2017. január 1., vasárnap

Kozmikus Közzététel – VII/6.

A NAGY NAPVILLANÁS ÁTALAKÍTÓ EREJE – A mai adásban, Jay Weidner vendégszereplésével, ismét a napvillanás témáját járjuk körül a Brown-jegyzetfüzet és az 1950-es, 60-as évek kontaktái által kapott telepatikus üzenetek összefoglalói alapján.


Wilcock: Itt vagyunk újra a nagy napvillanás vizsgálatának második részével, és itt van velünk a mai adásban vendégünk, Jay Weidner is, aki már sok-sok éve kutatja ezt a témakört, illetve azt, hogy mindez hogyan kapcsolódik az alkímiához, hogyan kapcsolódik Stanley Kubrick-hoz és többek közt a 2001: Űrodüsszeia című mozifilmhez.


Ő azon kevesek egyike, akik még nálam is régebb óta kutatják ezt. Jay, Corey, köszöntelek benneteket újra a műsorban.

Jay Weidner: Köszönöm.

Corey: Köszönöm.

Wilcock: Vegyük is fel rögtön a fonalat ott, ahol legutóbb abbahagytuk, vagyis a Brown-jegyzetfüzetnél, ami bámulatos információkat tartalmaz. Egy olyan embernek lett átadva, akivel ténylegesen kapcsolatba léptek és akit – Corey-hoz hasonlóan – jóindulatú lények vittek fel az űrhajójuk fedélzetére. Odavitték őt, körbevezették, és aztán telepatikusan információkat kapott, egyfajta médiumi csatornázás útján. Ez az egyik legelső, megerősített és igazolt csatornázás az 1950-es évekből. A fickó, W. B. Smith összeállított egy 200 kérdésből álló listát, és mindenki, aki azonos módon tudott válaszolni ezekre a kérdésekre, megerősítette az általa kapott információkat, mivelhogy ezek titkosított infók voltak. Vagyis országszerte különböző emberek, aki sohasem találkoztak egymással, ugyanazokra a kérdésekre mind ugyanazt a választ adták. Ez tehát egy igazolt, hiteles csatornázás. Egyike a nagyon kevés ilyennek. W. B. Smith azt mondta ezekről a csatornázásokról, hogy a korszak végéről szóló, vallásosnak hangzó információkat tartalmaz, de soha sem részletezte ezt. Most viszont nézzük meg, hogy miről is van itt szó, mert ettől el fogjátok dobni az agyatokat.


Boldog vagyok, hogy veletek lehetek ezen a reggelen. Amikről most fogunk beszélni, azok nagyon komoly dolgok. Az embereknek a bolygótokon jelenlegi állapotukban meg kell változniuk annak érdekében, hogy túléljenek. Sok minden fog történni ezen a bolygón. Ennél fogva pedig a bolygótokkal együtt kell változnotok. Ez a naprendszer az űr egy olyan területén halad át, amelynek a vibrációja sokkal magasabb. Ez változásokat fog okozni a bolygótok jellemzőiben. Változásokat fog okozni az embereitekben is. A bolygón lévő rezgés magasabb lesz. Ennél fogva annak érdekében, hogy megmeneküljetek, emelnetek kell a rezgéseteket. Ezeket a vibrációkat csak az emberek "gondolkodása" révén lehet emelni."


Wilcock: Corey, azok alapján, amit itt olvashattunk, illetve az alapján, hogy a Gömb Szövetség felállított itt egy védőkorlátot és a drákonida, orioni-típusú földönkívüliek nem tudnak kijutni rajta, szóval ezek alapján gondolod, hogy ezek a lények – ha itt maradnak - nem lesznek képesek túlélni, ha ez a napvillanás bekövetkezik?

Corey: A Gömb Szövetség pontosan ezt kommunikálta felém. De ez nem csak a drákonidákra, hanem más olyan, nem-földi csoportokra is vonatkozik, akik beavatkoztak itt. Nem lesznek kompatibilisek az új rezgéssel, az új energiával.

Wilcock: Hadd játsszam most egy kicsit az ördög ügyvédjét itt. Lehetséges-e szerinted, hogy a Cabal úgy tekint ezekre a jószándékú – állítólagosan jószándékú – lényekre, akik lehetővé tették pl az olyan tömeges halállal járó események bekövetkezését, mint pl Atlantisz bukása, szóval nem gondolod, hogy a Cabal ezeket a jóindulatú lényeket terroristának látja?

Corey: Oh, igen. Ők természetesen ellenségként tekintenek rájuk.

Wilcock: Merthogy örökké azt akarják csinálni, amit most csinálnak és nem akarják, hogy megzavarják őket ebben.

Corey: Továbbá a Cabal teológiája és filozófiái szerint, az amit ők tesznek, az szerintük "jó". Szóval azokat a lényeket, akiket mi jóindulatúnak látunk, azokat ők gonosznak tartják.

Wilcock: Jay, szerinted miért szükséges az, hogy ezek a negatív entitások fizikailag kimúljanak itt?

Weidner: Nos, azért, mert ők az egész Naprendszer diktátorai, és ez egy jó dolog. Fulcanelli azt mondja nekünk a Hendaye cikluskeresztről írott könyv egyik fejezetében, hogy amikor ez az esemény bekövetkezik, sok lény meg fog halni – de nem mindegyik. Azt gondolom, hogy valójában erről a megtisztításról beszélt, az egész terület megtisztításáról és a sok negatív entitástól való megszabadulástól. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ők meg fognak halni és azt hiszem nagyon is aggódnak emiatt – nagyon-nagyon aggódnak. Számos más forrásból is hallottam ezt, nem csak Corey-tól.

Wilcock: Milyen bizarr dolog az, hogy itt van ez a fickó Nebraska-ból, aki mit sem tud ezekről az ősi próféciákról. Egy teljesen átlagos fickó, a földönkívüliek felviszik magukhoz és elkezdenek információkat közölni rajta keresztül.

Weidner: Az én forrásaim is pontosan ezt mondták nekem, hogy az 1950-es években földönkívüliek kezdtek el telepatikusan kommunikálni nagyon jó emberekkel. Információkat adtak át nekik, hogy elősegítsék az emberi faj evolúciójában bekövetkező váltást és hogy elvezessenek bennünket egy nagyobb sokrétűségbe. Nekem ezt mondták erről. A Nap pedig központi szerepet játszik ebben. Az a változás, ami a Napon keresztül fog érkezni, központi szerepet játszik ebben.

Wilcock: Corey, beszéltünk korábban Az Egység Törvényéről, és abban az szerepelt, hogy a tér-idő illúziója azért van fenntartva számunkra, hogy tapasztalatokat szerezhessünk és megláthassuk a tetteink következményét. A halál részét képezi ennek a tér-idő illúziónak?

Corey: Nos, azt hiszem, igen, mivelhogy ebben a közegben éljük át a tapasztalatainkat. De a halál is része a tanulási folyamatnak.

Wilcock: Vagyis a szó szoros értelmében, ezek a lények valójában nem halnak meg, hanem egyszerűen csak el lesznek távolítva a planetáris vagy interplanetáris játék egy szintjéről.

Corey: Azt hiszem, újra lesznek hasznosítva.

Wilcock: És mivelhogy a tér-idő végső soron illúzió, úgy tűnik, hogy ezek az időnként bekövetkező tömegkatasztrófák – annak ellenére, hogy ilyenkor az illúzión belül bizony megjelenik a fizikai halál is – sokkal inkább egyfajta kertészkedéshez hasonlítanak, igaz? Ahhoz hasonlóan, mint amikor aratás előtt felszántják a földet.

Weidner: Igen.

Wilcock: Jay, szerinted mi az az aratás? Mi történik aratáskor? Megművelik a talajt, igaz?

Weidner: Ez így van.

Wilcock: Mit értenek az alkimisták az újjászületés metaforája alatt? Az "új hajnal" kifejezést használták erre.

Weidner: Nem hittek abban, hogy a halál mindennek a végét jelenti. Abban hittek, hogy az emberek meg akarják hosszabbítani az életüket, elég időt akartak adni minden embernek ahhoz, hogy rájöjjenek itt a dolgok mibenlétére. Azt gondolták, hogy mi valahogy el vagyunk rontva, így aztán rövid élettartamunk van és így egyetlen élet nem elég arra, hogy kitaláljuk itt a dolgokat. 70-80 éves korunkban meghalunk és annyi. És ez az idő nem igazán elég arra, hogy kitaláljuk a dolgokat. Ezért az alkimisták megpróbáltak bizonyos dolgokat, hogy meghosszabbítsák az életüket, hogy több idejük legyen kitalálni a dolgokat. Az alkimisták tanai szerint az átlagember 300-800 éves koráig is elélhetne. Képzeld csak el, hogy megváltozna a világ, ha 800 éves korunkig élhetnénk. Nem lennének háborúk, mert senki sem harcolna, ha lenne még 780 éve az életéből, igaz? 200 éves korodig nem is lenne gyereked. Nagyon bölcs lennél, mire gyerekeid születnének. A gyerekeid ugyancsak nagyon bölcsek lennének. 150 éves korodig járnál egyetemre. Egy teljesen más világ lenne és ezt megtagadták tőlünk. A bibliai pátriárkák 900 évet éltek...

Corey: Közülünk még a legöregebbek és legokosabbak is spirituális gyerekeknek számítanak.

Weidner: És azok is. Nagyon fontos részét képezi a jövőnknek az, hogy hosszabb életet éljünk. Azt hiszem, hogy ez része azoknak a rezgésben bekövetkező változásoknak, amelyek történni fognak. El fogunk kezdeni hosszabb ideig élni. Lényegében már ma is hosszabb életet élünk. Amikor a nagyszüleim a 60-as éveikben jártak, úgy néztek ki, mintha 90 évesek lettek volna. Manapság viszont a 90 éves emberek úgy néznek ki, mintha 60 évesek lennének.

Corey: És ez nem a beléjük pumpált gyógyszerek miatt van? :)

Weidner: Ha, ha. Remélem, hogy nem. A gyógyszerek révén megpróbálják mérsékelni azoknak a változásoknak a hatását, amiket ők nem akarnak, hogy bekövetkezzenek, igaz?

Corey: Igen.

Weidner: A fluorid a vízben – mikor is történt? Az 1950-es években, igaz? És mit tesz a fluorid? Elmeszesíti a tobozmirigyed.

Corey: Nos, attól a ponttól kezdve olyan dolgokat pakoltak az élelmiszerekbe és a vízbe, amik fémet és olyasmiket tartalmaztak, amik csökkentik a denzitásunkat. Alacsonyan akarják tartani a denzitásunkat.

Weidner: Így van. Ma már tudjuk ezt.

Wilcock: Az első kiszivárogtatót, akit a Project Camelot hozott elő, Mr X-nek hívták. Ő egy katonai-védelmi vállalat dokumentumait nézte át és ezekben az 1950-es évekből származó dokumentumokban olyan találkozókról számoltak be, amelyek az úgynevezett "Kékek" és Eisenhower között zajlottak.
A kormány visszautasította a kérésüket arra vonatkozóan, hogy ha leszereljük a nukleáris fegyvereinket, átvezetnek bennünket egy békés korszakba. Azt mondták nekünk: "Ha eltitkoljátok ezt, megúszhatjátok 2012-ig, de akkor visszajövünk, akár tetszik nektek, akár nem. Semmit sem fogtok tudni tenni ellene." Corey, mivelhogy e próféciák közül sok a 2012-es év körül forgott – ez volt a maja naptár vége és gabonakörök is ezt az üzenetet tartalmazták - , és most itt van ez a 2018-2023 közötti időtartomány, lehetséges, hogy kaptunk egy kis hosszabbítást, hogy egy kicsivel több időnk legyen az eredetileg szánt végdátumhoz képest?

Corey: Nem tudom, de nagyon is nyilvánvaló a pánikból és abból, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok a programokban, hogy a 2018-as kezdődátumot áthelyezték. A dolgok nagyon gyorsan változnak. Azt hiszem, sokkal gyorsabban történnek, mint amivel ezek a különböző Cabal-csoportok előzetesen számoltak. Különböző technológiákat használtak, hogy belenézzenek valószínű jövőváltozatokba, információkat kapjanak nem-földi eredetű csoportoktól és a terveiket arra a dátumra alapozták.

Wilcock: Na, de nem végeztünk még a Brown-jegyzetfüzettel és ha még az eddigiektől nem dobtátok el az agyatokat, akkor nézzétek meg, mi következik most:


"Gondoljatok a teremtés szebb dolgaira, spirituálisabb gondolatokra, gondolatokra, melyek felemelik majd a földi embereket a sötétségből és a sárból, melyben oly sokáig éltek. A szabad akarat vezérelve továbbra is fennáll. Megváltozhattok és úgy élhettek itt ezen a bolygón, mint egy igazi isteni királyságban, vagy választhatjátok azt, hogy nem ezt teszitek, elpusztítjátok magatokat és újrainkarnálódtok egy másik harmadik dimenziós világban, ahol folytathatjátok a leckéitek megtanulására irányuló próbálkozásaitokat. Változnotok kellene, hogy megláthassátok ezen isteni királyság feltárulását. Ez egy elég hosszú üzenet volt, úgyhogy most magatokra hagylak."


Wilcock: Amit itt említenek, az lényegében egy planetáris újrahasznosítás – bizonyos lényeket elszállítanak innen. Corey, itt vannak ezek a hatalmas gömbök, beléptek a Naprendszerünkbe és Az Egység Törvénye azt mondja, hogy az ő dolguk az, hogy kezeljék és elszállítsák a bolygó lakosságát. Az alapján, amit itt látunk, szerinted lehetséges-e, hogy amikor ez az átmenet befejeződik, ezek a gömbök fogják elszállítani az embereket más világokba?

Corey: Abszolút lehetséges, hiszen pontosan ilyen módon szállítottak engem is.

Wilcock: Miért ne lenne meg a technológiájuk ahhoz, hogy portálokon keresztül vigyenek át több százmillió vagy akár milliárdnyi embert?

Corey: Oh, igen, könnyedén képesek erre.

Wilcock: Pont úgy, ahogy veled is történt.

Corey: Igen. És ha arra tudják használni ezeket a gömböket, hogy egész naprendszereket magukba foglaljanak, akkor ez gyerekjáték számukra.

Weidner: Magas rangú forrásoktól hallottam, hogy egyszerűen csak felkapnak és elvisznek. Egyetlen villanás alatt megtörténik. Azt hiszem nagyon sok ember tűnik el így.

Wilcock: Abszolút. Következzen most egy másik idézet egy későbbi ülésről:


"Ez a bolygó és a Naprendszer a rezgéseknek egy olyan új területén halad át, amelyet a bolygón jelenleg uralkodó feltételek nem fognak túlélni. Ezért kell a bolygón élő embereknek megtanulniuk az isteni teremtés igazságát. Szeretet, béke és harmónia – ez minden, ami létezni fog az igaz teremtésben. Sokan nem hiszik el a történetünket, de ők nem lesznek megbüntetve ezért... Egyszerűen át lesznek költöztetve egy másik bolygóra, egy olyan módon... ahol meg fogják próbálni újra megtanulni a szeretet, béke és harmónia leckéjét... A bolygókon élő minden embernek szeretetben, békében és harmóniában kell élnie, ha azt akarják, hogy megkapják az isteni királyság teljes áldomását."


Weidner: Érdekes.

Wilcock: És megint csak, megismétlik, hogy mindenkinek meg kell tanulnia ezt, és ha nem megy, folytatni fogod a tanulást valahol egy másik bolygón. Megint úgy tűnik, hogy valami történni fog ezekkel a gömbökkel. Lényegében itt technológiailag vagy a mérhető fizikai aspektusokon keresztül azt látjuk, hogy ezek éppen az utolsó percben érkeznek, még mielőtt éppen megtörténne ez a dolog. Mit gondolsz erről, Jay? A gömbök azért vannak itt, hogy tegyenek valamit. Nem csak a showműsor miatt jöttek.

Weidner: Én is így gondolom. Ez nagyon érdekes, mert olyan, mintha a new age-es elragadtatás lenne. Elgondolkodtató, hogy ez az elgondolás vajon nem innen származik-e.

Wilcock: Abszolút. Nézzük a következő részletet, mert itt a Cabal-ról fognak beszélni és arról, hogy miért van szükség erre a változásra.


"Mások megpróbálnak erőszakkal uralkodni. Nem kellene ezt tenniük. A szabad akarat létre lett hozva, de miért kell a kevesek rossz gondolatait ráerőszakolni a sokaságra? Mindezek a dolgok egyensúlytalan feltételeket hoznak létre a bolygón és a bolygó körül. Időnként az Atyának ki kell egyensúlyoznia néhány bolygót és naprendszert. Ez fog történni a ti bolygótokkal is. A ti bolygótokon lévő feltételek egyensúlytalanságot okoznak az egész Naprendszerben, úgyhogy az egyensúlyt vissza kell billenteni a teremtés harmóniájába."


Wilcock: Patriarchális kifejezést használnak, amikor azt mondják, hogy "az Atyának ki kell egyensúlyoznia néhány bolygót és naprendszert." Nem úgy hangzik ez, mintha a gömbökre, a Külső Védőkorlátra és más ehhez hasonlókra vonatkozna?

Corey: Hát, igen, mert az egyik dolog, amit elmagyaráztak és megmutattak nekem, hogy ezek a gömbök szétszóródtak a Naprendszerünkben és egyfajta tompítóként működnek, a Naprendszerünkbe beáramló energiák harmonikus tompítóiként, hogy időt adjanak nekünk az akklimatizálódásra és alkalmazkodásra.

Wilcock: Azt is mondja a szöveg, hogy azok, akik "megpróbálnak erőszakkal uralkodni" "egyensúlytalan feltételeket" hoznak létre és hogy az Atyának újra egyensúlyba kell hoznia azt, amit a Cabal tett. Szóval a Cabal legyőzése kulcsfontosságú ebben a naprendszerszintű kiegyensúlyozásban, ami az elmondások alapján a Napból jövő egyfajta energiavillanás lesz. Számomra ez a legfontosabb abból, amiről idáig beszéltünk. Egyszerűen bámulatos.

Weidner: Bizonyosan az. És ez az egész visszavezet ahhoz, amit az 1950-es években hallottam. És megint csak az 1950-es évekről beszélünk. Minden akkor kezdődött.

Corey: Oh, igen.

Wilcock: William Tompkins említette, hogy volt 1500 ember, aki...

Weidner: Egészen pontosan 1442 ember. A hírszerző ügynökségek felfedezték, hogy 1400 ember kapott telepatikus üzenetet, teljesen normál emberek, nem fizikusok, vagy ilyesmik. Voltak köztük fizikusok is, de mások is, mint pl ez a fickó Nebraska-ból. És bámulatos mennyiségű információt fedtek fel. Tompkins is köztük volt, egyike volt ennek az 1400 embernek és ő arról kapott információt, hogy hogyan építsen űrjárműveket, meg hasonlókat.

Corey: Ez lenne az az "1442 kontakta"?

Weidner: Igen.

Corey: Úgy hívták őket, hogy az "1442 kontakta"?

Weidner: Igen, az "1442".

Wilcock: Tompkins leírja a könyvében, hogy azok az emberek, akikkel együtt dolgozott, bedobtak neki mindenféle lehetetlen kéréseket és azt mondták neki: "szombatra tervezz nekünk egy járművet, ami elvisz minket A barlangból B barlangba." És Tompkins-nak fogalma nem volt, hogy mit csináljon és aztán egyszerűen csak lecsatornázta az információkat. Aztán viszont a többiek nem mondták el neki, hogy mihez kezdtek azzal, amit tervezett.

Weidner: Nem. És abban is bizonytalan volt, hogy egyáltalán honnan kapta az információt. Ugyanakkor azt sem tudta, hogy hogyan lehet egyetlen hétvége alatt megépíteni egy olyan hajót, ami 300 embert képes befogadni. Ha, ha.

Wilcock: Aztán végül arra a következtetésre jutott, hogy mindezt telepatikus úton, földönkívüliektől kellett, hogy kapja.

Weidner: Igen – jószándékú földönkívüliektől. Hiszen gondolhatunk arra is - ha igaz az, amit Corey mondott - hogy vannak itt rosszindulatú földönkívüliek is. Nem igazán akarnál velük találkozni. Szóval hogyan győznéd le őket? Hát, ezen a módon. Ez a legintelligensebb módja annak, hogy ezt megtedd.

Wilcock: Egyensúlyba kell hozni a Naprendszert.

Weidner: Igen, egyensúlyba kell hozni a Naprendszert, és ehhez fogod a jó embereket, mint amilyen ez a fickó Nebraska-ból, információkat adsz át nekik és ráveszed őket arra, hogy hozzák nyilvánosságra. Ezt valószínűleg az 1950-es években indították útjára.

Wilcock: Igen. És itt van a végén egy kis idézet, amibe nem mennék most bele részletesen, de az olvasható itt, hogy "Én a tanítótok és barátotok vagyok, Hatton". Majd a lap alján az szerepel: "Laute vagyok".


Hatton-nak és Laute-nak hívták azt a két lényt, akik beszéltek Carla Rueckert-tel is, az ő üzeneteiket csatornázta, mielőtt belekezdett volna Az Egység Törvényébe. Szóval ugyanezek a lények utat találtak Carla-hoz is. Itt voltak tehát ezek a lények – még a nevüket is megadták – és átadták nekünk a próféciáikat és ezek még mindig elolvashatók és megtalálhatók. A nebraskai fickó többé már nem elérhető online, de aztán átugrottak Carla-hoz és elkezdték neki átadni az információkat. Ez volt az, ami behangolta őt, hogy képes legyen fogadni mindazt, ami később Az Egység Törvényében olvasható.


BAIRD WALLACE: NAGY ÁTTEKINTÉS


Wilcock: Oké. A következő könyv Baird Wallace-től származik, és ebben összegzi mindazt, amit a különböző kontakták az 1950-es, 1960-as években elmondtak. Összetette őket egy nagy, egységes üzenetté.


A kiadás dátuma 1972 júniusa. Beszkenneltük a könyvet, ami egyébként - ha nagyon körülnézel - még ma is megtalálható. A címe: "Az űrsztori és a Belső Fény". Most ebből fogok idézeteket felolvasni.


"A kontakt információi szerint a Naprendszerünk ebben az időben áthalad a Vela rendszer harmadik denzitásából a negyedik denzitásába... és hogy ez a változás, ami szó szerint az űr egy új területén való áthaladás, most történik. Ez a mozgás most megváltoztatja a világunkban található atomok sejtmagjában lévő mágneses energiák rezgésének mértékét."


Wilcock: A "Vela" megnevezés ugyebár George Van Tassel információin alapul. Jay, ez nagyon alkímiaszerűnek hangzik.

Weidner: Igen. Igen. Fulcanelli "A Katedrálisok Misztériuma" című könyvében többször is utalásokat tesz arra, hogy az egész emberi faj egy alkímiai kísérlet.
Corey azt mondta, hogy 22 különböző faj jött ide, hogy kísérletezzen rajtunk. Mások ugyanezt mondják. Azt gondolom, hogy ez a kísérlet nem más, mint hogy veszünk egy nagyon "nyers" lényt, mint amilyet a 2001: Űrodüsszeia-ban láthatunk, és átalakítjuk őt egy nagyon spirituális lénnyé. Azt gondolom, hogy ez lenne a fő kísérlet. Vannak más kísérletek is, ahogy Corey mondta korábban.


Corey: De igazad van. Ez egy genetikai és spirituális kísérlet is egyszerre. Genetikai és spirituális kontextust is emlegetnek.

Weidner: Genetikai és spirituális. És az olyan dolgokkal, mint pl a Gaia Tv létrehozása, megemeljük mindennek a vibrációját és megváltoztatjuk a játékot. Azt hiszem a Gaia nagy szerepet játszik a tudatosságunk megváltoztatásában.

Wilcock: Hallgassuk tovább, mit mond a könyv a különböző kontakták információinak metaanalízise során:


"Ez az esemény nagy hatással lesz a növényi és állati életformákra és kifejeződéseikre a bolygónkon és nagy hatással lesz az emberiség tudatosságára. Ez már elkezdődött és erősödni fog, mert a földi emberek spirituális evolúciójukban lemaradtak a bolygójuk evolúciójától és nincsenek felkészülve erre a változásra."


Wilcock: Corey, ez a könyv 1972-ből származik. Hallottál bármi ehhez hasonlót?

Corey: Nos, ahogy korábban is mondtam, a gömbök azért vannak itt, hogy tompítsák a bejövő energiákat, hogy ezzel a lassabb ütemmel akklimatizálódni tudjunk, mert a Föld gyorsabban változik, mint mi. Ha ezt nem tennék meg, több katasztrófa lenne. A Föld változásai illetve a katasztrófák ezért történnek és a félelem és más hasonló dolgok megnehezítenék számunkra a rezgésünk emelését.

Wilcock: Tehát valóban szükségünk van a gömbök technológiáinak ilyenfajta közbenjárására, mert még nem állunk készen erre, pont ahogy 1972-ben is mondták. Azért ez elég bámulatos, nem? 40 évvel 2012 előtt.

Weidner: Bámulatos.

Corey: És arról hallani, hogy a Naprendszerünk mozog... mert hallom, amint sokan arról beszélnek, hogy a Naprendszert el fogják találni ezek az energiák...

Wilcock: Vagy a foton-öv.

Corey: Így van. Sokkoló számomra pontosan azt hallani, mint amit a titkos űrprogramokban mondtak, vagyis hogy a Naprendszerünk a galaxisnak egy olyan részén halad át, ami olyan, mint egy felhőkből álló nebula, nagyenergiájú részecskefelhők, amik változásokat okoznak a Napunkban és a Naprendszerünkben.

Wilcock: Azt mondtad, hogy űrhajóval beküldtek embereket ezekbe a felhőkbe, hogy megnézzék mi történik ott velük, igaz?

Corey: Így van. Kiküldték őket, hogy vizsgálják meg ezeket a felhőket. És eközben fura dolgok kezdtek történni velük. Pszichológiailag összeomlottak.

Wilcock: Keresztül tudsz haladni ezeken a felhőkön? Nem mindenki ugyanúgy reagál egy ilyen felhőre, igaz?

Corey: Pontosan. Mesterséges, zárt körülmények között újraalkották ezt az energiát, beküldtek gyanútlan embereket és aztán megnézték, hogy mindez milyen hatással van rájuk. És ezt a saját embereikkel tették.

Wilcok: És mik történtek velük?

Corey: Olyanokká váltak, mint a pszichopaták, megbolondultak. Teljesen belevesztek ebbe.

Weidner: Én is ugyanezt hallottam.

Corey: Igen. És azok, akik a pozitivitás felé orientálódtak, boldogságot éreztek, egyszerűen boldogok voltak, fütyörésztek, meg ilyesmi. Azok pedig, akik pszichológiai problémákkal küszködtek, azokban ezek a vonások felerősödtek.

Wilcock: Ez mind nagyon szépen illeszkedik ahhoz, amit a könyvben olvashatunk.

Weidner: A jók jobbá, a rosszak rosszabbá váltak.

Corey: Az őrültek meg még örültebbek lettek.

Wilcock: Nézzük akkor tovább az idézeteket és láthatjuk, hogy milyen szépen illeszkedik mindahhoz, amiről idáig beszélgettünk:


"A negyedik Vela denzitású élet minősége, ami felé jelenleg haladunk, a felbukkanás minőségét, a Teremtő Belső Jelenlétének gyermekkortól való felismerését hordozza. A földi emberek ebben a ciklusban számos változáson és a testük érzékenységének változásán mennek keresztül."


Wilcock: Jay, korábban említetted, hogy volt egy nagyon érdekes szabadkőműves rituálé, aminek során az adott egyént hosszú ideig a sötétben tartották... és aztán kihozták a világosságra. El tudnád mondani nekünk, hogy mi is volt ez pontosan?

Weidner: Igen. Nos, ez megint csak visszavezet bennünket a tobozmirigyhez. Mondhatni, hasonlít a tobozmirigy megtévesztéséhez. Ez a szegény ember módszere arra, hogy hozzájusson az Élet Elixírjéhez. Szóval, tudjuk, hogy amikor reggel fény éri, szerotonin sugárzik ki a tobozmirigyből. Tudjuk azt is, hogy amikor sötétben vagy, melatonin jön ki a tobozmirigyből. Tudjuk továbbá, hogy a melatonin képes visszafordítani az öregedési folyamatot. Ezért aztán azt csinálták, hogy három napra beraktak egy sötét szobába, teljes sötétségbe és aztán jöttek a testvéreid, a szabadkőműves testvérek, bejöttek és beraktak téged egy sötét, fény nélküli koporsóba és felvittek vagy egy hegy tetejére, vagy pedig egy magas épület tetejére, valahová, ahonnan láthatod a napfelkeltét. A szemeid eközben be voltak kötve. És bárki, aki ismeri a szabadkőműves rituálékat, annak ez már elég sok mindent elmond. Szóval kivettek a koporsóból és a testvéreid odafordítottak téged a napfelkelte felé, a Nap irányába. Levették a kötést a szemedről és a Nap fénye eltalálta a szemeidet. Három percen keresztül bele kellett nézned a Napba. Egyébként ilyenkor egyfajta pszichedelikus élmény történik.

Wilcock: Az agyad ezzel egy rakás melatonint generál.

Weidner: Abszolút. Tudjuk, hogy a DMT anatómiailag nagyon hasonlít a szerotoninhoz. Szóval lényegében ez olyan, mintha kapnál egy adag endogén DMT-löketet. Ez a te saját DMT-d. Homeopátiás.

Wilcock: Ez olyan, mint amikor a melatonin metilálódik. Azon nyomban átalakul.

Weidner: Átalakul egy szuper-szerotoninná. Ezután visszatesznek a koporsóba és visszavisznek a sötét szobába. Ott kell maradnod 40 napig.

Wilcock: Teljes sötétségben.

Weidner: Teljes sötétségben. Semmi fény nem jöhet be. És ekkor az történik, hogy a szuper-szerotonin átalakul szuper-melatoninná. Először volt tehát a melatonin, aztán a fény aktiválja, átalakul magas rezgésű szuper-szerotoninná. Aztán újra visszakerülsz a sötétbe, ott átalakul szuper-melatoninná, ami azon nyomban beindítja az életkor visszafordításának folyamatát. És állítólag a 40 nap alatt, amíg ott vagy, 15-20 évet vissza tudsz fiatalodni. Abból, amit hallottam az derült ki, hogy ez egyáltalán nem egy kellemes élmény.

Wilcock: A 40 nap leteltével újra kitesznek a fényre?

Weidner: Nem, egyszerűen csak kiengednek. Kiengednek a szobából, méghozzá éjszaka, mert ezen élmény után nagyon nehéz visszajönni a fényre. A szemeid nagyon érzékennyé válnak. Szóval általában éjszaka engednek ki, és ezt követően még egy jó ideig éjszakai ember leszel.

Wilcock: Corey, hallottál-e ennél fejlettebb, kémiai-energetikai módszerekről, amelyek a fent leírt módon fejleszthetik az emberek fizikai képességeit?

Corey: Igen. Az intuitív empatákat kémiailag erősítették fel, injekciók segítségével. Azok az intuitív empaták, akikbe én belefutottam, extrém módon fejlettek, de ha 6-8 héten keresztül nem jutottak hozzá az injekciókhoz, akkor a képességeik csökkenni kezdtek.

Wilcock: Rendben. Nézzük a következő idézetet.


"Az élet természetének egészen új távlatai nyílnak meg az emberek előtt és céljaik tudatában fognak élni, továbbá egy mély, belül lakozó hűséggel a Teremtő Szelleme felé."


Wilcock: Ez nagyon jól hangzik. És most nézzük meg ezt az idézetet arról, hogy mi is fog történni tulajdonképpen.


"Összegezve az ezzel foglalkozó különböző forrásokat, jelentős újraigazodások fognak bekövetkezni a Naprendszerben lévő bolygók és műholdak orientációjában."


Wilcock: Még mielőtt továbbmennénk, Corey, hallottál-e a bolygók pályájának változásáról, mint pl hogy napok számát tekintve a Föld keringési ideje megváltozik, ha ez a váltás egyszer bekövetkezik?

Corey: Igen. A bolygók pályájával kapcsolatban azt hallottam, hogy más naprendszerekkel ellentétben, az itt lévő bolygók mind ferdék. Egyáltalán nincsenek harmóniában. Úgyhogy ez nagyon érdekes.

Wilcock: Hát nem őrületes, hogy 1972-ben erről beszéltek?

Corey: Igen.


"A Vulkán, a Naphoz legközelebbi bolygó, bele fog olvadni a Napba;..."


Wilcock: Az Egység Törvénye azt mondja, hogy ez egy egy dimenziós bolygó, ami nem látható a számunkra. Olyan, mint egy energialabda. Lényegében nem látható, de be fog olvadni.


"... a Plutó kiveszik majd a Naprendszerünkből;..."


Wilcock: A NASA tulajdonképpen már ki is vette. Ha, ha.

Weidner: Igen, már megtette. Ha, ha.


"... a Holdunk várhatóan elhagyja a Föld körüli pályáját és maga is bolygóvá válik majd;..."


Wilcock: Ez érdekes. Nem tudom, hogy egyetértsek-e vele, de valószínűleg ki fog szabadulni a Föld körüli pályájáról.

Weidner: Lassan el fog távolodni a Földtől.


"... és jelentős változások állnak be a fennmaradó bolygók keringési pályájában."


Wilcock: És megint csak, ez pontosan megegyezik azzal, amit bennfentesek adataira alapozva előre jeleztünk. Nézzük tovább, hogyan folytatódik a szöveg:


"Egy új egyensúly jön majd létre, ami elő fogja segíteni egy sokkal spirituálisabb élet kifejeződését a Naprendszeren belül."


Wilcock: Ez nyilvánvaló, hogy a Felemelkedésre vonatkozik.


"Azt hiszem, ez az esemény szó szerint a kozmikus manifesztációja lesz azoknak a szavaknak, amelyeket Jézus Krisztus mondott, amikor úgy írta le ezeket az időket, mint a vőlegény eljövetelét."


Wilcock: Ugyanez szerepel Máté könyvében is, amikor az aratásról beszélnek. A vőlegény pedig szintén egy szimbólum – a menyegző, az alkímiai menyegző – a hús és a szellem menyegzője.

Weidner: Így van. Ez lenne az a bizonyos alkímiai menyegző.

Wilcock: Mint a napfogyatkozás.

Weidner: Pontosan így van. Itt lényegében az alkímiáról beszélnek.

Wilcock: És Kubrick a 2001: Űrodüsszeia filmjében egyfolytában a napfogyatkozás szimbólumát használja, ugye?

Weidner: Végig a történet során, legalább öt napfogyatkozás található a filmben.


Wilcock: Gondolod, hogy Kubrick tisztában volt a hús és a szellem menyegzőjének bibliai analógiájával?

Weidner: Oh, abszolút. Igen... Nem tudom, hogy Kubrick gyakorló alkimista volt-e, de mindenképpen olyasvalaki volt, aki értette az alkímiát... és értette a Cabal-t.

Wilcock: Na és mit gondolsz arról, hogy Kubrick miért dobta ki az utolsó pillanatban a filmzenét író fickót és tette be a filmbe inkább Strauss-tól az "Imigyen szóla Zarathustra"-t?

Weidner: Na, mit gondolsz, miért? Ha, ha, ha.

Wilcock: Én azt hiszem már tudom a választ, csak gondoltam feldobom a kérdést.

Weidner: Én is tudom a választ, mivelhogy Zarathustra egy perzsa alkimista volt. És az elején azt mondja: "Ez alkímia. Imigyen szólott az alkimista." A 2001: Űrodüsszeia film nyitó képsorai, a napfogyatkozás jelentei alatt pedig az "Imigyen szóla Zarathustra" szól. Úgyhogy ezért.

Wilcock: Zarathusztra más néven Zoroaszter... a "frasokeret" prófécia szerzője...

Weidner: Így van.

Wilcock: ... amikor is a Nap kibocsát egy villanást és átalakítja az emberiséget.

(Szerk – E vallásban (zoroasztrizmus) az egyéni elmúlás és megmérettetés szorosan összefügg a világegyetem végével. A zoroasztrizmus világképében a frasokeret (végítélet) a kozmikus harc befejeződése, a béke és harmónia, és legfőképpen az egység helyreállása. Az ember majd testében is újra feltámad, és részese lesz egy paradicsomi állapotnak. Fontos, hogy ezúttal a Pokol is megszűnik. Tehát nem beszélhetünk örök kárhozatról.)

Weidner: Így van.

Wilcock: Rendben. Már csak egy utolsó idézetünk maradt hátra, szeretném, ha meghallgatnátok ezt is:


"A kontaktforrások azt mondják nekünk, hogy az Új Napból érkező kiáradások közvetlen hatással lesznek az idegrendszerünk finomítására és spiritualizálására, ahogy belépünk azokba az új kondíciókba, amelyeket égi események hoznak ebbe a világba."


Weidner: Oké. Az "idegrendszerünk finomítása és spiritualizálása"... Az idegrendszer elektromos áramot áramoltat a testünkön keresztül. A Nap végső soron egy elektromos Nap, amire Corey már rámutatott.

Corey: Így van.

Weidner: És amikor a Nap sugarai bejönnek, megint csak keresztülmennek a szemeiden, eltalálják az endokrin rendszert, megváltoztatják az idegrendszert, sokkal elektromosabbá, fejlettebbé tesznek bennünket. Így aztán tovább élhetünk. Fénytestünk lesz.

Wilcock: A napfogyatkozás egy metaforikus példázata annak a sokkal nagyobb összefüggésnek és igazodásnak, amely ehhez a Napból történő kiáradáshoz vezet.

Weidner: Így van, pontosan.

Wilcock: Rendben. Corey, mit gondolsz arról, hogy minderről már 1972-ben is beszéltek?

Corey: Hihetetlen. 2 éves voltam akkor. Ha, ha. Én ezeket az információkat egészen a közelmúltig nem hallottam és akkor is, persze teljesen más, földönkívüli forrásból találkoztam velük.

Wilcock: Szerinted van-e esély arra, hogy valaki meghamisította ezt? Itt van ez a nebraskai fickó 1958-ból, aztán Baird Wallace 1972-ből, összeolvasta ezeket a különböző megerősített/leellenőrzött médiumi közvetítéseket és mind nagyszerűen illeszkednek azzal, amiről neked tudomásod van. Van-e bármi esély arra, hogy valaki hamisította volna ezeket, vagy esetleg egy nagy átverésnek szánta?

Corey: Ez még jóval az internetet megelőzően történt és nem tudom, hogy egy átlagos könyvtárban meglehetett-e az összes ilyen információ. Ha megvolt, akkor is több évbe tellett volna felkutatni és összeszedni. Úgyhogy ez nem tűnik túl praktikusnak.

Wilcock: Nos, a tudást is titokban tartották, igaz?

Weidner: Igen, természetesen titokban tartották. Ez egyértelműen abszolút bizonyítéknak tekinthető, amennyiben bizonyítékul szolgál arra, hogy amit ezekről a földönkívüliekkel történő telepatikus kapcsolatfelvételekről mondanak, az valóban megtörtént. Én is éltem akkor, nem voltam túl öreg, de nem igazán voltak bonyolult dolgok még 1972-ben. Ez az anyag pedig eléggé komplexnek tűnik.

Wilcock: Igen, lenyűgöző. Az ilyen információk mind titkosítva vannak a titkos társaságokban és mégis, ez a fickó Nebraska-ból, előállt ezekkel.

Weidner: És ez valószínűleg teljesen megőrjítette a Cabal-t.

Wilcock: Igen és megpróbálták megakadályozni.

Weidner: Igen.

Wilcock: Nos, ennyi fért a mai epizódba. Remélem, ti is annyira ámulatba estetek, mint amennyire én. Szerettem volna méltóképpen bemutatni ezeket az információkat. Nagyon rég óta hordozom ezt, és az előadásaimat korábban mindig ezzel fejeztem be. Számomra ezek képezik az egész gyűjteményem koronaékszereit, és azt szerettem volna, hogy ezt itt ma hármasban mutathassuk be. Remélem, hogy nektek is tetszett.


18 megjegyzés:

  1. Köszönöm a fordítást.
    Ez a Vela- vagy fotonövezeten való áthaladás több helyen is olvasható. Ez nagyon nagy hatással van az emberek idegrendszerére.
    A "jók és a "rosszak" szétválogatásáról is kezd összeállni a kép. Ha jól értelmezem, a semmi nem vész el csak átalakul elve alapján működik ez is...újra lesznek hasznisítva...

    VálaszTörlés
  2. Egy dimenzios bolygo? Hogy lehet egy dimenzios bolygo labda?

    VálaszTörlés
  3. 2012 volt az erdeti idopont, aztan 2018-23...Haladekot kaptunk...Nyilvan meg kell magyarazni, hogy miert nem tortent semmi 2012ben. Azt nem lehet mondani, hogy tök kamu volt....Ahogy 2018-23ig is elmarad majd valamiert...Talan mert nincs!

    VálaszTörlés
  4. az egy dimenziós az pont egy PONT...elképzelni én sem tudok a térben egy pontot...de lehet, hogy a fejlettebb lények már a vonalat sem tudják elképzelni...kb...
    2012-ben az történt, hogy az OPPT JOGERŐSEN KIVONTA AZ EGÉSZ EMBERISÉGET A RABSZOLGASÁG ALÓL...ismétlem, jogerősen...utána lehet olvasni...azóta azért megy a nyilvánosságra hozatal, csak lassan szépen, ahogy a csiga megy a réten...

    VálaszTörlés
  5. izgulni nem kell...mindenki kerül valahova...olyan nem lesz, hogy valaki sehol nem lesz...szóval például a kiválasztottság is ép annyit jelent, hogy kit-mire és hova választanak ki...nincs rossz meg jó munka, egyszerűen csak feladat meg "küldetés" van...kit-mire és hova küldenek...

    VálaszTörlés
  6. A műsorban említik, hogy milyen nagy hatással van a GAIA TV műsora a felfedésben.
    Mi ugyanezt elmondhatjuk a "mi bloggerünkről"...is...a blog összeállítására, naprakészre való összeszerkesztésére neki is rámegy jónéhány órája...szóval NEKI IS NAGY-NAGY KÖSZÖNET

    VálaszTörlés
  7. Nyilvan azt mondja a tv a sajat musorarol, hogy milyen fontos...Nem azt hogy egy nagy hazugsag, de ebbol elunk. Senki nem tudja hogy igazak e a musorban elhangzottak, vagy csak kitalacio! Csak akik beszelnek ok tudjak az igazat!

    VálaszTörlés
  8. Na igen azért vannak az agyondolgoztatások mert kivonták az embereket a rabszolgaságból ugye?
    Szinte mindenhol azt hallani napi 15 órát vannak távol otthonról az emberek szinte alamizsnáért nos ez a felszabadítás?
    Aki megpróbát kilépni ebből munkanélküli lett és senki sem segített neki mert dolgozni kell és kussolni mert repülsz amit maxximálisan kihasználnak a vállalatok!!!!! Aki azt mondja nem így van azt eltartja a másik ember vagy kitudja miből van pénze de a többségnek munkából van!
    A gonosz buta vállalati vezetők pedig csak tovább rabolnak és ordítoznak az emberekkel a szó legnemesebb értelmében!
    Méghogy visszakapják amit másokkal tesznek ugyanmár..szinte mindegyik csak gyarapodik az élete pedig kényelmesebb napról napra! Nemtudják melyik luxus autóba üljenek vagy melyik órájukat vegyék fel a jagert vagy a rolexot. Bizony ez csak magyar viszonylat de szlovákiában csehországban is ez megy!
    Én is azt írom aki azt mondja ez nem így van annak ki kell próbálni pénzt keresni aztán okoskodhat itt de addig ne míg lököttségekkel feszeget valahonnan a kényelmes szobájából.

    VálaszTörlés
  9. Azért van még rabszolgaság, mert még mindig rabszolgának tartják magukat a legtöbben és aként is viselkednek. A rabszolgaság PAPÍRON MÁR NEM LÉTEZIK...már csak azokat tudják rabszolgaként kezelni, akik rabszolgaként viselkednek, megszokásból, félelemből például...

    VálaszTörlés
  10. Biztos kivontak az emberiseget a rabszolgasag alol...Majd szolok a fonokomnek, hogy mostantol a penzt csak utalja at, dolgozni nem megyek be...Mert nem kotelezo...

    VálaszTörlés
  11. Igen...mindig elfelejtjük, hogy az egyik legnagyobb trükk éppen a pénz...

    VálaszTörlés
  12. Miért is kell főnök, amikor csak a létezésünk okán-jogán gyárilag egyenlőek vagyunk...

    VálaszTörlés
  13. Ahogy látom, még mindig a szemléletváltásnál akadtunk el...főnök...pénz...munka (amit a szláv nyelvek nemes egyszerűséggel robotnak hívnak...)
    A mostani helyzetben az önellátásra való törekvés nagyon sokat segít...HA...van fedél a fejed felett...HA van kéményed, kályhád...és HA van legalább néhány 100m2 földed...HA még nincs...ezek megszerzése az első lépés....

    VálaszTörlés
  14. persze ehhez kell pénz, DE HA nem feltétlenül a belvárosban gondolkodsz, akkor MOST nagyon-nagyon olcsón hozzá lehet jutni olyan területhez, amin kis építmény is áll és föld is tartozik hozzá

    VálaszTörlés
  15. Kedves névtelen téged lehet eltart valaki ha azt írod nemkell pénz:)
    Az önellátáshoz ugys nemkell. Az áramoz valamiből kell fizetni,aztán ha dolgozol a kertedben bizony abban nagyon meglehet éhezni. Ahhoz,hogy jóllakhass ennivaló kell amit pénzért adnak. Ha önellátó vagy a háziállathoz is pénz kell,amit a háziállat elfogyaszt azt bekell takarítani ahhoz gépek kellenek amelyek gázolajra mennek, nos ahhoz is pénz kell! Soroljam még mi mindenhez kell pénz? Gondolom otthonról vagdosod a szavakat,tudod megnéznélek hogyan kezdenéd el azt a nemkell pénz dolgot. Sokan voltak már úgy aztán rájöttek a péz nemterem a fán azért dolgozni kell annak aki nemlopja el mástól!

    VálaszTörlés
  16. Kedves névtelen n+1....én már annyira öreg vagyok, mint a "blájen anyja..." hajlott az orrom, görbe a szemem vagy fordítva...nem eszem állatokat, szóval mégiscsak a föld terméséből kell megélnem...és mivel teljesen városi gyerök vagyok, nekem is tanulnom kell a hogyant, mert az nem lehet kérdés, hogy megy-e, mert a nagyszüleinknek is ment...pedig nem volt se vezetékes víz, se csatorna, se gáz...sőt, szemetet sem termeltek..áram "Volt" meg Qtvíz...szóval mennie kell...és persze figyelem a nálam okosabbak gyakorlottabbak írásait és hozzáteszem a saját tapasztalatomat, képességemet...

    VálaszTörlés
  17. Le lehet tölteni valahonnan BAIRD WALLACE: NAGY ÁTTEKINTÉS című munkáját (akár angolul is)?

    VálaszTörlés