megváltozhat attól, hogy mi már felfedtük itt ezeket korábban?

Igen. Ez egy nagyon dinamikus folyamat. A döntéseket meghozták. Mindenféle tárgyalásra sor került, aminek során végül konszenzus született a Cabal és a Szövetség között. Azért teszik ezt, hogy megelőzzék a nyílt színi háborúskodást. Ha nem jutottak volna konszenzusra, és nem találtak volna módot arra, hogy együttműködve fedjék fel ezeket az információkat és a legrosszabbak legrosszabbjait bíróság elé állítsák, akkor a dolog egy világháborúba torkollott volna.

Meg tudtad erősíteni, amit Pete ugyancsak elmondott, és ami bizonyos honlapokon – min pl a www.express.co.uk – on megjelenik, romok az Antarktiszon, egy elveszett civilizáció az Antarktiszon, professzorok az Antarktiszon, Buzz Aldrin lemegy az Antarktiszra, szóval mindez hihetetlen módon összecseng azzal, amiket te és Pete elmondtatok és ami a médiában is megjelenik. Mi gondolsz, mi történik itt?

Megpróbálják elvetni az információk magvait a tudatunkba, így az emberek nem lesznek annyira sokkolva, amikor erről hallanak majd. Emellett megpróbálják irányítani a narratívát is.


10 megjegyzés:

  1. köszönöm a fordítást.
    tehát a láthatatlan háború már zajlik odalenn.
    a HAARP ki van kapcsolva, de a chem trailek vígan cikáznak az egünkön...akkor viszont a felszíni bázisok még működhetnek...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Frankón... már anyukám (63éves) is meg tudja különböztetni a kondenzcsíkot a chametrail-től...(kemtréltől).. vannak napok mikor tiszta derűs az ég, vannak mikor olyan mintha körömmel szaggatnák fel, majd utána jön az "ezüstfelhő" és szana-szét veri a Napból áradó Világosságot.

      Törlés
  2. Az embereknek már mindenképpen mondani kell valamit, mert egyrészt túl sok minden derült ki a kiszivárogtatók tevékenysége által, másrészt egyre több embernek van személyes információja a saját kapcsolatai által.
    A cabal csak egy alsóbb kiszolgáló személyzete (volt) ennek az egésznek, nehogy azt higgye bárki, hogy itt valódi mélyreható változás várható! Némi váltás az alsóbb szintű vezetésben, cirkusz a népnek, annyit tesznek meg, hogy elhiggyük, minden a kívánt irányba halad.

    Chemtraillel jobban tele van az ég, mint valaha, és lehet, hogy nem ugyanazt a technológiát használják, de időnként egyértelműen látszik a felhőzeten a fodrozódás.

    VálaszTörlés
  3. ez bizony meglehet, annyi nyilvánosságra hozatal történt, hogy egyszerűbb, ha nem a letagadást, hanem a morzsányi beismerést választják. És persze tényleg mindenki össze van fonódva mindenkivel...a zeitgeistesek és a wikileaks-szes julian assange is nagy rotschild cimbi...

    VálaszTörlés
  4. A 2. világháború után a "bűnösöket jól megbüntették.." az összes német tudós átkerült az usa-ba. Ugyanazzal foglalkoztak, csak az óceán másik oldalán már "jó célt" szolgálva...Ha emlékeztek a '89-es történésekre, folyton helyesbítettek, hogy nem rendszerváltás, hanem rendszerváltozás történt...pedig dehogy...mindenki maradt a helyén, csak a helyet és a helyzetet nevezték át...itt ugyanez látszik kibontakozni. A helyzetet nem tudják már tartani, ezért átnevezik...most is ágyútölteléknek használják a katonákat. beküldik őket a hüllők "barlangjába.."

    VálaszTörlés
  5. Emberek kell nektket ekkora fantázia koholmány mi?
    A dolgozó népnek míg ti ezen lököttségeket olvassátok és filóztok rajta addig a szép ruhások nagyon olcsó gyárországgá teszik közép európát.Ott aztán mindegy milyen egyetemed van és az is hogy mennyi. Ezekkel kellene foglalkozni mert jelenleg mo-n kettő diplomával 110e fointot lehet keresni hivatalosan. Bizony erre kaksizik corey és a bandája ők nyomassák a fantázia koholmányukat a ti fajtátok pedig epekedve várja a semmi jelentéssel nem biró betűket. Azt gondoltam valódi értelmes emberek foglalnak helyet az úgyn ezotériában de tévedtem úgy gondolom ugyanis már kb a 400 vhányadik olyan üzenetet olvastam amiből semmi sem lett és csak a szabadidőmből herdáltam el rá órákat ha megszámolnám de azt inkább kihagyom. Látom nektek is csak a szenzáció a lényeg nem az értelme a valódisága. Aki illetve akik ennyi mese után is elhiszik amit írnak ilyen jellegű oldalakon azok megérdemlik a nagyon hülye jelzőt már bocsánat de ezt nemtudom szebben kifejezni!
    A kutyát ha 5x áttverik már 6x ra nem megy bele a játékba de az ember az még sokszorása is beleugrik. Na ez is mutatja hol tart a fajunk.
    A világunkat a profit rendszere hajtja sajnos amibe minél nagyobb erőt tolnak bele a menedzser képzők at egyetemeken. Hogyan zsákmányold ki a másikat illetve hogyan növeld a vállalat profitját semmibe véve a másik embereket ezt tanítják csak szebb szavakkal és államvizsgákkal. Majd ha a kedves szülők nem e szakra fogják nyomatni a csemetéjüket akkor talán beszélhetünk spiritualitásról de amíg itt vagy más oldalakon ezoskodnak miközben a jogi és a menedzsri szakokra képesek betuszkolni a gyeremeküket olyan szlogennel hogy ott megtanítják hogyan kell áttvágni a másikat mert ha nem te teszed akkor veled teszik azt mások. Na ez nem spiritualitás henem ál arc mutogatás!

    VálaszTörlés
  6. Teljes mértékben egyetértek veled!

    VálaszTörlés
  7. szerintem meg a jobbkézszabály nem kereverendő össze a mohácsi vésszel...az ezotéria nem a spiritualizmus megfelelője...
    de ettől függetlenül, miért ne lehetne igaza mindenkinek...
    nekem 3x volt igazam, csak mire leültem a gép elé...

    VálaszTörlés
  8. hogyan csinálhatok antigravitácios jármüvet?

    VálaszTörlés