2017. december 1., péntek

Kozmikus Közzététel – IX/11.

NAZCA ALAGUTAK ÉS SZUPERÖLTÖZET TECHNOLÓGIA – Emery Smith a mai adásban egy Ecuador-ban tett különleges látogatásról és olyan szuperkatonák számára kifejlesztett okosöltözet technológiákról fog beszámolni, amelyeknek nyilvánosság számára történő elérhetővé tételében - a projekt összekötőjeként - személyesen is részt vesz.


Wilcock: Köszöntelek újra a Kozmikus Közzétételben. Én David Wilcock vagyok, és itt vagyunk újra különleges bennfentes vendégünkkel, Emery Smith-szel. Emery, szeretném neked újra megköszönni, hogy végre nyilvánosság elé léptél.

Emery: Köszönöm, Dave. Ahogy azt bizonyára tudod, hosszú időbe, 10 évbe telt, hogy előlépjek és beszéljek erről. Azt hiszem, itt az idő, hogy az emberek tudjanak és mindezt hozzátegyék ahhoz, amit te már tanítasz. Van benne néhány rés, és én segíteni akarok kitölteni ezeket, ha van bármilyen kérdésed velük kapcsolatban.

Wilcock: Azokról az információkról beszéltünk, amiket nemrégiben Pete Peterson-tól kaptam, és amiről már szót ejtettünk a Kozmikus Közzététel előző adásában.
Hatalmas, kifaragott földalatti alagutakat emlegettünk – sima, majdhogynem üvegszerű belső felülettel, olyanok, mint...

Emery: Obszidián. Olvadt kőzet, igen.

Wilcock: Szóval te tudsz erről?

Emery: Igen, tudok.

Wilcock: Peterson azt mondta, hogy néhány esetben ezek az alagutak a Nazca vonalakat követték és az oldalaiban kamrák vannak, amikben olyan, mintha emberek éltek volna, de úgy tűnik, hogy bárki is volt ott, távozáskor magával vitte az összes cuccot. Tudnánk erről beszélni egy kicsit? Arról, hogy valaki mindent kitakaríthatott onnan és lehet, hogy ezek talán nem mi voltunk, hanem maguk a lények, akik ott éltek. Mit tudunk arról, hogy miért néztek ki ezek a helyiségek ennyire elhagyatottnak?

Emery: Nos, nagyon sok űrhajó van odalent, és ezek kapcsolódnak sok más alagúthoz. Nem tudom, hogy őt miről tájékoztatták, de engem arról tájékoztattak, hogy több, mint 200-300 űrhajó van ott lent és sok lény, akik valamiképpen megkövesedtek a falakban. Ez egy lávacső-szerű barlangrendszer, amit szándékosan megolvasztottak, úgy néznek ki mintha megfagytak volna... egy adott pillanatban valamiféle - úgy mondanám - félbeszakított animáció során.

Wilcock: Nos, érdekes, hogy 200-300 hajót említesz, mert Pete a tájékoztatása során úgy spekulált, hogy olyan 500 űrhajó is lehet ott lent. Szóval nagyon hasonló számadat.

Emery: Ó, csak egyedül Mexikóban, azon a területen van ennyi, de az messze lemegy még dél felé is. Szóval ez egy nagy kollektív tudóscsoport, akik egyszerűen csak átadják ezeket a felfedezéseket az USA kormánynak.

Wilcock: Egy másik dolog, amit Pete mondott, és amit még soha nem osztottam meg senkivel, úgyhogy most csak be fogom dobni itt kamera előtt. Azt mondta, hogy a tudomására jutott legújabb információk alapján öt különböző korszak földönkívüli kolóniáiról vannak bizonyítékok itt a Földön, néhányuk millió évekre megy vissza, és ezek nagyon különbözőek: a technológia típusa, a társadalom típusa, a mód, ahogy minden kinéz. Mind nagyon különböznek. Úgyhogy kíváncsi vagyok, hallottál-e a földönkívüliek kolonizációjának 5 nagy korszakáról a Földön?

Emery: Maximum 5-ről hallottam. Háromról volt tudomásom a tárgyi leletek és lények miatt, de ezt csak másodkézből tudom. Úgy értem, első kézből láttam dolgokat és olvastam tájékoztatásokat, és láttam néhány technológiát és néhány testet, persze. De igen, ez az adat pontos. Legalább 5 különböző civilizáció... Bár itt millió éves korkülönbségekről beszélünk, különböző időszakokról. És azt hiszem, ez összefüggésbe hozható az Egyiptomban és az Antarktiszon lévő cuccokkal és az ősi Lemúriával és Atlantisszal. Ezek mind különböző időzónákhoz kötődnek a szimbólumok és a talált dolgok miatt, és az összes felszerelés és technológia teljesen különböző, ahogy te is mondtad. Szóval sok tudós van odakint, akiket felbérelnek, hogy törjék fel ezt a kódot, fejtsék meg, hogy mit jelent. És néhány dolgot persze nem tudnak működésbe hozni, mert nem értik azt, hogy először is a tudat is csak egy technológia. Másodszor pedig ez egy olyan magas szintű tudomány, amit mi még csak meg sem tanultunk, annyival meghalad minket, hogy nem lennél képes megérteni, ha én egy földönkívüli lennék és beszélnék hozzád, és megpróbálnám elmagyarázni neked ezt, mert a feldolgozása meghaladná az agyad képességeit.

Wilcock: Különösen lenyűgöző volt számomra, amikor az előző epizódban arról beszéltél, hogy az Antarktiszon lévőkhöz hasonló romokat találtak Costa Rica-n egy barlangban. Szeretnék bedobni itt valamit, aztán meglátjuk, hogy mit szólsz hozzá. Az egyik bennfentes mesélt nekem egy komplexumról, amit a föld alatt találtak Ecuadorban és elmondta, hogy Neil Armstrong és bizonyos más NASA űrhajósok számára lehetővé tették, hogy lemenjenek oda. Ezek NAGYON fejlettek, NAGYON bámulatosak és hasonlóak az Antarktiszon lévőkhöz. Soha nem találtam még egy bennfentest, aki ki tudta volna egészíteni a tőle hallott adatokat. Próbálkoztam Pete-nél, próbálkoztam Corey Goode-nál. Egyikőjük sem tudott Ecuador-ról.

Emery: A legutóbbi adásban azt mondtam neked, hogy Costa Rica KÖZELÉBEN volt.

Wilcock: Ó, igen.

Emery: Úgyhogy ez pontos. Igen, én jártam ott.

Wilcock: Jártál az ecuadori helyszínen?

Emery: Igen.

Wilcock: Tényleg?

Emery: Igen.

Wilcock: Hát, azok alapján, amit hallottam, ez abszolút bámulatos.

Emery: Igen, úgy néz ki, hogy ott már elkezdett kifejlődni egy saját flóra és fauna... Van egy hajó, amely lezuhant ott hosszú-hosszú idővel ezelőtt és valamiféle energiarendszer még mindig megvan a hajón. Magával kellett hoznia extra baktériumokat vagy valamit, mert ott lent mélyen egy nagyon biolumineszcencia-jellegű érzés van és az ottani légkör egy kicsit különbözik a felszínitől. És ez NINCS túlságosan mélyen van a föld alatt. De elmondhatom neked, hogy a növényi élet ott nem hasonlít semmi máshoz, amit valaha a Földön láttam... szóval ez tényleg elképesztő. És persze néhány kisebb rovar és más dolgok, amik körbeszaladgáltak ott, ugyancsak nagyon másmilyenek. És ezt a helyszínt erősen őrzik és nagyon jó biztonsági rendszere van, de azt hiszem, ezt nyilvánosságra fogják hozni a közvélemény számára, mert más szervezetekhez tartozó műholdak mostanában véletlenszerűen lekapdosnak Belső Földi dolgokat. Szóval nagyon nehéz lesz majd számukra elrejteni ezt. Úgyhogy ennek a bennfentesnek igaza volt... Barlangnak nevezte vagy...?

Wilcock: Csak annyit mondott, hogy ez egy földalatti komplexum.

Emery: Rendben. Ez egy földalatti komplexum. De valójában egy űrhajó volt ott, amiről azt gondoltuk, hogy lezuhant ott, vagy ottmaradt azon a ponton és aztán elkezdték körbeépíteni. És aztán, mivelhogy túl közel volt a Föld felszínéhez, amikor felnyílt, a víz bejutott a hajóba és a helyi flóra és fauna összekeveredett ezzel a dologgal, akármivel, amit hoztak, vagy lehet, hogy a hajóból jövő energia volt az, ami megváltoztatott ott mindent. És ennél több részletet nem árulhatok el erről.

Wilcock: Oké. Teljesen megőrjített, amikor ez a bennfentes olyan szavakat használt, mint hogy „nagyon bámulatos", de aztán nem szolgált számomra semmilyen részlettel arról, hogy mit láthatunk ott. Szóval el tudnád mondani, hogy mit láthatnánk ott, ha lemehetnénk?

Emery: Igen, el tudom mondani, csak egyszerűen utálok mozifilmekre hivatkozni.

Wilcock: De a mozifilmekbe információk vannak programozva, hogy hiteltelenítsék a kiszivárogtatókat.

Emery: Amit ott láthatsz, ahhoz képest az „Avatar"-ban látott táj csak kisiskolás játszótér.


Ott mindenben folyadék fut keresztül. A faágak ott úgy néznek ki, hogy folyadék fut rajtuk keresztül. Mindenből fény áramlik ki – mindenféle különböző árnyalatú fény. Olyan fény, amiket én még sohasem láttam. És nem csak a szivárvány színeiről beszélek, hanem nagyon sok bámulatos színről. És a növények a legbámulatosabbak, olyanok, mintha tudatosak lennének, nem olyanok, mint itt. Természetesen minden növény tudatos, de ezek egy más módon tudatosak. Odalent minden, a levelektől a talajon át, minden olyan volt, mint a szivacs. A talajon járni olyan érzés volt, mintha egy 2,5 cm vastag habszivacs matracon járkálnál. Így tudnám leginkább kifejezni. És minden nagyon párás volt. Voltak ott pici élőlények, kis állatok, olyan méretűek, mint egy egér, amik olyanok voltak, mint a csupasz turkáló, mint a kis meztelen cickányok, szaladgáltak körbe-körbe és határozottan másmilyenek voltak. Színek áramlottak ki belőlük, nem tudom, hogy ez az ott lévő fény visszaverődése volt, vagy belőlük áramlott ki a fény. Nem azért voltam ott, hogy erről a specifikus dologról tudjak beszélni. Valami mást kellett csinálnom ott. De ez volt az egyik legkáprázatosabb dolog, amit valaha láttam itt a Földön. És hiszek abban, hogy sok más bioszféra is kialakult. Ez csak egyszerűen valahogyan felnyílt és összekeveredett a mi itt lévő dolgainkkal és ez az, amiért aggódnak emiatt. El tudja-e hagyni a területet? Nem tudja elhagyni. A növények és az állatok, amiket kivittek onnan, nem élték túl a Földünk felszínén. Szóval ez a saját bioszférája odalent. És talán lehet egy elektromágneses mező is, ami védi a területen lévő nyílásokat bármi bemenőtől vagy kimenőtől.

Wilcock: Nagyon örülök, hogy hallom ezeket a részleteket. Így már jobban érthető számomra. És úgy tűnik, hogy ez volt az egyik módja annak, hogy Neil Armstrongot és más űrhajósokat megvesztegessenek, hogy maradjanak csendben. És abból, amit elmondtál, úgy hangzott, hogy ez olyannyira hihetetlen, hogy csendben is akarnál maradni, csak hogy többször is lemehess oda. Vagy pedig...

Emery: Igen, szívességek cseréje történt. Ezekben a programokban a csere soha sem pénzben történik. Hanem szívességekben. És ha nem teszel ennek eleget, és nem teljesíted a szívességet, akkor abból általában nagy problémák származnak. Szívességek, mint pl levinni űrhajósokat az Antarktiszra és olyan helyekre, amelyek nagyon különlegesek a bolygón, amiket még nem dolgoztuk fel részletesen, mint ahogyan ezt is. Szóval tulajdonképpen több ehhez hasonló hely is létezik. Itt vannak a Földön és a Föld körül. Csak ezzel az történt, hogy megrepedt, mint egy tojás és gyönyörű dolgok jöttek ki belőle.

Wilcock: Ami a technológiát illeti, amikor azt mondta, hogy „nagyon bámulatos", azt valamilyen fokig arra is értette, hogy voltak ott dolgok, amik egy tök jó űrhajónak néztek ki, amit megláthatsz, ha lemész oda. Tudnád egy kicsit részletezni ezt a részt? Milyen kölcsönhatás van az űrhajó technológiája és az „Avatar"-ban látott kerthez hasonló dolgok között?

Emery: Nos, a hajó fényből van és ez nem olyan, amit felületesen megvizsgálhatnál. Ha, ha. És a fény tapintható. Kerek és ovális és nagyon hosszú és vékony, de hatalmas. Elég nagy, abból, amit láttam – egyébként nem jártam végig az egészet. Csak az első kb 300 métert, úgyhogy ez elég volt számomra ahhoz, hogy teljesen tátva maradjon a szám. Szóval ez a fényhajó tapintható. Gondolj arra, hogy a fény nem vakít el, nem úgy mint azok a fények, amikkel jelenleg rendelkezünk, de a fények ragyognak, így aztán láthatod és ráfókuszálhatsz anélkül, hogy elvakítana. Rajta keresztül bárhol beléphetsz a hajóba... felsétálsz és megérinted. Ez egy biometrikus-jellegű dolog.

Wilcock: Ez nagyon érdekes, Emery, mert amikor Pete itt volt nálunk a műsorban, beszélt erről a hajóról az Antarktiszon, úgy írta le, hogy valamiféle fényt bocsátott ki magából.

Emery: Így van.

Wilcock: És hogy mindenfelé fény volt és mindegy volt, hogy hová mentél, a fény mindenhol ott volt. És beszélt arról, hogy a programba bevont egyik gyerek rájött, hogy beszélhetsz a hajóhoz - beszélhetsz hozzá és képes változtatni az alakját arra, amit mondasz neki, vagy arra, amit csinálni akarsz vele. Képes megfejteni a nyelvet vagy kitalálni a gondolatot.

Emery: Abszolút. Igen, minden bizonnyal. Az egész tudatosság egy technológia, ahogy itt nevezzük a Földön. És a hajók mind élnek. Ahhoz, hogy repülj a hajóval, csak annyit kell mondanod: „Menj" illetve, hogy hová akarsz menni. Ennyire egyszerű. Vagy kigondolod, hogy hová akarsz menni és biztonságban odajuttat téged. És bárhová nézel a hajóban, tökéletesen látni fogod, hogy mi van a hajón kívül. Szóval mindegy, hogy hová nézel, felnyílik és tisztán, pontosan fogod látni egy nagyon széles tartományban, lent és fent egyaránt.

Wilcock: Binokuláris látást is biztosít? Olyat, mintha egy teleszkópon át nézelődnél?

Emery: Nem. Ilyet nem tapasztaltam.

Wilcock: Az egyik dolog, amiről Pete beszélt, hogy a fejlettebb, titkosított vadászrepülőinken van olyan technológia, ami keresztülmegy a lapockádon lévő dudorokon. Ha kitapogatod a lapockáidon, van ott egy kis gödröcske és azt mondta, hogy azon nagyon sok ideg fut keresztül. Pete tagja volt egy csapatnak, amely rájött hogyan pumpáljanak jelzéseket ezeken a pontokon keresztül – ők portoknak nevezték őket – és így lehetővé válik a látás vak emberek számára. A vadászgépeken nincs szükség ablakokra, de az elméd „szemével” nézhetsz ki és ez ugyanazt a látást biztosítja, kivéve, hogy van binokuláris teleszkópos funkciója is.

Emery: Vagyis úgy érted, hogy nincs szükség head-up display-re (szem elég vetített kijelzőre).

Wilcock: Így van. Minden a fejedben fut.

Emery: Persze kell, hogy legyen védelmed.

Wilcock: Így van.

Emery: Rendben. Igen, ez határozottan igaz. Ez már kint van egy ideje. Ez már régi technológia.

Wilcock: Ha, ha. Régi technológia?

Emery: Ha, ha. Sajnálom. Most már olyan játékszereket is készítenek, amiknél rákötsz valamit az ujjadra és gondolsz valamire, és a labda lebegni kezd a levegőben egy ventilátor vagy valami hasonló segítségével. Szóval mindez valós és egyfajta régi technológia ahhoz képest, amivel ma rendelkezünk – különösen az új öltözék programmal és más hasonlókkal összevetve, ezeket mindet egybevonták - ahogy mondtad is - a sisakkal, amivel gondolkodni tudsz és amivel ki- és be is tudsz zoomolni. Látod a különböző hullámhosszokat és fényt, ahogy említetted. Szóval ez ismerős számomra. Határozottan egyetértek és meg tudom erősíteni, hogy amit mondtál, az igaz.

Wilcock: Nos, azt hiszem, mivelhogy a technológia témájánál vagyunk, beszéljünk egy kicsit az exoöltözetről vagy okosöltözetről, vagy bárminek is nevezzük ezt. Nagyon érdekes információkat mondtál el nekem korábban erről az öltözetről. Tulajdonképpen az az öröm ért, hogy te magad is használhattál egy ilyet.

Emery: Ó, te jó ég, az öltözet, igen. Micsoda móka!

Wilcock: Beszélj nekünk egy kicsit ezekről az okosöltözetekről.

Emery: Hűha! Ez egy nagy téma, mert egy egész sorozatnyi van. Szeretnéd, ha azzal kezdeném, hogy mennyire bámulatos technológia van beleágyazva?

Wilcock: Először is miről van itt szó egyáltalán?

Emery: Ó, rendben. Ha láthatnád ezt a ruhát, úgy néz ki, mintha búvárruha lenne rajtad. Nagyon kis mennyiségű neoprén, csak ez egyáltalán nem neoprén. De ugyanolyan szoros és nagyon, nagyon vékony. A ruhának megvan az a képessége, hogy ha mondjuk leugrasz egy 12 méter magas szikláról a talajra, elnyeli az összes testet érő ütést. Szóval a teljes súly eloszlik a teljes öltözeten, így a test egyáltalán nem érez ebből semmit. Emellett golyóálló, ütésálló. Egy bizonyos mértékig ellenáll az elektromágnesességnek is. Rendelkezik ezekkel a képességekkel és a sisak egészen lenyűgöző – az egész az elme és a gondolat segítségével irányítható, mert lényegében hozzád kapcsolódik – ahogy te is mondtad – azzal a kis dologgal a hátadon...

Wilcock: És mi a helyzet a hővel és a hideggel?

Emery: Igen, ez a legjobb dolog, hogy megtart bármilyen hőmérsékletet, amit csak akarsz. Lényegében folyamatosan megméri a testedet és tudja, hogy mennyi folyadékot izzadtál ki. Tudja, hogy mennyi levegőt lélegzel, mennyi a testhőmérsékleted, a vérnyomásod, mindent. Össze is tud szűkülni, hogy elnyelje és enyhítse az ütközést, hogy bárhol is legyél, folyamatosan kényelmesen érezd magad benne. Még csak nem is fogod érezni. Olyan érzés, mintha meztelen lennél. De amikor mozogni kezdesz, összeszűkül és nanoszekundumok alatt aktiválódik. Ez az öltözet szuperkatonák számára készült, hogy helyettesítse a régi dilithiumos „Predator" öltözetet, ami alapvetően csak álcázásra szolgált, de alatta páncélt kellett viselned. Szóval ez a mostani öltözet másmilyen, mert azt hiszem más típusú összetevőkből áll.

Wilcock: Dilithium Predator öltözet. Magyarázd el ezt kérlek. A „Predator" című filmben a predator lény néha láthatatlan. De van a karján ez a valami, amivel...

Emery: Igen, ez csak a popkulturális kifejezés erre. Én soha nem használom... Nem használom a valódi megnevezéseit ezeknek a készülékeknek. De ez a típusú öltözet fazettás. Kicsi kerek fazettákból áll, amelyek piramis alakúak, csak kerekek. És a piramis alján egy tükör van. És ezek nagyon-nagyon kicsik, azt hiszem 0,3 vagy 0,03 milliméteresek. Szóval több ezernyi jut egy négyzetcentiméterre. És amikor a fény eltalálja, visszatükrözi a körülötted lévő fényt, ami előtted van. A régi ruhák alapvetően csak az tükrözték vissza, ami mögötted volt, mert ellen akartál állni valaminek, és pl látni akartad a széket, amiben jelenleg ülök. Viszont nem akartál látni engem. De ez nem volt túl hatékony, viszont elég jó éjszaka és nappal, ha dzsungelharcba keveredsz. De persze nem olyan jó, mint amilyet a mozifilmben láttál... viszont átkozottul jó volt és sok ember életét megmentette. Ennek a frissített változata pedig így hangzik: vegyünk egy öltözetet, amely jobb mint a Vasemberé, de mobilitást biztosít és soha nem kell levenned. Hét napon keresztül viselheted.

Wilcock: Megtisztít téged?

Emery: Igen, és ezzel egy időben tápanyagokat is bejuttat.

Wilcock: Hogy ne legyen szükséged enni és inni?

Emery: Nem kell enned vagy innod, mert ez mind bemegy a bőrödön keresztül, mert mostanra kifejlesztettek egy módszert arra, hogy tápanyagokat és vizet lehessen elnyelni a bőrön keresztül.

Wilcock: Túl kell jussál a kezdeti éhségérzeten...

Emery: Nos, ettől még mindenkinek kell enni, inni és hasonlók. Ez csak arra szolgál, hogy HA enned-innod kell. Ebben a ruhában nem kell. De ezt az öltözetet karban kell tartani, mint egy repülőgépet. Nem olyan, hogy egy éven keresztül folyamatosan viselheted. Egy nagyon különleges típusú töltöttséggel rendelkező vízzel van feltöltve. Így van kialakítva. Ez az, ahogyan végső soron működik - ezen a feltöltött plazmán keresztül.

Wilcock: Van-e rajta bármilyen kis doboz, vagy dudor?

Emery: Semmi. Nem, ez makulátlan, egy darabból álló öltözet. Van egy ilyen Ziploc zacskó-jellege, amikor felhúzod. Minden öltözetet kimondottan a használója számára készítenek. Ennek így kell lennie, mert különben nem működne megfelelően. Ha beleugranál az én öltözetembe és megpróbálnál csinálni valamit, megsebesülhetnél. Szóval most megpróbálnak egy olyasmit létrehozni, amit bárki tud használni. Mintha lenne egy saját mesterséges intelligenciája, ami tudni fogja, hogy „ó, akárki használhatja ezt az öltözetet." Szóval a jövőben valószínűleg lesz egy ilyenük. És aztán ott van a probléma a sisakokkal, de biztos vagyok benne, hogy ezt mostanra már megoldották.

Wilcock: Mielőtt belemennénk ebbe, tudnál egy kicsit beszélni arról, hogy milyen érzés futni és ugrani, amikor ilyen öltözet van rajtad? Milyen különbséget tapasztalnánk?

Emery: Képes vagy 60 km/h-ás sebességgel futni. És az öltözet nem engedi, hogy elessél, van egy speciális rendszere erre. Meg kell értened, hogy ez az öltözet olyan, mintha több milliárd fogselyem-szálból állna. Szóval bármelyik irányba tud szűkülni. Elnyel minden feléd kilőtt golyót. Úgy értem, nem golyóálló, hanem csak nagyobbrészt az. Egy 223-as kaliberű lövedék megállítása nem probléma. Szóval az történik, hogy ha elkezdesz meginogni és el akarnál esni, elkezd nyomást kifejteni és az öltözet egész oldala megfeszül, hogy egyenesbe hozzon, így aztán mehetsz tovább. Arra készítették, hogy keresztül futhass vele bármilyen terepen, nagyon sziklás terepen is és sok súlyt vihess magaddal. Szóval leugorhatsz egy szikláról, csinálhatsz egy hátra szaltót – még akkor is, ha nem vagy tornász – és a talpadon landolsz, mint egy macska. Az öltözet nem engedi, hogy a fejedre érkezz és megsebesítsd magad. Átveszi az irányítást, összegömbölyít egy labdává és biztosítja, hogy a lábadra érkezz. Nagyon érdekes. Az öltözet képes például kicsi uszonyokat kilógatni az úszáshoz, vagy ha elrontasz valamit és túl magasra ugrottál, megváltoztatja az útvonalat az érkezéshez, abban az esetben, ha eszméletlen vagy, mondjuk így.

Wilcock: És mi a helyzet különösen az ugrással? Beszéljünk az ugrásról.

Emery: Az ugrás bámulatos. Fel tudsz ugrani 15-17 méter magasra súlyok, csomagok nélkül. Ha valamilyen súlyt cipelsz, az öltözet kalibrálja és ez befolyásol mindent az öltözet számára. És ezt ön-kalibráló módon teszi. Ez egy visszafejtett földönkívüli technológia. Határozottan nem olyasvalami, amit mi briliáns módon kigondoltunk és megcsináltunk. Szóval nagyon sok ilyen technológia is van benne. Csak az igazán magas szintű, különleges műveleti projektekben részt vevők számára készült, olyan műveletekhez, amelyeknek semmi köze a kormányzathoz. Itt most nagyon magas szintű dolgokról beszélek. Szóval most megvan a lehetőségünk, hogy átnyújtsuk ezt a világnak, az összes speciális jellemzők nélkül, de szeretnénk a védelmi jellemzőket megtartani és átadni, és persze ez a rendőrökkel és tűzoltókkal és ehhez hasonlókkal kezdődne, mert ez bámulatos. Meg tud védeni a hőtől és persze a hidegtől.

Wilcock: Rendben. Legyünk akkor itt egy kicsit specifikusak. Amikor azt mondod, hogy „szeretnénk", akkor tudnál egy kicsit specifikusabb lenni, hogy ki „szeretné" ezt átnyújtani a világnak? És hogyan tudna ez az öltözet nyilvánosság elé kerülni?

Emery: Mondjuk úgy, hogy azok az emberek, akik feltalálták ezt a ruhát, szeretnék azt látni, hogy jó célokra használják. És persze vannak más típusú ruhák, amik más dolgokat, háborús-jellegű dolgokat csinálnak. És ezek prototípusok, ezt meg kell értened. Nincs belőle túl sok. Úgyhogy ezek prototípusok. Így aztán arra gondoltak, hogy mihez kezdjenek ezekkel. Az ok, amiért bekapcsolódtam ebbe az, hogy kellett nekik egy bizonyos anyag, ami nekem megvolt és azt mondták: „ha tudsz nekünk adni ebből az anyagból ehhez az öltözethez hogy levitálni tudjon, akkor kötünk veled egy megállapodást az öltözetre vonatkozóan. Odaadjuk neked a saját öltözetedet, de természetesen meg kell tartanunk a ruhát, de használhatod, amikor csak akarod. Persze, nem mehetsz ki városokba futkorászni vele és mutogatni, de elmehetsz vele hatalmas, felfedezetlen helyekre a semmi közepén az USA-ban és elvégezheted a vizsgálataidat." És ez volt az, amit akartam, mert ismertem az anyagot, amiből készült – különösen a sisakkal dolgoztam, mert az teljes mértékben különálló az öltözettől, de az öltözethez készül. Ezek teljesen olyan anyagok, amikről tudtam, hogy földönkívüli eredetűek és egyszerűen csak vissza lettek fejtve.

Wilcock: Mondtál valamit az imént a levitálásról. Mit jelent ez pontosan? Hogyan levitál?

Emery: Nos, hogy levitálni tudjon, ehhez az öltözethez fehér aranyra van szükség. Tiszta fehér aranyra volt szükségük az ősi időkből.

Wilcock: Tényleg? De miféle levitálás? Tudnál egy kicsit specifikusabb lenni?

Emery: Az öltözet a tudatosság segítségével működik, szóval vegyítve a ruha ezen jellemzőit ezzel a speciális fehér arannyal, képes leszel levitálni. Igen, ténylegesen levitálni tudsz.

Wilcock: Milyen mértékben?

Emery: Amilyen mértékben csak akarsz. És ha az öltözetet elég pontosan építették meg, kimehetsz vele az űrbe.

Wilcock: Ez furcsa, mert alkalmanként itt-ott hallani lehet történeteket – nemrégiben volt egy eset Ausztráliában, amelynél úgy tűnt, hogy egy ember levitál a levegőben. Egy emberi alak...


Emery: Ó, igen.

Wilcock: ... egyszerűen csak levitált a levegőben. Mennyi ilyen öltözet van jelenleg embereknél tesztelés céljából?

Emery: Összesen kettő... Én összesen kettőről tudok. Csak két öltözetről ettől a gyártótól. Biztos vagyok benne, hogy SOK más öltözet létezik. Úgy értem, láttam sok Vasember-szerű dolgot odakint, igazit, ilyesféle dolgokat… de ilyet nem. Mert ez messze meghaladja az alapokat.

Wilcock: Így van. És szeretnék rámutatni arra, hogy amikor megemlítettem ezt Corey Goode-nak, azt mondta, hogy volt ilyene a titkos űrprogramban és ő használta ezeket. Azt mondta, hogy volt egy pillanatnyi antigravitáció, hogy amikor el akartál esni, az utolsó 60-90 centiméteren mielőtt belecsapódnál a talajba, elegendő gáz van a ruhában ahhoz, hogy levitálni tudjon, mielőtt eltalálná a talajt, így simábbá teszi a landolást, de ez csak egy rövid időtartamra szóló, rövidke levitációs képesség.

Emery: Igen, az amelyikről nekem van tudomásom, azon nem volt ilyen. Azon ezt elektromágneses mező végzi.

Wilcock: Továbbá ugyancsak láttuk „A holnap határa" (Edge of tomorrow) című Tom Cruise filmet, amiben a katonákon ott van ez a nagydarab fémes váz, amikkel parkoló autókat, meg hasonlókat is képesek cipelni.


Emery: Igen. Ez nagyon régi technológia. Minden titkos projektben használták, nagyon elterjedt a földalatti bázisokon. Azok az exoszkeletonok, amilyeneket a filmekben láthatsz – mint amilyet pl „A nyolcadik utas a halál” című filmben Sigourney Weaver használ, stb, azok mind nagyok.


Mostanra ezek sokkal kisebbek. Sokkal könnyebben veszik körbe a testet. Nagyon jól állíthatók, nem olyan nagydarabok. Képesek a saját súlyod 10-szeresét felemelni. Ebben olyan vagy, mintha egy emberi targonca lennél. Nem ugrálásra készültek vagy akrobatamutatványokra vagy nagy sebességű futásra.

Wilcock: Mit tud tenni ez az öltözet, ha valamid elszakad, vagy eltörik a csontod, vagy ehhez hasonló történik? Van valamiféle óvintézkedése erre?

Emery: Abszolút. Maga a ruha összeszűkül, hogy megállítsa a vérzést és van egy véralvasztó-jellemzője is, ami be van építve az öltözetbe. Nem csak vitaminokat, ásványokat, elektrolitokat, tápanyagokat és más speciális proteineket és aminosavakat ad, hogy jobban tudj kommunikálni a ruhával és a ruha jobban kommunikáljon veled, hanem be tudja állítani a lábadat is. Szóval ha eltörik a lábad, akkor az egy szilárd darabbá válik. Ez bámulatos.

Wilcock: Mi a helyzet a fájdalommal?

Emery: Igen, okozhat fájdalmat, ha úgy irányítod, hogy fájdalmat okozzon, vagy ha a működtetője okozza. Ez egy műholddal együtt működik, és ilyenkor a műhold tudni fogja. Általában valaki kommunikál veled ezen keresztül. Soha nem csak egyedül futkorászol. És ez egyébként teljes mértékben prototípus.

Wilcock: Mi történik, ha nagy félelmet vagy szorongást érzel? A ruha tudni fogja, hogy félsz? Van valami, amivel segíteni tud neked ebben?

Emery: Igen, folyamatosan méri a feromonokat és vegyi anyagokat a testedben. Szóval állandó laboratóriumként működik. Tudni fogja, ha felmegy benned az adrenalin. Tudni fogja, ha felmegy a pulzusszámod. Analizál dolgokat. Plusz ne feledd, általában kapcsolatban áll egy csapattal, akik figyelnek téged és elővigyázatossági metódusokat iktatnak be és beadják az epinefrint vagy morfiumot, vagy akármit, amire szükséged van, hogy kiszedjenek onnan, ha igazán megsérültél.

Wilcock: Van valamilyen aromaterápiás képessége?

Emery: Erről nincs tudomásom. Nem emlékszem, hogy láttam volna bármi ilyesmit. Erről nem tájékoztattak.

Wilcock: Ez érdekes, mert Corey elmondásában a ruha majdnem pontosan ugyanolyan, mint amilyennek te bemutattad. Az egyik dolog, amire emlékszem, hogy Corey azt mondta, hogy ha ideges voltál, időnként levendula illatot adott neked, vagy bármilyen illatot generálni tudott a számodra.

Emery: Ez a ruha nem használ gyógyszereket, hanem a testednek megvannak a saját vegyi anyagai arra, hogy kezelje a stresszt. És ez az, amiért fontos, hogy minden ruhát a viselője számára készítsenek, mert ha hozzájutunk a vértesztedhez, abban meg tudjuk mérni az összes vegyi anyagot, amik beindítják a harcot vagy harci mozgásokat. Szóval nagyon gyorsan képes dopamint és szerotonint beadni neked, ami tök jó, annak ellenére, hogy ez egy autológ dopamin és szerotonin. Az autológ azt jelenti, hogy a saját testedből származik. Csak ez egy koncentrátum. Szóval megvan a képessége, hogy segítsen neked meggyógyulni és beadja neked a saját vegyi anyagaidat, amire szükséged van, így nem kell semmi mást bevenned. Így csillapítja a gyógyszerrel kapcsolatos dolgokat.

Wilock: Ha terjeszteni kezdik ezt a nyilvánosság körében, hogyan fogjuk megelőzni, hogy valaki – mondjuk egy terrorista – egy ilyen öltözethez hozzájutva elpusztíthatatlan szupergonosszá váljon ? Úgy értem, egy ilyen öltözetben le lehet győzni valakit. Hogyan akadályoznánk meg, hogy rossz célokra használják?

Emery: Igen, hát ezért gondolom én, hogy ennek a lassú elterjesztését a rendőrökkel kellene kezdeni. Továbbá le lenne butítva, hogy csak arra legyen képes, amire szükség van. Golyóálló lenne. Nem kellene ugrania, nem kellene gyorsan futnia. Nem lenne benne annyi szál. Nem lenne benne az összes tápanyag és hasonlók. Sokkal inkább olyasmik lennének benne, amik védik a személyt – ez sokkal inkább egy védőruházat lenne, de semmi szuperhős-szerű dolog. Nagyjából így akarják ők ezt a civilek számára elérhetővé tenni. És aztán lenne egy civileknek készített változat, betegeknek, vagy segítségképpen olyanok számára, akik veszélyes munkát végeznek...

Wilcock: Életmentők például.

Emery: Például életmentők, vagy hegesztőmunkások, emberek, akik veszélyes helyzeteben dolgoznak és megéghetnek.

Wilcock: Tűzoltók.

Emery: Igen, tűzoltók, ahogy említettük is. És aztán ez végül leszivárogna a jövő ruháiba, amikor is mindenkinek lenne egy ilyen, ami megtart téged egészségesnek és életerősnek és ehhez hasonlók.

Wilcock: Ezeknek a technológiáknak az előállítása is olyan, mint a chippeké és az okostelefonjainké, amik egyre jobbak és jobbak lesznek és ahogy jobbak lesznek, tömeggyártásra kerülnek és onnantól kezdve ezek nem drágák többé? Szerinted végül ennek az öltözetnek az ára elérheti azt a szintet, ahol a fogyasztók számára is elérhetővé válik?

Emery: Ó, abszolút. De az öltözet képességei korlátozva lennének. Nem kapnád meg az X-phone 20-at, hanem csak az X-phone 10-et. Bennfentes vicc. De igen, úgy értem ez így működne. Én abban hiszek, hogy idővel nem lesz szükség erre. Hiszem, hogy ezeket képesek leszünk mindenki számára elérhetővé tenni. Azt hiszem, hogy el fogunk mozdulni erről a fogyasztói dologról elég hamarosan – a jövőben, a következő 20 éven belül.

Wilcock: Azt mondtad az imént, hogy probléma volt a sisakkal. Le tudnád írni, hogy mi ez a probléma? Miért nem jó a sisak?

Emery: A sisak bámulatos. A probléma a sisakkal a megfelelő légnyomás és a ruhával való kommunikáció, mivelhogy ezt egy másik fejlesztő készíti. A sisak hibátlanul működik. Csak nem kapcsolódik megfelelően a ruhához, mert a ruha tökéletesen a testre van faragva, míg a sisak nem. Szóval az egy kicsit nagyobb méretű. Kicsi – sokkal kisebb mint egy motoros bukósisak. Ezzel van a problémájuk jelenleg. De valószínűleg mára megoldották ezt. Ez volt a helyzet két évvel ezelőtt.

Wilcock: Pontos, ha azt mondjuk, hogy megadták neked a lehetőséget, hogy te legyél ennek a terjesztője, amikor ez majd kigördül a közvélemény elé?

Emery: Igen, én sokkal inkább összekötőnek tartom magam. A dolognak nem annyira az üzleti része, amivel foglalkozom, mivelhogy sok más dolgom is van. De szeretném összekötni ezt, így jó célokra lehetne használni, arra, hogy megvédje azokat az embereket, akik minket védenek odakint, a rendőröket, a tűzoltókat, mentősöket, ezeket az embereket a civil világban, mert kezd elég őrület lenni odakint és egy kis segítségre van szükségük. Szükségük van, hogy egy kicsit előrébb tartsanak ebben a játékban ezekkel az aszimmetrikus fenyegetésekkel.

Wilcock: Kíváncsi vagyok, hogy a nemzetközi jog és az ENSZ hogyan érezhet majd, ha egy adott hadsereg hozzáférést nyer ehhez a technológiához és aránytalan előnyt szerez egy háborúban, ha annak az országnak a parancsnoki struktúrája kompromittálódik, létrehozhat valamiféle globális diktatúrát. Mit gondolsz erről?

Emery: Nos, úgy mondanám, hogy ez csak egy vélemény. Beszélnek ilyesmiről. Gyártók és feltalálók, politikusok, vagyis nem politikusok, hanem azok az emberek, akik azokat a vállalatokat működtetik. Ők nem hosszú távban gondolkodnak. Sokkal inkább abban, hogy ki fogja nekik a legtöbb pénzt fizetni és hogyan fogják ezt véghez vinni. De szerencsére az a csoport, amelyikkel én kapcsolatban állok, eléggé jószívű, mert... nem mondhatok róluk többet, mert egyszerűen nem beszélhetek róluk személyesen. De annyit mondhatok, hogy a szívük a helyén van és jót akarnak tenni. Nem feltétlenül van szükségük arra, hogy háború legyen. És még nem ment el ebbe az irányba a dolog. De minden bizonnyal könnyen elmehet. A drónok és az összes többi ilyen dolog nem igényel emberi lényt, hogy a munka el legyen végezve. Szóval sokkal nagyobb fenyegetés az, hogy egy drón lepottyant egy műholdat és lopakodó üzemmódban hirtelen hadrendbe állítja. Ez ma már egyszerű technológia. De régi technológia, én annak nevezem.

Wilcock: Csak hogy összegezzük, számomra úgy hangzik, hogy ahogy a felfedés elkezdődik, olyan sok meglepetés lesz majd, amire nem is igazán számítunk és már egyedül ez a technológia is egy bizonyos értelemben olyan, akár egy "felemelkedés".

Emery: Az. Megadja számunkra a lehetőséget, hogy elutazzunk a csillagokhoz.


7 megjegyzés:

  1. Köszi a fordítást, ez érdekes volt! Kíváncsi leszek ebből vajon mennyi valósul meg?

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a fordítást!Nagyon tetszett a földalatti világról közzétett infó...Csodálatosan izgalmas lehet egy ilyet látni...Ami viszont engem nagyon zavar,az a többször is elhangzott "ez már régi elavult technológia"kifejezés.Ez ugyan is azt sugallja hogy ezek az emberek tejes gőzzel fejlesztenek olyan technológiákat amelyek most csoda számba mennének , de fejlesztik tovább.Ez rendkívül sok pénzt erőforrást és energiát emészt fel.A földön meg sok millió ember éhezik...

    VálaszTörlés
  4. Nekem az fura hogy mindig azutan kezdenek meselni ilyen dolgokrol, miutan a mediaban megjelent egy hir. A Nazca mumia utan, egy alagutrendszerrol, ami a Nazca vonalak mellett fut. Olyan florarol-faunarol ami hasonlo az Avatar cimu filmhez...Wilcock erre azt mondja hogy a filmek kiszivarogtatast csinalnak, hogy hiteltelenitsek a bennfenteseket. De ezek a bennfentesek mindig csak valahogy a filmek utan kezdenek ezekrol beszelni...Micsoda veletlen....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igy azert kisse nehez bizni bennuk! Kisse sok a veletlen, nem? Tul sokszor. A kiszivarogtatok is emberek. Ok is kamuzhatnak siman olyat, hogy ezt lattam, azt lattam, hogy minel tobb dologrol beszelhessen.

      Törlés
  5. Nem biztos, hogy véletlen... Lehet a médiában elhangzó egyfajta tesztelés, hogyan reagálnak rá... Valami laza közegben előadva, amiben nem is tűnik olyan korszakosnak, mint amilyen valójában lehet... Aztán, ha jó a fogadtatás, akkor jöhet a komolyabb aspektusok feltárása is... Persze ez csak az egyik oldal, mert - valóban - tapasztalat, kipróbálták kamu hírrel is - hogyha pl felröppen, hogy valahol UFO-t láttak, rögtön megjelennek a csatlakozók, akik szintén beszámolnak az ügy kapcsán a saját élményükről, és ilyenek még abban az esetben is vannak, ha a hír kamu...

    VálaszTörlés
  6. Az ecuadori barlang, amiről beszélnek, az a Juan Moritz által felfedezett Tayos barlang. Neil Armstrong egy nagy kutatócsoporttal tényleg járt arrafelé, de úgy tudni, nem volt benne.

    VálaszTörlés