2017. január 1., vasárnap

Kozmikus Közzététel – VII/13.

A KÖZZÉTÉTEL HATÁRAINAK FESZEGETÉSE JOHN LEAR-RELA műsor mai vendége az ufológiai kutatások egyik nagy öregje, John Lear. Családja révén már fiatalkorától kezdve belecsöppent a repülőgépgyártással és repüléssel kapcsolatos tevékenységekbe, később, pilótaként pedig számos fedett katonai műveletben vett részt. A mai epizódban az egyik leghíresebb élő kiszivárogtató-val, Bob Lazar-ral való kapcsolatáról fog beszélni, emellett pedig számos meghökkentőnek tűnő kijelentést fogunk hallani tőle többek közt a hidegháborúról, a Nemzetközi Űrállomással kapcsolatos műveletekről és a Naprendszerünk bolygóiról.


(Szerk. - John Lear ma már nyugdíjas pilóta, a Learjet repülőgépgyártó vállalat alapítója, Bill Lear fiaként több mint 19 000 órát repült és világszerte több mint 60 országban több mint 100 különböző típusú repülőgépet vezetett. Learjet pilótaként 17 különböző sebességi rekordot tart és ő az egyedüli pilóta, aki az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) által kiadott összes repüléssel kapcsolatos képesítéssel rendelkezik. 1966 és 1983 között a CIA és más kormányzati ügynökségek titkos műveleteiben repült Közép- és Dél-Kelet Ázsia, Kelet-Európa, Közel-Kelet és Afrika felett. Pályafutása során csaknem 10 különböző légitársaság kapitányaként és ellenőrző pilótájaként repült. Jelenleg Nevada államban, Las Vegas-ban él, ahol az 1980-as években a Republikánus párt szenátorjelöltje is volt.


Bár az ufo-kkal kapcsolatos vizsgálódásba csak idősebb korában folyt bele igazán, a kapcsolatai révén megtudott és titkos programokból származó információi alapján 2003-ban, Art Bell rádióműsorában röviden így foglalta össze a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatos nézeteit:

Az első ufo-inkat az 1930-as években gyűjtöttük be. Volt néhány eset az 1940-es évek elején, aztán jött Roswell, amiről a közvélemény tudomást szerzett. Két élő idegent szedtünk össze Roswell-nél. Egyikük nem sokkal ezt követően meghalt, a másikuk viszont 1956-ig életben maradt. Rájöttünk, hogy eddig 18 különböző földönkívüli faj van, akik figyelik a Földet. Vannak köztük jószándékúak, vannak rosszindulatúak, a többségük pedig közömbös.

Rájöttünk, hogy kísérleti termékei vagyunk – ha így jobban tetszik – egy olyan földönkívüli fajnak, amellyel sohasem találkoztunk, és akikről nem tudjuk, hogy kicsodák. Mindössze annyit tudunk, hogy a Szürkék kibernetikus organizmusok, robotok, ha így jobban tetszik, akik - az elrablásokon keresztül - a főnökeik parancsára megfigyelnek bennünket. Soha nem tudtunk rájönni, hogy miről szól ez a kísérlet, kivéve azt, hogy külsődleges módon 65 alkalommal lettünk módosítva. Továbbá ők, az idegenek "konténerként" hivatkoznak ránk. Spekulációk voltak arról, hogy a kísérletnek a testünkben lévő lélek az oka. De semmi sem lett bizonyítva vagy meghatározva.

1938 óta 200 repülőgépet veszítettünk el ellenségesen fellépő ufo-k miatt, valamint több ezer katonát, akik különféle akciókba keveredtek idegenekkel. Azóta több százezer civil tűnt el nyom nélkül. Több ezret közülük mi magunk iktattunk ki az idegenekkel történt véletlen találkozásaik miatt, amiket nem engedhettünk meg, hogy nyilvánosságra kerüljenek.

Némiképp ijesztőbb jelenségek az úgynevezett "embercsonkítások", amelyek rendszeresen megtörténtek és amik hasonlóak voltak a "szarvasmarha csonkításokhoz". Az ilyen esetekben egy embert vagy embereket - hogy úgy mondjam – felkaptak az utcáról, és aztán 45 perccel vagy egy órával később visszavitték őket ugyanoda, csak éppen úgy, hogy a végbelüket kiszedték, a nemi szerveiket eltávolították, szemeiket a szemgödörből kivették, a vérüket pedig teljes egészében lecsapolták. Mindegyik esetben úgy tűnt, hogy a konkrét csonkítás akkor történt meg, amikor a személy még élt és tudatánál volt. Az egyik tudósunk úgy spekulált, hogy az emberi egyedekből vett mintáknak élőnek kellett lennie, hogy annak értéke legyen az idegenek számára. Elrablások napi jelleggel történtek az Egyesült Államokban és a lakosság legalább 10%-át érintették. Amikor először rájöttünk erre, tiltakozni kezdtünk annál a kis szürke lénynél, akit fogva tartottunk Los Alamos-ban, a YY-2 létesítményben. Azonban üzletet kötöttünk, hogy az idegenektől származó fejlett technológiákért cserébe megengedjük nekik, hogy nagyon kis létszámban elraboljanak embereket és ezekről a személyekről időközönként átadnak majd nekünk egy listát. A kialkudottnál kicsit kevesebb technológiát kaptunk, majd rájöttünk, hogy az elrablások száma viszont milliószorosan meghaladta azt, amibe naivan beleegyeztünk.

1954-ben a Muroc Teszt Központban – amit ma Edwards Légibázisnak hívnak - Eisenhower elnök találkozott egy másik idegen faj képviselőivel. Ez a földönkívüli csoport felajánlotta, hogy segít nekünk megszabadulni a Szürkéktől, de Eisenhower elutasította ezt az ajánlatot, mert ez a csoport nem ajánlott fel nekünk technológiát. 

Ezen a ponton világossá vált számunkra, hogy nem létezik Isten, legalábbis abban a formában nem, ahogy a közvélemény tekintett Istenre. Természetesen valamiféle számítógépben tárolt információk alapján, amiket alkalmi csodaként vetítenek ki, az idegenek befolyásolni tudják a vallási eseményeket. Ez olyannyira megijesztette Eisenhower-t, hogy a papírpénzekre és pénzérmékre, valamint az amerikai Hűségeskü (Pledge of Alliance) szövegébe is beleíratta az "Istenben bízunk" feliratot, hogy ezáltal megerősítse a közvélemény Istenbe vetett hitét. (Szerk – a hűségesküt a Kongresszus 1942-ben fogadta el hivatalosnak, majd szövegét többször módosították, utoljára 1954-ben...)

Nem sokkal ezt követően az amerikaiak és oroszok között zajló találkozókon eldöntötték, hogy a helyzet annyira komoly, hogy fondorlatos módon meg kell kreálni egy hidegháborút, amivel a közvélemény figyelmét elvonják az ufo-król, hogy valami más, ijesztő fenyegetésre tereljék, pl a hidrogénbombára. Ugyancsak eldöntötték, hogy ezt a ravasz titkot titokban tartják az összes választott vagy kinevezett tisztségviselő előtt mind az USA, mind pedig az orosz kormányban, mivel olyan sokáig tartana átvilágítani ezeket a tisztviselőket, hogy könnyebb fenntartani a titkot, ha a csúcsvezetés tagjai sem tudnak róla.

Az 1950-es évek végén alapították a NASA-t azért, hogy részekre szabdalják, karanténban tartsák és sterilizálják az információkat minden űrplatformról és űrjárműről. Beadtuk a közvéleménynek, hogy minden információ a NASA-hoz tartozik, de valójában csak nagyon keveset kaptak és az is meglehetősen sterilizálva volt. Az első erőfeszítéseink közé tartozott, hogy visszatartsuk a közvéleményt attól, hogy tanulmányozni kezdje a Vénuszt. A bolygó nagyon hasonlít a Földhöz és a lakossága is nagyon hasonló, csak technológiailag fejlettebb. Nagyon sokat tanultunk róluk azzal, hogy elindítottuk az orosz Venyera 1 és az amerikai Mariner 2 űrszondákat, aminek során a Vénuszt egy ólomolvasztó, vulkanikus felszínű bolygónak láttatjuk, amely kénsavat okád egy olyan légkörbe, amelyben a légnyomás kilencvenszerese a Földön tapasztalható értéknek. De ahogy az gyakran lenni szokott, túltoltuk az egészet és senki sem kérdezte meg, hogy hogyan képes egy ejtőernyő leereszkedni a 430 Celsius fokos levegőben.

Műveleteket állítottunk fel Ausztráliában, a Pine Gap bázison, hogy elejét vegyük annak, hogy bárki kíváncsiskodni kezdjen azután, hogy mit is csinálunk valójában. Rendszeres jelleggel extrém előítéletekkel vádoltunk meg bárkit a műveletekben részt vett emberek közül, aki akár csak a legkisebb fenyegetést is jelentette a nyilvánosságra hozatalra vonatkozóan vagy elégedetlenségét fejezte ki a műveletekkel szemben. A Mercury, Gemini, Apollo, Mariner, Voyager, Clementine és az összes többi űrküldetés adatai először a Pine Gap bázisra lettek irányítva, majd "sterilizálás" után innen továbbították őket a JPL-hez vagy akárhová máshová. Volt egy kis problémánk a rádióamatőrökkel, de rájöttünk, hogyan voltak képesek befogni ezeket a jeleket és végül megoldást találtunk erre a problémára. 

Amikor az orosz fenyegetés halványulni kezdett, elindítottuk Vietnámot, ami újra elfoglaltságot biztosított a közvélemény számára több mint 10 éven keresztül. Hallottál arról az elméletről, hogy Kennedy meggyilkolásánál két mesterlövész volt? Nos, voltak kamerák, amelyek felvették, hogy pontosan mi történt és összesen 4 mesterlövész volt. A lényeg azonban az, hogy Kennedy-nek mennie kellett. Ragaszkodott hozzá, hogy nyilvánosságra hozza azt a kevéske, földönkívüliekkel kapcsolatos információt, amit elmondtunk neki és megpróbálta visszahívni a csapatainkat Vietnámból, amit mi ugye elterelésként használtunk a közvélemény számára. Kennedy után nem mondtunk el az Elnököknek semmit. Nixon tudta, mert alelnökként tájékoztatást kapott erről 1952-ben.

A titkolózás és a műveletben részt vevő személyzet fenntartása egyre nagyobb összegre rúgott és egyre több és több pénzt igényelt. Arra kényszerültünk, hogy felduzzasszuk a védelmi költségvetést, de az nem sokkal ezt követően már nem volt elég. Aztán belevetettük magunkat a drogüzletbe, de még az ebből származó pénz sem volt elég. Mi voltunk azok, akik kifosztottuk a megtakarításokat és a hitelállományt, továbbá a Wall Street-et. Mostanra olyannyira irányíthatatlanná vált az egész, hogy a legtöbb ember mentességet akar és ki akar szállni belőle. De akkora a titkolózás és olyan sok a dupla-tripla zsákutca, hogy valószínűtlennek tűnik, hogy ezt a dolgot valaha is le lehet majd rombolni. És még ha meg is adják nekünk az engedélyt, hogy kiteregessük mindezt a közvélemény számára, nem valószínű, hogy bármi többet kapunk annál, mint hogy "igen, felfedeztünk egy repülő csészealjat és igen, volt egy utas is a fedélzeten", de ez minden amit el fognak nekünk mondani.

És akkor nagyjából ennyi lenne a dolog. Nos, Art Bell, mit mondasz erre? Szerinted tájékoztassuk erről a közvéleményt, vagy inkább ne?")


Hetedik évad - 13. epizód

Wilcock: Itt vagyunk újra, ez itt a Kozmikus Közzététel. Én David Wilcock vagyok, itt van velem Corey Goode is és a mai epizódban nem mást hoztunk el nektek, mint John Lear-t, a Learjet alapítójának fiát. A most következő első bejátszásunkban a háttértörténetét fogja megosztani velünk. Úgyhogy minden további kommentár nélkül, következzen most John Lear.


JOHN TÖRTÉNETE


John Lear: Édesapám, Bill Lear, ő építette fel a Learjet-et, és én már a kezdetektől fogva tényleg teljes mértékben belefolytam a repülésbe. Különböző légitársaságoknak repültem szerte a világon.


1985-ben kezdett el érdekelni az egész ufo-kal kapcsolatos dolog, amiben előtte nem igazán hittem. Néhány évente van itt Las Vegas-ban egy összejövetel a Southeast Asia légitársaság pilótáinak. Beszélgettem az egyik fickóval, és ő megemlítette, hogy Bentwaters-ben állomásozott. Azt mondtam: "Oh, állítólag ott landolt az a csészealj." Ő pedig azt felelte: „Nem, nem csak állítólag, hanem ténylegesen. Én nem láttam, de ismerem a fickót, aki igen."
Úgyhogy azt mondtam neki: „Úgy érted, hogy ez a dolog tényleg igaz?" Így keveredtem tehát bele az egészbe. És onnantól kezdve minden, amibe belefutottam, egyre tovább és tovább lendített az úton.

* * * * * *

Wilcock: A következő szegmensben rögtön a dolog lényegére tapintunk és egy olyan esetet fogunk megvizsgálni, amely klasszikusként szerepel az ufo-irodalomban. Azt hiszem még az internet megjelenése előtt találtam rá erre, mert az internet korszaka előtt el kellett menned egy könyvesboltba és meg kellett nézned az új ufo-könyveket. És persze azok az információk akkor már egy évvel túlhaladottak voltak. Az egyik név, amely azokban a könyvekben állandóan felbukkant, Bob Lazar neve volt. Na, de kicsoda Bob Lazar? Rögtön meg fogjuk tudni a következő bejátszásból.


EGY BENNFENTES SZÜLETÉSE


John Lear: „Gene Huff-nak hívták a fickót, értékbecslő volt és az ufo-król beszélgettünk.


Bob Lazar ott ült velünk és csak forgatta a szemeit és azt mondta: "Srácok, ti tisztára megbolondultatok. Los Alamos-ban dolgoztam. Ha lett volna ott bármi ilyen titkos dolog, tudtam volna róla."


És én már olyan sokszor hallottam ezt. Olyan hihetetlen butaság, amikor az emberek azt mondják: "Tudtam volna róla." Ha, ha, ha. Egyébként a nyár többi részében elég információt osztottunk meg Bob-bal, amit le tudott ellenőrizni a barátai révén, akik még mindig Los Alamos-ban dolgoztak, hogy rájöjjön, igen, valami zajlik ott, mert a barátai elég sok mindenről tudtak.


Úgyhogy felhívta Dr. Teller-t, akivel Los Alamos-ban találkozott és azt mondta neki, hogy szeretne visszatérni a tudományos területre. Teller azt mondta: „Itt akarsz velem dolgozni Livermore-ban, Kaliforniában, vagy inkább Nevadában?" Bob azt mondta: „Az 51-es körzetben szeretnék dolgozni.” Teller azt mondta: "Oké, térjünk vissza erre később." Ez 1988 októberében volt és akkor Bob a következő pár hétben három interjún vett részt. Lement az EG&G-hez (Edgerton, Germeshausen and Grier) és volt ott egy fórum, ahol meginterjúvolták őt.


Minden interjún kitűnő eredményt ért el, úgy értem, mindennel tisztában volt, amit tudományos értelemben tudni akartak tőle, hogy merre járt, hova járt egyetemre, meg ehhez hasonlók. A második interjún az első kérdés így hangzott: "Milyen kapcsolatban áll John Lear-rel? És mi mást művelnek még John-nal?"


Úgyhogy kétségkívül érdeklődtek efelől. Este átjött hozzám és hülyéskedtünk arról, hogy mi történt. Azt mondta: "Láttam egy korongot." Azt mondtam: "Mit? Láttál egy korongot? Az övék volt vagy a miénk?" Azt mondta: "Az övék." Azt mondtam: "Elmentél az 51-es körzetbe?" Azt mondta: "Igen." Én erre: "Na, és mit csináltál ott? Tudod, hogy követnek. Miért nem maradtál, dolgoztál volna ott egy ideig, aztán rájössz, hogy mi folyik ott és csak AZUTÁN beszélsz róla?" Azt mondta: "John, annyi sok szart összehordtál nekem az elmúlt években. El akartam mondani neked, hogy ez mind igaz. Ott voltam benne. Megérintettem. Nem a miénk. Milliárd fényév távolságból érkezett, vagy ki tudja honnan." Szóval így találkoztam Bob-bal. Az elkövetkező hónapokban ott dolgozott és elmondta nekünk, hogy mikor vannak a tesztrepülések. Mindig szerda este voltak. Kihajtottunk oda, fotókat készítettünk és videóztunk. Egyik alkalommal elkaptak bennünket. A biztonsági őrök megállítottak minket a teszt helyszínén. Még mindig állami területen voltunk és az egész legális volt, de azt mondták: „Nagyon meg fogjuk nehezíteni nektek az itt maradást." Úgyhogy fogtuk magunkat, elmentünk és felhajtottunk az autópályára és ekkor történt, hogy a Lincoln megyei sheriff megállított bennünket. „Kifelé a kocsiból, kezeket fel" és hasonlók. Két dolgot akartak megtudni: miért volt csak négy ember a kocsiban, holott korábban öten voltunk? Merthogy Bob elszaladt a sivatagba. És a másik dolog, hogy "hol van a 9 milliméteres fegyver?" Mert Bob azt mondta, hogy van nála egy 9 milliméteres. Kb egy óra elteltével a sheriff azt mondta: „Nem tudom, hogy miért, de azt mondták nekem, hogy engedjelek el benneteket, srácok, és ne mondjak semmi többet." Úgyhogy hazahajtottunk és másnap korán reggel Dennis Mariana, a fickó, akinek Bob dolgozott azt mondta: „Bob, ne menj repülővel, hanem majd én felveszlek. Felmegyünk Indian Springs-be." Indian Springs ma a Creech Légibázis és ott van a központja a teszthelyszínek biztonsági tevékenységeinek. Elvitték őt oda, kirángatták az autóból, pisztolyt szorítottak a füléhez és azt mondták neki: "Na ide figyelj, Bob, amikor jogosultságot adtunk neked, nem úgy értettük, hogy fogod a barátaidat és elmondasz nekik mindent a repülő csészealjakról." Ha, ha. Abban az időben Bob felesége viszonyt folytatott a repülésoktatójával, amiről Bob nem tudott, ők viszont tudtak róla, mert lehallgatták a telefonját. Mindent lehallgattak – az én házamat, Bob házát, Gene házát, mindent. Így aztán azt mondták neki: "Ha rendbe tetted az életedet, várunk vissza." Bob azt mondta, hogy azért nem ment soha többé vissza, mert az 51-es körzetbe tett utolsó két útja során még emlékezett rá, hogy felszállt a Boeing 737-esre, ami elvitte őt Groom Lake-be és le is tette őt ott, de semmi másra nem emlékezett – sem a munkájára, sem arra, hogy mit csinált ott, semmire. És ez zavarta őt. Tudni akarta, hogy min fog dolgozni, de az elmekontrolljuk addigra már sokkal fejlettebb lett.

* * * * * *

Wilcock: Corey, az imént az Edgarton, Germeshausen and Grier-ről hallhattunk. Azt hiszem ez a neve az EG&G védelmi vállalatnak.

Corey: Az EG&G egyike a Bolygóközi Vállalati Konglomerátum vállalatainak és a neve mindenhol felbukkan.

Szóval közvetlenül belefolytak a fejlett űrhajók mérnöki visszafejtésének folyamatába?

Igen, igen, ennek különböző komponensein dolgoztak.

Ugyancsak említette Los Alamos-t. Néhányan talán csak legyintenek erre, mondván, hogy „az csak egy nukleáris létesítmény." Tényleg csak nukleáris fegyverekkel szórakoznak ott, vagy van valami más is?

Nem. Mindig vannak más programok is, amelyek ez alatt futnak. Nagyon érdekesnek találtam, amikor azt mondta, hogy Bob Lazar forgatta a szemeit és azt mondta: "Ha bármi más is lett volna ott, tudtam volna róla." Volt egy esetem, amikor a Federal Reserve-nél dolgoztam. Az egyik fickó, aki alattam dolgozott - és korábban kb 8 évig a Légierőnél volt – egyszer csak hirtelen felállt az asztalánál, felém fordult és azt mondta: „Az összes helyen dolgoztam, amin azt állítják, hogy mérnökileg visszafejtett ufo-k repülnek. Ha ez tényleg létezik, tudtam volna róla." És egyszerűen csak bámult rám. Úgyhogy ez egy nagyon általános dolog. Egy csomó ember dolgozik mindenfelé az ilyen típusú tevékenységet végző létesítményekben és a részekre szabdaltság miatt fogalmuk sincs, hogy mi folyik ott.

Azt is mondta, hogy miután pár alkalommal visszament az 51-es körzetbe, nem volt semmi emléke arról, hogy min dolgozott ott. Lear azt mondja, hogy az elmekontroll technológia annyira jó lett, hogy bár tapasztalatokat szerzett Los Alamos-ban, de az emlékeit kitörölhették?

Egyértelműen kitörölték az emlékeit. Az emlékkitörlési eljárásokat sokkal hamarabb kifejlesztették űrhajósokon és az űrprogramban részt vevő személyeken. Az emlékkitörlésre szolgáló módszerek közül néhányat még az első nukleáris programunkban is felhasználtak. Tanulmányokat készítettek és kémiai úton, különböző típusú módszerekkel kitörölték az emberek emlékeit. Úgyhogy ez olyasvalami, ami egészen a II. Világháborúig megy vissza.

Oké, szeretnék egy kicsit részleteiben is beszélni veled Bob Lazar-ról, mert az eredeti beszámolója rendkívül lenyűgöző volt. Az első dolog, amiről szeretnék beszélni, az a 115-ös elem.
Bob Lazar beszámolójában az áll, hogy ez egy szupernehéz "transzurán elem", amelynek az atomtömege 115 és a hajóban ez szolgált a meghajtás forrásául. A könyv megjelenésének idején senki sem tudott még előállítani ilyen nehéz elemet, de Lazar azt mondta, hogy amint elhagyod a 112-as vagy 113-as értéket, hirtelen az elem többé már nem radioaktív – stabillá, de nagyon sűrűvé válik és csupán annyit kell tenned, hogy protonokat lősz rá és ez hatalmas mennyiségű energiát eredményez és lényegében ez szolgáltatja az erőt a meghajtáshoz. Továbbá van egy pici gömb, amiben ez a 115-ös elem benne van. Olyan mintha egy háromszög lenne. Aztán van egy cső, amiben felmegy és amit hullámvezetőnek hívnak. Így nézett ki a hajó meghajtórendszere. Kíváncsi vagyok, hogy tudsz-e valamit tisztázni, kommentálni Lazar beszámolójával kapcsolatban?

Azt mondta, hogy a meghajtó és az erőmű egy és ugyanaz?

Igen.

Oké, akkor ennek így már lenne értelme a fejlettebb földönkívüli hajók esetében. De nagyon sokuk egyszerűen csak torziós mezőkön alapuló motorokat használt, amelyek nagyon hasonlítottak a nácik Harangjához (Die Glöcke)... amelynek különálló erőműve volt, amely nagy mennyiségű elektromosságot összpontosított ezekbe a torziós meghajtókba. És ezekben a hajókban általában három ilyen volt.

Ez nagyon fontos része Lazar mondandójának, és szeretnék is mindjárt rátérni erre. Ismerős számodra az, hogy egy szupernehéz elem, aminek az atomtömege mondjuk 115, újra stabillá válhat, nem radioaktív és amit kézbe tudsz fogni úgy, hogy nem halsz bele?

Amikor én is ott voltam és tudósokkal dolgoztam együtt, a periódusos tábla ott lógott számos hajó oldalán, és 112-nél, 114-nél vagy 118-nál sokkal több elem volt feltüntetve rajta.

Rendben. A következő részletben meg fogjuk nézni, hogy Lear és édesapja repülőgépipari vállalata milyen szerepet játszott abban, amit ma titkos űrprogramnak nevezünk.


A TITKOS ŰRPROGRAM ÉS AZ ISS NEMZETKÖZI ŰRÁLLOMÁS


John Lear: Tudom, hogy 1952-ben apám az antigravitációs technológiák egyik fővállalkozója volt. Erről dokumentumaim is vannak.


Sajnálatos módon azonban nem tudta tartani a száját. 1953-ban elment Bogotába és elkezdett az ufo-król beszélni. Ezért aztán úgy, ahogy volt, kirúgták őt a programból, de a Lear, a Részvénytársaság, megtarthatta az antigravitációs cuccot, és azt hiszem 1956-ra tökéletesítették is, ami azt jelentette, hogy addigra repülő csészealjakkal rendelkeztünk, a teljes tökéletesített változattal. A Kwajalein-atollnál, a Csendes-óceán déli részén zajlott az összes titkos dolog, az összes rakétafellövés.


A Kwajalein-szigeten a Ronald Reagen Ballsztikus Rakétavédelmi Tesztelő Helyen valószínűleg minden másnap fellőnek valamit. Jelenleg valószínűleg 1000 űrhajós jogosult arra, hogy felmehessen onnan. Szóval, szigorúan titkosnál is magasabb szintű besorolás mellett dolgoztam és azon eltérésekről beszélgettünk, hogy amikor az űrsikló felmegy, 48 órába telik, míg elér az ISS Nemzetközi Űrállomásra, miközben az oroszoknak mindez egy órájukba telik. És aztán ugyanez vissza. Amikor lekapcsolódik az ISS-ről, miért tart 48 óráig mire visszaér? Hozzájutottam az egyik videóhoz, ami akkor készült, amikor az űrsikló odaért, kinyitották az ajtaját és csak félig volt tele. Szóval azt csinálták, hogy felvittek annyi cuccot, amennyit csak bírtak azoknak az űrhajósoknak, akik a titkos dolgokat művelték és persze mindazt, amire szükségük volt, gyümölcsöket, romlandó dolgokat, stb. Fel kellett menniük és ki kellett rakodniuk. Az oroszok mindig ugyanazon a napon lőtték fel a maguk rakétáit, amikor az űrsiklót is fellőtték. A cuccokat, amik a rakétáikban voltak, átrakták az űrsiklóba és amikor visszajött, azért tartott neki két napba, mert elmentek az összes különböző űrállomásra és lepakolták azt a cuccot, amit az oroszok adtak nekik. Ami elvezet bennünket a hidegháború gondolatához. Azt hiszem, az egész csak egy nagy lószar volt. Nem volt semmiféle hidegháború. Mindig is szövetségben álltunk az oroszokkal.

* * * * * *

Először is, John Lear elmondta, hogy édesapja repülőgépipari cége úgy tűnik, hogy az antigravitációs technológiák fejlesztésének felelőse vagy legalábbis azon csoportok egyike volt, amelyek meg voltak bízva ezzel a feladattal. És végső soron annak ellenére, hogy a saját cége még mindig részt vett ebben, őt kirúgták az antigravitációs programból. Ennélfogva, Lear úgy hiszi, 1956-ra rendelkeztek ténylegesen működő repülő csészealjjakkal. Úgyhogy kezdjük azzal, hogy a te tapasztalataid és háttered alapján, mi lehet az igazság ezzel kapcsolatban?

Nos, ahogy elmondtad, az pontos, mert ez úgy működött, ahogy Tompkins is csinálta. Elküldték az információkat, információcsomagokat számos különböző mérnöknek és vállalatnak.

Lehettek ezekben a csomagokban működő antigravitációs prototípusok tervrajzai, amiket aztán vissza kellett fejteniük?

Igen. Ha van öt különböző csoportod öt különböző mérnökcsapattal, nem mindegyikük fog ugyanazzal a koncepcióval előállni. Lesz öt vagy pár darab különböző koncepció, amiken olyan különböző csoportok dolgoznak, akik nem keverednek és nem szennyezik be egymás kutatásait.

A másik dolog, amiről beszélt, hogy 1952, 1956 körül működő prototípusaik voltak. Ez nagyon közel esik ahhoz, mint amit te is említettél itt a műsorban.

Igen, és pontosan ez az az időszak, amikor ez ki lett fejlesztve.

Említetted korábban, hogy az USA a saját kutatásaiban elért egy bizonyos pontig, de aztán végül zsákutcába jutott. Ezt követően a náci szakadár csoport 1952-ben berepült Washington D.C. fölé és ez egyfajta fegyverszünetet eredményezett, amit az USA részben akart is, merthogy információra volt szükségük a németektől, hogy tökéletesíteni tudják a saját antigravitációs technológiáikat. Szóval mit gondolsz, mi folyhatott a Lear Repülőgépipari vállalatnál ebben az időben? Csak a németek hatására sikerült végül 1956-ra tökéletesíteniük a technológiát?

Messze a színfalak mögött ez a német szakadár csoport beszivárgott a katonai-ipari komplexumba. Ez a beszivárgás közvetlenül az Iratkapocs hadművelet után elkezdődött. A Washington-i berepülés után pedig megállapodást kötöttünk a náci csoporttal, és azt követően, igen, őrült módjára kezdtek el beszivárogni.

A következő dolog, amiről Lear beszélt, hogy kb 1000 űrhajós dolgozik a Kwajalein-szigeten és űrküldetéseket végeznek. Ez sokkal kevesebbnek hangzik, ahhoz képest, amiről korábban beszéltünk. Lehetséges, hogy amire itt utalt, az a katonai-ipari komplexum titkos űrprogramja lehet?

Igen, az bizony.

Ez a számadat hogyan illeszkedik ahhoz, amit a katonai-ipari komplexum programjáról hallottál?

Nem hallottam túl sok konkrétumot a számokról, de számos sziget volt, ahonnan a régi rakétákhoz hasonló módon lőtték fel ezeket a többlépcsős rakétákat. Az űrállomások közül néhányat így hoztak létre. A katonai-ipari komplexum űrállomásait úgy állították fel, hogy különböző szakaszokban rakétákat lőttek fel, amiket korábban arra használtak, hogy elhagyják a pályát, majd ezeket a darabokat kompként használva valamiképpen összehegesztették őket majdnem kör alakba, leginkább egy lapított kör alakban.

Mintha egy nyolcszög lenne.

Mintha egy nyolcszög lenne. Két vagy három réteg volt ezekből és középen - több ilyen típus is volt ebből - olyan volt, mint a repülőgéptörzs vagy rakétalépcsők, amiket a másik irányba fordítottak. És ahogy az állomás forgott, létrehozott egyfajta harmadik gravitációt. Aztán feljöttek az űrsiklók és dokkoltak a küllős kerék alakú állomás tetején.

Oh, tehát űrsiklókat használtak?

Igen, űrsiklókat, hagyományos rakétákat és később aztán elkezdték kifejleszteni ezeket a nagyobb, háromszög alakú űrsiklókat. Űrsiklóknak nevezték őket. Elég nagy tér volt bennük ahhoz, hogy az összes élelmet felvigyék... le-föl vitték a cuccokat ezekkel.

Amikor arról beszélt, hogy az űrsiklónak 48 órába telt elvégezni ugyanazt a munkát, mint amit az oroszok egy óra alatt megcsináltak... nos, azt hiszem, amit most elmondasz erről, azzal megerősíted azt, hogy ott tényleg el kellett végezniük valamit, nevezetesen, ahogy Lear is mondta, fel kellett menniük a katonai-ipari komplexum titkos űrprogramjának bázisaihoz.

Igen, az űrsiklók, amiket gyerekként láttunk, dokkoltak ezeken a titkos űrállomásokon. Kezdetben segítettek felépíteni ezeket. Ahogy elkezdtük fejleszteni az űrsikló flottát, láttuk ezeket a fekete háromszögeket. Ezek azok, amelyek szolgálatot teljesítenek ezeken a különböző űrállomásokon, és vannak személyzettel ellátott műholdjaik is, amiken 3-6 ember forog ide-oda.

Na de mit gondolhattak azok az űrhajósok odafent, hogy mit csinálnak? Hogy mint a Csillagháborús terv részeként, védenek bennünket az oroszok nukleáris támadásaitól?

Igen, ez a Csillagháborús tervezet (SDI). Mindannyian titoktartásra esküdtek fel. Az összes ember, aki bekerült az űrhajós-programba, az hiszem, ahogy korábban is mondtuk, mind szabadkőműves volt, olyan emberek, akik más katonai programokban szolgáltak és bizonyítottan tartani tudták a szájukat – azt már nem is említve, hogy rajtuk is elég gyakran alkalmazták az emlékkitörlést.

Rendben. Az újabb filmrészletben Lear a saját információi alapján el fog mondani néhány dolgot erről a délnyugaton, a semmi közepén található, titokzatos, rejtélyes bázisról. Íme.


MUNKA A FÖLDÖNKÍVÜLIEKKEL


John Lear: Mindig elmondom ezt a történetet az 51-es körzetről. Amikor elindult az egész, felbéreltek egy biztonsági őrt, akinek ott kellett ülnie az egyik folyosó kereszteződésében. Az egyik imádkozó sáska-szerű lény pedig besétált a folyosóra, és amikor az őr ránézett, szívrohamot kapott és meghalt. Úgyhogy mostanra sokkal óvatosabbak lettek. Három vagy négy héten keresztül különböző fotókat mutatnak meg, így amikor ezek a lények elsétálnak előttük a folyosón, nem ijednek meg tőlük annyira. Joe Resnick mondta nekem, hogy az egyik laboratóriumban együtt dolgozott egy reptiliánnal. Azt mondta, hogy úgy néznek ki, mint mi, az egyetlen különbség, hogy hébe-hóba becsukják a belső szemhéjukat. És minden egyes alkalommal sokkolta őt, amikor ezt látta. Ezeknek a lényeknek két szemhéjuk van.

* * * * * *

Rendben, nézzük először a bejátszás második részét. Egy reptilián lényről beszélt, aki úgy néz ki, mint mi, kivéve, hogy van egy pislogó hártya a szemén. Ez nem pontosan olyan típusú reptiliánnak tűnik, mint amiről te beszéltél. Miből gondolod, hogy ezt az embernek látszó lényt reptiliánnak kellene nevezzük? Mit gondolsz erről?

Számos különböző típusú reptilián lényről beszéltünk. De lehetséges, hogy akiről itt szó van, az amennyire tudjuk, egy hibrid volt, egy ember-reptilián hibrid.

Mivelhogy személyesen láttál egy rakás különböző típusú földönkívülit, láttál-e valaha olyan pislogó hártyát, mint amit itt hallhattunk az imént?

Sok különböző lény van, különösen vízi lények, akiknek van egy olyan hártyájuk, amely vízszintesen és van egy szemhéjuk, amely függőlegesen nyílik és csukódik.

Lear beszélt továbbá egy másik dologról is, méghozzá a sáskaszerű lényekről. Azt hiszem egyfajta pszichológiai sokk ér, amikor szemtől szembe találod magad egy ilyen földönkívüli életformával.

Nagyon ritka az, hogy csak úgy odaraknak egy ilyen szituációba olyasvalakit, aki nincs hozzászokva a földönkívüliekhez. Kezdetben képeket mutatnak nekik halott földönkívüliekről, videoklippeket fognak mutatni. Majd ezt követően meg fognak mutatni nekik egy valódi, halott földönkívülit. És aztán lassan hozzászoknak ahhoz, hogy kommunikáljanak ezekkel a földönkívüliekkel. Sok tesztet végeznek el, hogy lássák, hogyan kezelik az emberek ezt a felfedést. Gyakran volt, hogy katonai személyeknek fedtek fel földönkívülieket és soha sem volt jó a reakciójuk.

A sáskaszerű mantid lények külalakjával a legnehezebb megbirkóznunk?

A mantid és a reptilián lényekével. Egy programozott, zsigeri reakció lép fel. Mindegy, hogy ki vagy és hogy milyen fejlettnek gondolod magad. Amikor először látod ezeket a lényeket, a tested, még mielőtt az elmédnek esélye lenne megbirkózni ezzel, a tested valamiféle fura zsigeri reakciót fog produkálni.

Pete Peterson ugyancsak elmondta, hogy amikor az egyik ilyen mantid lény közelében vagy, hallani lehet a csúszkáló kitin hangját és hogy még a testük mozgásának hangja is nagyon kellemetlen és még akkor is feszültté tesz, ha nem látod, csak hallod őket. Megtapasztaltál ilyesmit?

Igen. Számos olyan lény van, amelynek rovarszerű külső váza/exoskeletonja van. A hangja majdnem olyan mint a körömhangnak, egyszerűen csak nagyon furcsa hang, de nem volt annyira kellemetlen számomra.

Rendben. A következő bejátszásban néhány igazán vitatható információt fogunk hallani a Naprendszerünk természetéről. Várjuk meg, hogy mit mond erről Corey, mert annak ellenére, hogy ami most következik, azt nagyon nehéz elhinni, van néhány impozáns bennfentes beszámoló, amely megerősíti mindazt, amit Lear most el fog mondani nekünk.


A NAPRENDSZERÜNK FELÜLVIZSGÁLATA


John Lear: A Naprendszerünk a Nappal és az állítólagos kilenc bolygóval – nos, valójában 40 bolygó van. Sok közülük rejtve van, így aztán számos okból kifolyólag nem láthatjuk őket és ők ezt titokban akarják tartani, de nagyon sok minden zajlik a 40 bolygó, a holdjaik és a műholdjaik között. Carl Sagan azt mondaná: "Igen, nos, valószínűleg vannak idegenek, de több millió fényévre vannak tőlünk." Nem. Pontosan itt vannak a Földön. Valószínűleg a lakosság, a Föld lakosságának 25%-a földönkívüli. Hiszen mi is földönkívüliek vagyunk...

* * * * * *

Lehetséges, hogy ott van ez a többi bolygó odakint?

Nos, vannak más bolygók és kisbolygók, néhányuk a Kuiper-övben illetve azon túl helyezkedik el. „Kuiper-objektumok"-nak nevezik őket. Néhányat ezek közül már felfedeztek. Gravitációs anomáliákat fedeztek fel. A csillagászok elkezdték pedzegetni, hogy "igen, valami van odakint." De néhány olyan bolygó, mint a Pluto... azt hiszem a Pluto fura keringési pályája 17 fokkal eltér az ekliptikus síktól...

Így van. Ez az egyetlen "bolygó" vagy kisbolygó, aminek a pályája a hivatalos feljegyzések szerint eltér a többi bolygóétól.

Így van. Elég nagy a rendetlenség a Naprendszerünkben. Vannak más bolygók és kisbolygók, amiknek furcsa pályájuk van - eltérnek az ekliptikus síktól.

Lear említette, hogy ezek körül vannak műholdak is, és ezt úgy értette, hogy holdak is. Tapasztalataid szerint ez igaz lehet?

Igen. Van gravitációs vonzásuk. Néhányuk körül holdakhoz hasonló objektumok vannak pályára állva. Nagy számban vannak odakint olyan objektumok, amiket a hagyományos csillagászatnak még fel kell fedeznie.

Említetted korábban, hogy a Titkos Űrprogram Szövetség jelen van a Kuiper-övben. Azok a különböző bolygók és műholdak, amikről itt beszélünk, valamilyen formában lakottak? Használják valamilyen módon ezeket az ingatlanokat?

Lakottak voltak a múltban és jelenleg is lakottak mind a mi űrflottánk, mind pedig nem-földi eredetű csoportok által.

A másik dolog, amiről beszélt, hogy a Föld lakóinak – és ebbe az én feltételezésem szerint nem csak a bolygó felszínén élők tartoznak bele – 25 %-a földönkívüli. Ez a becsült arány mennyire egyezik meg a te információiddal, mondjuk az Antarktiszon lévő drákonidák, a belső földi civilizációk és más ehhez hasonlók vonatkozásában?

Nekem úgy hangzott, mintha azt akarná mondani, hogy közöttünk élnek... 25%-a a lakosságnak. A bolygónk bizonyos területei alatt élő drákonidák és más lények száma messze meghaladja ezt. Nem hallottam semmilyen információt arról, hogy ennyi földönkívüli élne köztünk úgy, ahogy mi. Viszont azt is mondta, hogy mi is földönkívüliek vagyunk, ami igaz. Nagyon sok ember mondja: "Azt hiszem, hibrid vagyok." Igen, az vagy. Mindannyian hibridek vagyunk. Mindannyian genetikai kísérletek vagyunk, és a kozmosz nagyon sok részéről származó genetikai állománnyal rendelkezünk.

Rendben. Van még egy bejátszásunk a számotokra, amiben Lear el fogja mondani saját információit a Holdról. Ez kicsit különbözni fog attól, amit én hallottam, illetve, amit Corey hallott, de ahelyett, hogy vitatkoznánk vele, megpróbálunk közös pontokat felfedezni bennük.


EMBER A HOLDON


John Lear: A Hold mesterséges. A két orosznak, aki arról írt könyvet, hogy a Hold egy űrhajó, igaza van. Merthogy tényleg az.


Mindenféle dolog van a Hold belsejében és igen, mesterséges. Figyelemmel kísérik, hogy mi zajlik itt, az emberek, akik ott élnek, teljesen függetlenek a Szürkéktől, akiknek laboratóriumaik vannak ott. Úgy becsülöm, hogy valószínűleg kb negyedmillió ember lehet a Holdon jelenleg. Ők nem olyan emberek, mint mi, hanem olyan emberek, akik máshonnan érkeztek. Korábban azt gondoltuk, hogy a Szürkék tízből egy embert visznek el. Nem, ők MINDENKIT elvisznek. És egyfolytában ezt művelik, korszerűsített programokat és ehhez hasonlókat tesznek belénk. Fantasztikus laboratóriumaik vannak odafent. És gondold végig, hogy hét milliárd ember él a Földön. Az elég sok utazást jelent. És azt mondják, hogy ha egyszer álcázás nélkül mutatnák meg magukat, az égbolt egész nap feketéllene tőlük. Ahogy a hajóik oda-vissza járkálnak, elviszik a különböző embereket és mindenféle vizsgálatokat, meg ehhez hasonlókat végeznek rajtuk.

* * * * * *

Lear tehát azt mondja, hogy Hold mesterséges, és erről persze már több alkalommal is beszéltünk. Milyen gondolataid támadnak azt hallván, hogy Lear úgy hiszi, negyedmillió ember él a Holdon? Néhány dolog alapján, amikről beszéltünk már itt a műsorban, úgy tűnik, hogy negyedmilliónál sokkal többen élnek ott.

Nagyon valószínű, hogy ennek sokszorosa él ott. Igen, a Holdat nagyon kiépítették, különösen a belsejét, ahogy ő is mondta.

Nagyon erős kijelentést tett, amikor azt mondta, hogy a Szürkék elrablásaiban a Földön mindenki érintett. Nem tudom, hogy honnan hallotta ezt, de nem igazán áll összhangban azzal, amit más bennfentesektől hallottam. Kíváncsi vagyok, neked milyen tapasztalataid vannak ezzel az információval kapcsolatban.

Nagy számban történnek elrablások nemcsak a Szürkék, hanem más lények által is. Egy nagy kísérlet zajlik itt lent és nagy számban rabolnak el embereket. De nem mindenkit. Gondoljunk csak ennek a logisztikájára. Azt is említette, hogy az égbolt feketéllene az űrhajóktól, ha nem lennének álcázva. Nos... ha nem is feketéllene, de hatalmas mértékű légi forgalmat látnánk, ha nem lennének álcázva akár a mi, akár az ő hajóik.

Vannak autópálya-szerű járatok vagy átjárók, amibe a hajóknak be kell menniük? Nem szóródnak csak úgy szét, mint a bogarak az égen?

Így van. Légi folyosók vannak, amikbe berepülnek. Még az Anshar-nak is be kell repülnie bizonyos légi folyosókba. De ezek a hajók olyan gyorsan repülnek, hogy akármerre repülhetnének, amíg álcázva vannak, úgysem láthatnád őket, míg megállnak vagy igazán lelassítanak. Sokkal gyorsabban mozognak, olyan, mintha egyetlen másodperc alatt több ezer képkocka peregne. Nagyon nagy forgalom van ezekben a folyosókban.


10 megjegyzés:

  1. Köszönöm a fordítást. Csak annyit tudok mondai, hogy azta'...sokszor elhangzik, hogy nem csak egyes dolgokban hazudtak nekünk, hanem mindenben...a gond még mindig ott van, hogy nem is tudjuk elképzelni a minden méretét....hogy mi minden fér bele a mindenbe

    VálaszTörlés
  2. A feladat adott, minden józan gondolkodó elme számára...! Csak vannak e még ilyen józan földi elmék, illetve emberek, ez itt a kérdés..!

    VálaszTörlés
  3. Ki is merné magáról bizonyossággal állítani, hogy józan...illetve, hogy józanul hagyták. Tetszőleges emlékeket tudnak kitörölni és beültetni. Azt sem tudjuk kik és mit játszanak velünk. Egyesekbe beültetnek dolgokat, másokból meg kiszerelik azt is, amit benn kéne hagyni...konténernek vesznek bennünket...tetszés szerint töltenek és ürítenek...mit és miért...ez elég sokkoló

    VálaszTörlés
  4. Meg mindig jatsznak velunk, hogy a feltetelnelkuli szeretetet beszeljuk mindenkinek, illetve a Krisztusi tudatot. MIert teszik ezt? Szerintem nincs elmejuk, nincs tudatuk, tudattalanok, illetve nincs Istenuk, aki megmondja nekik hogy eleg mar !!!!! Minden esetre egy szegyenletes dolog hogy ara kenyszerulnek hogy ilyen aljamodjan kiserletezzenek. Ugy, ahogy, probalgatjuk az eletunket elni, es meg akkor is belekopnek az eletunkben, szerintem nagyon eleg volt ebbol! Erzek, tanitas, johiszemuseg nelkuli szemetnep, aki azt hiszi hogy csak az megy amit ok akarnak. Embert akarnak fejleszteni, es ha anyira fejletnek hiszik magukat miert keltenek annyi szenvedest a Foldon? Az en gondolatom az hogy menjenek es hagyanak minket bekeben ! Megdobbento, hogy ennyi eve amiota ez folyik es tudnak rola, mert tudnak rola, miert engedik a Foldiek. Ezek szerint nincs erzesuk, es nincs erkolcsuk, de az itt levoknek sem, sok ember formaju lenynek akik itt laknak. En is szenvedo alanya vagyok ezeknek a semmirekelloknek. Ha van Tudat, az a Nagybetus Isten, kinek neve EN VAGYOK, Minden es Mindenki Teremtoje akirol Ashtar Sheran a nagy Galaktikus Urflotta Parancsnoka a Plejadokbol beszelt, - es VAN -, KEREM , DE KEREM SURGOSEN vessen VEGET ennek a kinzasnak, es menjenek Isten hirevel ezek a lenyek es az ok felfogadoik is akik a HOLDON alomasoznak es elfoglaljak azt, kinzo kamrava alakitva a mi szamunkra, (ez lenne az a fejlett laboratorium?) menjenek amere latnak es hagyanak minket Bekeben es Szabadon, hagyak el a Galaxisunkat de meg az Univerzununkat is, mert nincs tobbe szuksegunk az ok munkajukra, UGY LEGYEN !!!!!

    VálaszTörlés
  5. Az ittélők is ég és föld urainak gondolják magukat és ezt is játszák...a jószándékú lények felajánlották eisenhowernek, hogy megszabadínak bennünket a szürkéktől, de nem ajánlottak technológiát. a szürkék meg ígértek technológiát, ezért cserébe kísérletezhettek rajtunk orrba-szájba...szó szerint...igaz, hogy hazudtak, hogy nem tartották be az ígéretüket...na és...jut eszembe..."mi" nem ugyanezt tesszük a laborokban a kutyákkal, macskákkal, lovakkal, nyulakkal, majmokkal, patkányokkal??? megnézte már valaki a pavlovi kísérletekről szóló felvételeket, ahogy az állat szemét szurkálja a baromarcú? látta már valaki a nyitott koponyával televezetékelt fejű macskákat, majmokat? csak hát ők még panaszkodni sem tudnak...és, ha valaki elhiszi, hogy a nagy multik nem folytatnak állatkísérleteket, akkor ő is bevette a hazugságot. az állatok nem a gyógyszergyárban, hanem magáncégnél vannak kihelyezve. ott buzerálják őket...csak éppen ugyanúgy, mint régen...

    VálaszTörlés
  6. és persze a gyógyszergyárak emberi kísérleteket is folytatnak...lehet ilyenekre jelentkezni is. ügyvédek által fogalmazott sokoldalas nyilatkozatokat íratnak alá a jelentkezőkkel, hogy ők mindenképp le legyenek fedve, ha belehalnak vagy megnyomorodnak ezek az egészséges emberek, akiket telenyomnak a kotyvalékaikkal..

    VálaszTörlés
  7. azért tehettek meg velünk bármit, mert 2012-ig joguk volt hozzá. a nemzetközi hajózási törvény értelmében, aki 7 éves koráig nem jelezte, hogy ő szabad ember, az hivatalosan is átment rabszolgába...a születési anyakönyvi kivonat a rabszolgalavél...tőzsdén lehet vele illetve a mögötte lévő emberrel kereskedni...van személyes árfolyamunk is...2012-ben egy OPPT nevű szervezet felszabadította és a saját körébe vonta az EGÉSZ EMBERISÉGET. a gond már csak az, hogy még mindig rabszolgának gondoljuk magunkat....

    VálaszTörlés
  8. Itt a westworld
    Ez annyira lenyűgöző. Megkaptam a választ, hogy bizony minket éppen egy ugxanilyen világban játszatnak. ugyanígy programoznak, törölnek, újraindítanak...beültetnek emlékeket

    https://www.sorozat-barat.club/video/series/4588/Westworld_online_sorozat/01_evad

    virtuálisan tegye fel a kezét, akinek ugyanez az érzése támadt az első évad megnézése után.

    VálaszTörlés
  9. az istenképről csak annyit, hogy a mi isteneink "egyszerű" földönkívüliek illetve "földönbelüliek, alattiak..." a teremtő vagy egy plazmatömeg vagy egyszerűen egy programozó..ezt még a nálunk fejlettebbek sem tudják...az igaz, hogy van bennünk egy 21-22 gr tömegű lélek...csakhogy, mi az a lélek...egy elektomos jel vagy a "valós" lény, aki az emberi bőrben játsza a mostani szerepét...ezek azok a kérdések, amikre talán soha nem kapunk választ és igazán nem is tudom, mit éreznénk, ha kiderülne, hogy valóban csak jólszerkesztett érző biorobotok vagyunk...

    VálaszTörlés
  10. "Minden évben a testünk atomjainak 98 százaléka kicserélődik "új" atomokra. Vagyis folyamatosan haldoklunk, és születünk újjá, és szó szerint átalakulunk atomi és molekuláris szinten. Három naponta új gyomor nyálkahártyánk van, minden hónapban új bőrünk, és három havonta teljesen új csontvázunk, és minden évben szinte teljesen új testünk."

    VálaszTörlés